– Apa, mi a boldogság?

– Gergőkém, erre nehéz röviden válaszolni. 

– Akkor válaszolj hosszan, apa.

– A leckéddel elkészültél?

– Hiszen éppen ez a lecke.

– Hogy mi a boldogság?

– Igen, fogalmazást kell írni róla hétfőre. Ráadásul a magyar az első óra.

– Aha, értem.

– Szóval, segítesz?

– Most meccset nézek.

– Látom, de közben nem lehet?

– Közben nem lehet. 

– Utána segítesz?

– Téged nem érdekel a meccs?

– Előbb a fogalmazást szeretném megírni. Ha megint nem lesz kész a házim, egyest kapok, és akkor már biztosan nem lehetek félévkor…

– Gergő, maradj csendben!

– Jó, csak azt akartam mondani…

– Kisfiam!!!

– …hogy félévkor nem lesz ötösöm.

– És akkor mi van? Négyessel nem leszel boldog?

– Jobban szeretnék ötöst, mert…

– Te állandóan ötöst akarsz, pedig… Gól! Ne! Nem adja meg a rohadék!

– Anya azt mondja, mindig igyekezzem ötöst kapni, legfeljebb nem sikerül. De azért igyekezni kell.

– Na, ha anyád ilyen remekül tudja, akkor megbeszélhetnéd vele a boldogság dolgát is. Ő úgyse néz soha meccset, biztosan ráér.

– Jó, de most nem nála vagyok.

– Felhívhatod telefonon.

– De ma este Máté bácsival, vagyis Mátéval megy vacsorázni.

– Attól még felhívhatod. Máté bácsit, vagyis Mátét ismerve nem egy jazz kocsmában ülnek, hanem valami halk zongoraszó mellett, finom úriemberek között, akik még az evőeszközzel sem csörömpölnek.

– De most azért vagyok itt, hogy veled legyek. Már csak fél napunk maradt, ha az alvást nem számítjuk. Holnap ebéd után jön értem anya. 

– Vak ez az ember? Nem látja, hogy les?!

– Apa, ez már a második félidő? 

– Milyen sokat fejlődtél! Amikor anyáddal elköltöztél, még azt sem tudtad, hogy a fociban két félidőből áll a meccs.

– Máté elmagyarázta. Azt is mondta, a születésnapomon kivisz a stadionba egy igazi meccsre, ha akarom.

– És akarod?

– Még nem tudom. Jobban szeretném, ha te vinnél el.

– Csak legalább lenne valami normális csapat a környéken, akit élőben meg lehet nézni. Ezek itt mind félrokkant gizdák. 

– Akik a tévében játszanak, azok jobbak?

– Sokkal jobbak.

– Szóval ez már a második félidő?

– Igen, oda van írva a képernyő felső sarkába. Látod?

– Látom. Mennyi idő van még a végéig?

– Negyedóra, körülbelül. Kivéve, ha ez a barom bíró még rátesz pár percet. 

– Utána bejössz hozzám? 

– Ha nagyon muszáj. Ha egyáltalán le tudok ülni abban a borzasztó rendetlenségben. 

– Megígérem, hogy negyedóra alatt összeszedem a szemetet az ágy alól, és letörlöm a port az íróasztalról. Akkor bejössz? 

– Ühüm. Addig kezdd el, jó?

– Jó, de hogyan?

– Például azzal, hogy ötöst kapni boldogság. Mit szólsz?

– Megpróbálom. 

– Remek. Mielőtt elmész a szobádba, hoznál nekem még egy sört a hűtőből?

– De már hármat ittál, apa. Anya mindig azt mondta…

– Egyáltalán nem érdekel, mit mondott anya! Elment, nincs itt, annyi sört iszom, amennyit csak akarok, rendben?

– Rendben, apa, ne haragudj.

– Nem haragszom.

– Leihatom a habját? Anya és Máté nem engedik.

– Persze. Én szeretlek téged, és nem tiltalak el ilyen finomságtól. Kérsz hozzá sós mogyorót?

– Nem, inkább meghagyom neked, mert még csak hónap közepe van.

– Mit akarsz ezzel mondani? 

– Hát, sokára kapsz fizetést, és sokára tudsz venni másik mogyorót. Vagy talán nem is kapsz fizetést.

– Ezt is anyád mondta?

– Anya úgy mondta, bizonytalan, mikor és mennyi fizetést kapsz, mert nem mindig van munkád. 

– Na, elég ebből, nyomás leckét írni!

– Apa, ha megírtam kézzel, utána segítesz begépelni?

– Még gépelni is kell? 

– Igen, mert előre be kell küldeni a tanár néninek, hogy akkor is meglegyen, ha valaki otthon felejti a füzetét.

– Jó, segí… Az istenit! Egyenlítettek. Még a végén büntetők lesznek.

– Akkor későn lesz vége?

– Később lesz vége.

– Tudod mit? Ma este megírom kézzel, és holnap délelőtt gépeljük be. Ha fáradtan csináljuk, elrontjuk. A tanár néni azt mondta, ne legyen benne gépelési hiba.

– Gergő!

– Tessék, apa!

– Mi lenne, ha a fogalmazásod egyetlen mondatból állna?

– ???

– Az lenne a mondat, hogy a boldogság nem más, mint egy gépelési hiba.