Radu Afrim román rendező és a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata sikeres, az UNITER által is elismert közös munkái után, mint A nyugalom, a Részegek, Az Ördög próbája vagy a Retromadár blokknak csapódik, és forró aszfaltra zuhan, a rendező újabb kortárs szöveggel tér vissza a társulathoz. Fausto Paravidino olasz drámaíró, rendező, színész és forgatókönyvíró Emma életének értelme (Il senso della vita di Emma) című színházi regénye kerül feldolgozásra Török Tamara fordításában. Két olasz család története elevenedik meg a műben, melynek fókuszában olyan női sorsok állnak, amelyek a külső világ beszámíthatatlansága miatt siklottak ki tervezett pályájukról. Ilyen a családjáért szenvedélyét, munkáját elhagyó Antonietta, az édesanyjától elszakadt Berta, a boldogtalan házasságban élő, abuzívvá vált Clara. A családok groteszkbe hajló anekdotái, történetei közepén Emma – akinek célkeresése, élete értelmének megtalálása az előadás végére abszurddá válik.
A próbafolyamat az előző, 2022/2023-as évad májusában kezdődött. Az olasz kortárs szöveg vágáson, átíráson és koncepció szerinti átrendszerezésen ment keresztül: a háromrészes regény második egysége nincs benne az előadásban, az egységeket megnyitó kiállítás-jelenetek Afrim rendezésében nyitójelenetként válnak eggyé. A színpadképről, a díszletről, jelmezekről ekkor döntött a rendező, Kupás Anna díszlet- és Bajkó Blanka jelmeztervező: adott volt a színpad hátterét uraló hatalmas Emma-fej, a káoszosra zsúfolt tér, a karakterekre jellemző öltözet, jelmezek, púposított parókák a különböző idősíkokban. Boros Csaba zenei betétei és dalai is ekkor születtek. A színészekkel való munka pedig a jelenetek improvizáció általi felépítéséből állt. Az augusztus végén újrainduló próbák, a főpróba – két hét – így már teljes díszlettel, jelmezekkel, a nagyterem színpadán kezdődtek.
Mint másodéves teatrológus hallgató, aki időközben színész szakra is beiratkozott, hospitálni csatlakoztam a próbafolyamathoz. A szöveggel eredeti formájában nem találkoztam, hanem az átdolgozott verzió elolvasásával – amelyen Radu Afrim és Fülöp Bea rendező asszisztens dolgozott – léptem be egy olyan munkafolyamatba, amelynek nincs dramaturgja, és ahol nem tudtam még, mi lesz a feladatom. Az első próbán B. Fülöp Erzsébet, az előadás főszerepét játszó színésznő és színész szakon osztályvezető tanárom mutatott be a rendezőnek. Ezután megfigyelőként vettem részt.
Afrim nemcsak a rendezést, hanem a szöveggondozást is kézben tartotta. Az első őszi próbák a második felvonás jeleneteinek felépítésével kezdődtek, amelynek során a színészi játék került előtérbe. Később az első felvonás már korábban lerendelkezett jeleneteinek felfrissítése, véglegesítése vagy elvetése következett a már berendezett térben, jelmezekben. A próbák ezen szakaszában a szöveg folyamatosan változott, vágások, bővítések, kiegészítések történtek. A rendező mindhárom, a magyar, a román és az olasz nyelvű szöveggel maga előtt követte a próbákat, végig figyelemmel kísérve, a színészekkel egyeztetve, pontosítva a kifejezések tisztaságát. A változtatásokat a rendező kezdeményezte és fogalmazta meg az új replikákat. Ilyen volt a kortárs képzőművészeti kiállítás jelenetében a főattrakciót jelentő mű, a véres bárányszobor neve, a Miorița sacrificată, amely a román népballadát idézve az előadásban geggé válik. A rendező több jelenetet is kivett a májusi próbákon összerakottak közül, mivel ezeket már nem érezte fókusza részének, vagy véleménye szerint elvesztették a ritmusukat. Ilyen volt például az első felvonás néhány családjelenete, amelyekben jobban megismerjük a szomszéd Berta néni kapcsolatát a főszereplő Monte családdal, vagy Kádár Noémi Giuliájának és Ferenczi H. István Nellójának rövid toxikus párkapcsolatát. Ez az inkompatibilitás kettőjük között végül a bulijelenetben mutatkozott meg. Afrim dalokat is kihúzott, ha túl hosszúnak, vontatottnak vagy a jelenetek folytonossága szempontjából bomlasztónak tartotta őket. Kihagyásra került egy olyan szimbolikus tér ábrázolása is az előadás kezdetekor, ahol a Simon Boglárka-Katalin által alakított Emma elemlámpával, horrorfilmes ijesztéseket, jumpscare-eket idéző fényekkel világítja meg a preparált, kitömött állatokat és a kiállított családok tagjait.
