„Nem ismerhettük hallatlan fejét"
(R. M. Rilke: Archaikus Apolló-torzó, Tóth Árpád fordítása)
Mit mond Apolló ifjú, meztelen teste fej nélkül? A huszadik század elején, a nagy megértés-kaland kezdetén, amikorra minden segédkonstrukciót a polgári nyugat-európai kultúra lerázott magáról – hiedelmeket, vallást, nemzeteszményt –, Rilke megpróbálja újrateremteni a görög mítoszok romjaiból a művészetet mint totalitást. Nem beszél másról, csupán a fej nélküli szoborról, a „suta kőről", a testről: a „csöndes ágyékról" és a „nemző középről". Mégis, tudjuk, „változtasd meg élted!" Ugyan miért? Mivel toldotta meg azt a romos szobrot, miféle fantáziálással szépítette harmonikus egésszé, hogy ily nagyigényű felhívással éljen? Rilke úgy hagyta. Mégis izzik a szobor. Nem attól, ahogyan mi nézzük, hanem ahogyan ő, ez a tiszta test néz.
Nem volt könnyű beszélgetni a Parti Nagy Lajos A fagyott kutya lába és A hullámzó Balaton című novelláiról és Pálfi György Taxidermiájáról sem a 2006/2007-es tanév második szemeszterében. Mert a szövegek is, a film is a bőr alá mennek. Még csak nem is a kiszolgáltatottság, a megalázottság, az örök igazságtalanság jelenik meg, hanem a hideg, a lúdbőr, a mosáshoz, disznóvágáshoz, születéshez, ravatalozáshoz és alváshoz egyaránt használt teknő. Az ondó, a nyál és a vér. Első látásra leginkább elfordulna az ember, mint egy törött szobortól. Beszéltünk azokról a kritikákról, melyek ezt az állapotot rögzítik: gusztustalan, gyomorforgató, ez már sok, nem is irodalom, csak akként adja el magát, mert van rá lehetősége – és itt a gondolatmenet az összeesküvés-elméletekbe bonyolódott, olyannyira, hogy egyik szemináriumon még az is földerengett, hogy a „jepe" szerzői névvel ellátott Trash movie – undorító magyarok (www.cspv.hu/06/84/taxidermia) című kritika a reklám-kampány részeként a film gyártóinak megrendelésére készült. Mert annyira gyönge volt érvelése, igénytelen a nyelvhasználata (például a „gusztustalan" szó 9-szer szerepelt benne), szűkös a perspektívája, hogy közvetlenül azt igazolta: lehetetlen bírálni ezt a filmet. És hiába kerestük a félév folyamán, jó minőségű negatív kritikát nem leltünk. Pedig volt baj elég.
Elég régóta szólt ezekről a bajokról a társadalom működését szuverénül kritizáló művészet. Olvasmány-, látványlistánk: József Attila: Szabad ötletek jegyzéke, Csáth Géza novellisztikája, naplója, Alfred Jarry: Übü király, Antonin Artaud életműve (A színház és hasonmása c. könyv, Pour en finir avec le jugement de dieu c. rádióperformansz, rajzok, versek, naplók), Jacques Derrida: A kegyetlenség színháza és a reprezentáció berekesztődése, Witold Gombrowicz: Yvonne, burgundi hercegnő, Pier Paolo Pasolini versei, Salo c. filmje, aztán Marina Abramović performanszai, a body-art, Francis Bacon képei, s persze a bécsi akcionisták (hiszen a film első és utolsó jelenete az ők életművének otthont adó MUMOK-ban játszódik): Günter Brus, Hermann Nitsch, Otto Mühl, Rudolf Schwartzkogler, és szóba került John Cage zenéje, Szent Ferenc ruhacseréje, prédikációja a halaknak és a madaraknak, Montefalcói Klára látomása, szíve (elképesztő naturalizmus némely hagiográfiákban!), és az alig, de újabban egyre inkább emlegetett magyar neoavantgárd – Erdély Miklós, Hajas Tibor – is segített elhelyezni, távolságot teremteni és érteni valamelyest Parti Nagyot és Pálfit. És közelebb vittek a megértéshez (távolabb az ösztönös, önelégült elutasítástól) a Parti Nagy prózájáról írt bírálatok, értelmezések (Balassa Péter, Bodor Béla, Margócsy István, Németh Zoltán, Radnóti Sándor), a Taxidermiáról szóló elemzések, kritikák (Hirsch Tibor, Kolozsi László, Margitházy Beja, Zsigmond Nóra).
Félév végére tanulmányt, kritikát vagy esszét kértem a hallgatóktól az órákon tárgyalt témakörökben (testpoétika a 20. századi művészetekben; hagyományok felfedezése, átírása; film és a szövegek viszonya; fény és világítás a filmben; narrátor, szereplők, szereplők közötti viszonyok; a 20. századi történelem reprezentációja a filmben és a novellákban; Rilke Archaikus Apolló-torzója utolsó sorának lehetséges megfelelői a film felől; a kegyetlenség mint művészi kifejezésforma; művészet mint társadalomkritika; a filmkritikák elemzése – előfeltevések, nyelvhasználat, gondolatmenet stb.).
És megírták! Kamu szöveg igazán kevés volt, mindegyik írás próbált valóságos problémát fölvetni. A Látó folyóiratnak pedig különösen köszönjük, hogy a legkomolyabban vett munkák itt megjelenhetnek.
Kolozsvár, 2007. október 9.