A forrás mellett telihold idején

kört vágok a föld felszínébe, 

majd az árkot tejjel folyatom be,

középre a tölgy lehullott 

ágaiból építek fészek alakú farakást

egy lakatlan teknőspáncél felett.

Rádobom a fehér galamb szárnyait,

rá a völgy kiszáradt vadvirágait,

rá az anyasági csomót hordozó kötelet,

rá az olajban áztatott pelikáncsőrt

és a gyúlékony gyökérzetet,

amit magam kapartam elő a mélyből,

éppen innen, a kör közepéről.

Végül macskaszőrt dobok a tűzre,

hadd ragyogjon, hadd pörkölje, 

és a csillagok felé sodródó szikrák

belerajzolják a füstbe arcodat.

Nyakamban a bontatlan kagylóval,

boldog gyerekként nézhetem újra,

ahogy felreped az ég burka,

és nedvei elborítják a hamvakat.