Élő kövek között úrvacsorázni

Alattunk a tengernek tűnő sivatagok,

Pusztaságnak látszó óceán. Egy lavór, 

Hó- és betűpiramisok, lövészárkok,

Polisz és koponya –

Ezért van, hogy a műveltség csak egy nyelvjárás.

Ezékiel lábra álló hadserege. Lelkek,

Felhők, amik csontokat növesztenek belülre,

Bezárva repülőgépbe, díszcsomagolásba

A táj, mint hámszövet és domborzat.

Esztétikusnak tűnő anatómiák,

Az ó-ember antropológiája, szoftvere

Kerubok szigete frigyláda-kősziklákkal,

A véredények és idegdúcok logisztikája.

Azt hittük, hogy tudunk mindent

Az utazásról, de nem! Undor tölti be

Az örökös helyváltoztatás fizikai helyét.

Megfogadom, jövőre sehova nem viszem a testem.

Maradok otthon, mint egy okos kuvasz,

A legnagyobb szorgalommal tétlenkedve.

Szánkban kozmopolita utóízzel,

Az űrhajós ülésbe süppedve,

Ahogy várják a tojástartós vályúba a teát

És a száraz fehérbort.

A penge vékony, prágai sonkát, sajttal.

Azt gondolom, hogy a számban van a szállásom.

A nyelvem alatt az ágyam és a párnám.

A szájpadlásomon a felirat: Immanuel.

A nyelvhúsban a keserédes éj,

Piros szőlőfürtök a prés alatt –