az ajtók természete, hogy zárva maradnak –

mindig azt képzelted, egy titkos alakulat tagja vagy,

aki úgy védelmezi a szüleit, hogy láthatatlan embereket lő le,

különböző ismerősök, hivatalok, boltok és közértek közt mindig 

felkészülten,

hogy a kellő pillanatban el tudd sütni a fegyvered,

ezért minden ajtó mögött embereket sejtettél, rohantál előre,

hogy még azelőtt fényt deríts a megbúvó idegenekre,

mielőtt anyád árnyéka rád vetülne az előszobák, folyosók, aulák 

lámpáiból.

idővel érteni kezdted a láthatatlan embereket,

eleinte csak odaguggoltál, hogy vérző testüket bámuld,

és egy-két elhaló hanggal szóltak feléd, köszönve a gyors halált,

a testük aztán csempelap, parketta, döngölt föld lett,

láthatatlan fegyvered félretéve, tiszta tenyérrel simogattad helyüket,

a vérük fehér volt és ragadt.

csak később értetted meg,

mikor már nem láttad őket, és a pisztolyod is visszaadtad,

anyád ősz lett, és te sem vagy otthon sokat,

hogy szellemek csak a nőkben laknak,

és ha ajtók nem nyílnak többé,

megszületnek.