messze a város. Nézed a fenyősűrű ösvényt,

napod tiszta, sugarad meghúzza magát.

Fölötted vándorló énekesmadár.

Imádságodra a föld megtelik sóval,

járod a vékony aszfaltcsíkot

a Gyergyói-medence és Zetalaka között.

A hó leomlik a Görgényi-havasokról.

És mikor kilépsz, elképzelsz egy arcot,

kívánod, telepedjetek le, építsetek házat,

jár a kezed a teknőben, gyűröd a szennyest.

Hangja az érkezés hangja. Meglepődsz?

A szobában nem oltják föl- és le a villanyt,

nincs kire ráparancsolni, megjegyzést tenni.

Arcod a tűnő fény idején elpihen a vízen.