Mit akarsz? Hová sietsz? Talán azt várod hogy a fal aminek nekirepülsz mint gyermekjátékot rugója, visszadob utadnak elejére ahelyett hogy az Idő fenéktelen gödrébe suhintana?
Karácsony csenget a szörnyű télben. Alig hallom csengését. Sárga arcokat látok a hóverésben s koldus kezeket reszkedni, ujjaikon kékül a gyűrűk nyoma, s torkomat fojtja az ünnepek kalácsa.
Nézd ezt a kort amelynek legnagyobb s elérhetetlen éden-álma hogy enni legyen kinek-kinek elég! nézz a gonosz nyájra mely naiv báránykora multán nem vél többé magáról semmi jót.
Nem kell neki szalag és csengő. A gyermek megnőtt s szép játékjait elrugta. Nézd, milyen üres ünnep ez! A szív hideg és kemény mint a föld. Tudjuk már hogy ölni s halni születtünk. Nézd a bedugult időt s hazug tereket:
a földet mely a sírok rothadását s csontok pőreségét takarja, s az eget, a Mennyek csillagos homlokzatát, a kivilágított Potemkin-frontot, mely mögött nincsen még levegő sem...