A rendezés spontaneitása és asszociatív jellege a folyamatosan megújuló és bekúszó képekben, rövid jelenetekben, gegekben, színészvezetésben is megnyilvánult. Ennek a kreatív folyamatnak a szabadon hagyása miatt Afrim utolsó pillanatig nem véglegesítette a rendezést, a rendelkezés tehát egészen a főpróbáig nem fejeződött be. Ez állandó produktív készenléti állapotot teremtett meg a színészekben, akik a bemutató előtti napokban is új ajánlatokat hoztak. A technikusokat is gyors cselekvésre sarkallta, mivel a rendező új kéréseit elvárása szerint azonnal, pontosan kellett teljesíteni. Ily módon lett átértelmezve, elemelve Emma és Antonietta egyik párbeszéde, amely nem beilleszthető az előadás cikázó, kicsapongó időkezelésébe: a párbeszéd az előadás után történhetne meg. Egyfajta mitikus, az előadás cselekményétől távoli, elvont térben és időben, parókalevétel jelezte lemeztelenedésen át jön létre reflektív dialógus a két karakter között, olyan eseményekről, amelyekről a nézők még nem tudhatnak. Az ezután magányt és álmodozást asszociáló hold és farkasvonyítás is ezt a spontán, benyomásokra alapuló megvalósítást erősíti. A próbafolyamat utolsó napjaiban került be az a kép, amikor a Rózsa László által alakított Marco menyasszonyi ruhában, egy kitömött pávával ül az Emma-fej szájában. Az Emma-fej sötéten tátongó szája is ekkor vált a színpad centrumává és a gegek pódiumává: itt jelenítik meg Bartha László Zsolt fát vágó Carlóját, az Antonietta felszabadítására induló Monte családot, a szerelmesen kocsikázó Marcót és Nellót stb. A rendező szabadságot adott a színészeknek a szöveg értelmezésében, az állapotok megtalálásában és a játékmódban, azonban a felvázolt erős formanyelv által egyes pillanatokat pontosan kért vissza, mint például a kínlódás megjelenítése Carlo szívrohamának jelenetében.
Afrim egységes víziója a multimédiás eszközökre, a videomappingre és a sound designra is kiterjedt: irányította a Németh B. Kristóf által játszott, a színpadon élőben filmező Dokumentarista kamerájának fókuszát a közeli felvételektől a szimbolikus képekig. Az arcra vetítés minden illusztrációját, illetve hangulatfestést is ő ajánlott Trucza Samunak, a videomapping tervezőjének, és javaslatokat tett saját zenetárából az atmoszférateremtéshez. A részletekre irányuló átfogó figyelmével volt képes megalkotni ebben az előadásban is azt a világot, amely az ő rendezéseinek ismérve.
Az Emma életének értelme próbái alatt azzal gyarapodtam, hogy színészként miként kell viszonyulni, alkalmazkodni és minden esetben tettre késznek lenni egy olyan rendező mellett, aki hirtelen és folyamatosan megújuló ajánlatokat, megoldásokat vár színészeitől.