Bezártak téged, mint kutyákat, ha elaltatni félnek.

Hová merülnöm nincsen nélküled.

 

Az én álmomban óceán leszel.

Anyám álmában vízbe fulladok.

Ezzel nehéz versenyezni.

Emlékszem hullámaidra, 

egyre távolabbra sodortak,

mert veled nem bírhattam el.

Cipeltem, elrágtam sok puttony gyümölcsöt

a többi gyerekkel,

őket csak medenceszélről figyelhettem.

 

Koncentrációd tökéletes volt,

arányaid megfelelők 

a klór s a többi vegyszer között.

Anyám reszketett, pakolt egyre több gyümölcsöt,

míg megszerettelek.

 

Bírni a vízzel benned tanultam.

Az ugródeszkádról egy mester dobott le,

mondták többen akkor, megfulladhatok.

 

Most az utcasarkon állok a bejáratodnál, 

ahol éveimben befordultam annyiszor.

 

Valaki seprűt ad nekem, mutatja szerényen

Kéz- és lábtempók új mozdulatsorát.

Tudja, mit nyertem és mit veszítek el.

Együtt kopunk a járdaszegélyen.

 

Kevés időt adtál összeszokni, 

és tessék, itt állsz bezárkózva,

idegen test a testben, 

tenyérben a szálka, 

kilökődsz majd, vagy betokosodsz,

nem tudni még.

Kezemben seprű, amíg elfogyok.

Körmöm alatt varból, dióbélből gyúrt partvonal.

Kabát és kötött pulóver, nadrág rajtam, 

alatta fürdőgatyám.

Szememben vízgömb,

fogamban homok, por.

 

Tőled kaptam mindenem,

gyulladást, vírust, baktériumot, 

bemártózást és fizetséget.

Benned kerestem hibáimat,

kin annyi vegypor áthalad.

Mit csináljak én, a mester, 

aki egykor általad.

 

Szegeztek volna a falnak, azt kívántam,

de mit tegyenek, ha rám már nincs keret, 

mert igényled a törődést,

az újra fugázott csempeközt,

olajozott tisztítógépeket.

 

Nem tudni, mennyi hibádat kéne kijavítani,

mégis így voltál tökéletes, amíg voltál.

Ismered testem az öltözőkabinból.

Ismered gyengeségeim,

mint akik egy Suzuki Swiftben zsúfolódtak össze,

egymás illatát.

 

Az estén, ami elkövetkezik,

szilánkosra nyitom az ablakod,

belépek száraz gőzfürdődbe, 

szaunádban fázok,

szememre úszósapka épül, 

hántós dióra a hártya,

de nem lesz már, mit 

a medencédbe hugyozni.