Egyre beljebb, egyenletesen zuhanok,

lassan ki se látszom, meg sem ismernétek,

pedig szerettem volna a vendégetek lenni,

hogy együtt örüljünk. Vajon minek is?

Hiszen ti pompásan megvagytok nélkülem,

csak nem ismeritek be. Hasznos a látszat!

Fiatalságotok most még bírja az éveket,

nem kell kigombolni minden kabátot.

Most még nem tudhatjátok, mi vár rátok,

miért tanácsos kerülni a mellékutcákat,

milyen dideregni egyedül, hideg szobákban,

miért kell gondosan bezárni ajtót, ablakot.

Egyre beljebb, de nem találok semmit,

mit felhozhatnék, hogy megosszam veletek.

Egyenletes zuhanásom: emelet, emelet.

Legyetek szabadok! Én már az vagyok.

A halálomat hagyom rátok. Tessék!

Betűzzétek! Mint egy verset.