Hiába, szeptember vége van. Viszlát, rövidnadrágos gondtalan napok! És helló, gumicsizma, földig érő viharkabát és behúzott kapucni. Úgy képzelem magunkat, mint valami zöld manókat. Persze, csak foltokat látok, zöld foltokat, mert akkora a köd, és mert pirosból egyre kevesebb van. Az a szerencsétlen helyzet van, hogy rendelés lenne, sőt van, de málna már csak elvétve. Ezért aztán mindenki nyűg. De főleg Imi, ugye? Persze, gondolom, őt is fentről szúrogatják. Még jóformán fel sem jött a nap, már üvölt.

Behúzom a nyakam, és beállok az egyik sorba. Nem igazán érdekel, ki van mellettem. Mondjuk, leginkább úgy tűnik, hogy senki. Mindenki ott folytatja ma, ahol tegnap abbahagyta. Bent is kellett hagyni nap végén a szekereket a sorok között. Én épp kiértem a végére, így ma új sort kezdek. Úgy tűnik, jól szét vagyunk széledve. Tollászunk. Drámaian szólva, megpróbáljuk a lehetetlent. 

Egyszerűen nincs málna a soromban. Mindjárt a felénél járok, amikor ráeszmélek, hogy a mellettem levő sorban jócskán piroslik a málna. Jobban találja a nap, vagy ott lett felejtve ez a sor, vagy szertelen volt a szedő, nem tudom. Belém bújik a kis ördög, s Imi beszólásánál, miszerint zéró a mai teljesítményem, nem kell több. Tolom a szekerem a saját soromban, de a köd leple alatt bizony én a másik sorból rakom tele a kupicáim, nem törődöm azzal, hogy ki jön szembe ugyanazon a soron, és hogy lesz-e, nem lesz-e mit szednie? Egészen addig, amíg meg nem látom az én nyakig anzug drága jó anyám. Belesajdul a szívem. Megloptam a saját anyámat. 

Tudom, hogy tudod, hogy a cigidet is lopom. Hogyne tudnád, hisz huszonegyet töltesz minden nap. Húszat a tartó dobozkába, egyet pedig rögtön elszívsz cigitöltés után. Én pedig minden este kimarkolok belőle, amikor kilépek az ajtón. Sosem szólsz. Azt hiszem, titkon mindketten élvezzük ezt a helyzetet. Én melletted újra gyermekké vagy inkább lázadó kamasszá degradálódom, te pedig bölcs szülő módjára hagyod, hogy megüssem a bokám.

Nem kérdezed, hogy hová megyek, amikor esténként kiosonok. Hazaérve pedig mindig felébredsz, bárhogy is igyekszem lábujjhegyen lépegetni. Mindig is éberen alvó voltál. Reggel kávéval ébresztesz, és nem tudsz nem gondoskodni, még a csizmám is megpucolod. 

Itt olyan más vagy. Három hónap alatt egyetlenegyszer sem vettél be gyógyszert. Pedig otthon állandó kelléked az aszpirin. Az tetszik a legjobban, hogy nem olvadsz be. Nem kell pletykálkodnod ahhoz, hogy jól érezd magad. Nem foglalkozol más dolgával. És te magad sem vagy pletyka tárgya.

Esténként kiülsz, megiszod az italod. Addig maradsz, amíg neked kényelmes. Sosem szidod a csoportvezetőt, az időjárást, a málnát. Teszed a dolgod. Vagány nő vagy. 

Bocsi, anyu! Én most jól beletrollkodtam a te kis világodba. És talán nincs is ehhez jogom.