Öt nap, négy éjszaka telt el, amióta ismét ebben a házban lakom. Nem a saját szobámban alszom. A szüleim szobáját bezártam, az előszobát néztem ki magamnak. Hogy is aludhatnék a gyerekszobában? Már nem emlékszem az ágyneműtartón sorakozó babáim nevére sem, hogyan tudnék elköszönni tőlük lefekvés előtt? Apámék szobájában megállt az idő, megállt a szag is a dohánytól besárgult függönyökben, megállt a szú is az asztal lábában. Megállt a betű az eldőlő könyvekben. Ott lehetetlen aludni.

Szép örökség: nagy, tágas ház, és bár minden régi, teljesen bútorozott. A sőberágyat választottam, de nem nyitom le. Este beleülök, és valahányszor elszenderülök, felriadok, kényelmetlen. Olyan, mintha vallatáson volnék, de hiába ébredek, senki sem kérdez semmit.

Ha mégis elalszom, álmomban magamat látom. Ott szaladgálok anyám körül, és amíg apám alszik, azt mondom neki, menjünk el, menjünk el, menjünk el! Anyám csomagolni kezd, megtelik egy hátizsák, és az éjszaka közepén elmegyünk.

Végigosonunk a falun, olyan utcákban, ahol még sosem jártam. Anyám megáll egy háznál, és halkan megkopogtatja a gázcsövet. A tornácon felgyúl a villany, kijön egy idős asszony. Valamit tátognak egymásnak, figyelek, de mégsem hallom, aztán sírnak, és bemegyünk. Reggel azt mondja anyám, fiam, ő a nagymamád. Honnan tudhatná egy ötéves, hogy bár sosem látta, van neki még egy nagyanyja. Honnan tudhatná egy ötéves, hogy mit jelent az, hogy az anyját elszöktették, kitagadták, majd visszafogadták?

Öt napja ülök ötévesen egy idegen asszony házában, és nem tudom, hogy meddig lehet ezt bírni. Hol van a hintám? Hol vannak a bújócskázós bokraim? Hol van a kutyám? Hol van az igazi nagymamám, akit ismerek?

A nem igazi nagymamám festéket vesz nekem, rajztömböt. Rajzolok. Hintát, bokrokat, kutyát, igazi nagymamát. Anyámmal mosolyognak:

– Jót tesz a leánykának – mondják.

– Kapsz majd másikat – mondja a nem igazi nagymamám anyámnak. – Kapsz olyant, aki nem iszik. Ha kell a tehén, kelleni fog a borja is.

Felébredek és bólintok, mert igaza volt. Lett aztán másik, lett, aki nem ivott, lett, akinek kellett a borjú is. Csak a borjút nem kérdezte soha senki, hogy neki mi kell. Tudja-e egyáltalán egy ötéves borjú, hogy neki mi kell?

Most hiába várok, nem jövök. Magam helyett apám az, aki meglátogat. Kilép a kulcsra zárt hálószobából, és megkérdezi:

– Hát mégis visszajöttél, fiam? Anyád hol van?

Ülök a sötétben a sőberágyon, csak a szám mozgását érzem, hang nem jön ki.

Hogy magyarázkodjak annak, akit évek óta föld borít? Mit mondjak annak, akit elhagytam és elhagyattam? Mennyire szabad komolyan venni, hogy mit mond egy ötéves? Mennyit ér a szava? Hogy mondjam el, hogy egy ötéves nem tud semmit?