„…úgy élünk, mint a halottak – nagy titokban!” (Amoéla)

kék levegő alszik bennem – te

karcsú fűzág hajolsz omolsz szép emléknek fölém

álmomban vánkosom 

harmatcsepp én-időmre emlékeztetsz tudod-e

a gondolat hogy a hegyi levegő szolgája-e fának

a hegynek a magasságnak vagy csak a törpe vágynak 

szakadékok tériszonyt tükröző mélyén 

ha elérhetetlen vagy miért annyi balga kérdés 

fejemben Püthia gyakran beszél ma is hozzám 

Hesztiát emlegeti ki régi szentélyéből tüzet hozott

egyszer még ki is aludt – arcát takaró fátyla belőled született

az ima mi tüzet fogott szemeinek fényében – el tőlem merre 

hordozott

miféle falnak rohanok célegyenest

miféle céltábla vagyok ha legalább te nem segítesz

kővé vált sírkő ha leszek

bennem betűk takarása mondd – miért 

ha nincs a vér a tűz a kegyelem