„törmelékedet vízbe hányják”

(Ez 26,12)

Azt hittem, ha jól dolgozom, rendezett lesz a kert,

és egy rendezett kertben dolgozhatom tovább,

nem így, albérletben – penészben, félhomályban

évtizedekig, ahol ritka vendég a szenvedély,

s főbérlővé vált a sértődés, a fenyegető öregség.

Gyakran csak teszek-veszek, eszelősen keresek,

máskor az ablakon órákig kinézek, várom, jöjjön.

De hiába érkezik, ha megjön is, mindig későn,

már elcsigázott vagyok, ide-oda botladozom.

Alig szól hozzám, félszavai összetörnek,

félek, a törmelékből nem lesznek mondataim,

hogy csak az övé az idő, és nekem nem marad,

hogy megtaláljam az ajtót, mely innen kifelé nyílna.