[2021. június]
(TENGER GYÜMÖLCSEI)
Sétálnak a híres tengerparti
városkában, egy parti teraszon
elfogyasztott tengergyümölcsei
vacsora
után a lassan ereszkedő estefelében, a
valamikori
Monarchia második legnagyobb
üdülőhelyén;
mediterrán növényzet, babér, leander,
pálmák
az apátság nevéből származó településen;
népszerű,
klimatikus gyógyhely, hosszú parti sétány, víz,
hullámzás, csend,
és a
város jelképe
a sirályos lánnyal. Megállnak, nézik
a vizet, a hegyet,
a szobrot, a nyaraló, sétáló
embereket. Arra gondol, hogy
az anyja nyelve, aki nem látta soha még a
tengert, lassan, fokozatosan
megszűnik; kölcsönnyelve lesz, teljes
idegenség
a szájban, mintha egy nagyon ritka ászkarákféle,
proterandrikus hermafrodita, nyelvevő tetű
telepedett volna meg valahol
a nyelve tövénél,
amely – kezdetben még hím parazitaként –
társaival
együtt valahogy beúszott
a fejébe, három pár lábával a nyelv
tövéhez rögzítette magát, és elkezdte szívni
a vérét;
és addig szívja, rohasztja, eszi a nyelvét,
amíg az
teljesen el nem sorvad, funkcióját nem
veszti,
és át nem veheti annak
a szerepét.
Arra gondol, hogy lassan ő is ezt az új
nyelvét, a nyelvevőt használja
nyelvként; hogy a parazita táplálkozik
a véréből, és
nemcsak elrohasztja, feléli, hanem
nyelve helyére telepedve ott alszik,
eszik, párzik, szaporodik
a szájában, és ha
valahogy túl is élné Őt,
az nem azt
jelentené, hogy meg is
menekülhet tőle, mert
valamelyik várakozó társa rögtön
odatelepszik annak a helyére.
Ez jár a fejében újra
meg újra. Hogy ez a parazita
át tudja venni egy szerv funkcióját,
hogy feléli, megeszi az Ő nyelvét is –
S hogy hetvenhét éves. Nem látta soha még
a tengert. Az áttetsző, tiszta tengert. A sirályos
lány. A Lungomare. És a tenger
gyümölcsei vacsora.
(CYMOTHOA EXIGUA)
Ritka ászkarákféle,
proterandrikus hermafrodita, nyelvevő tetű,
amely
– kezdetben még hím parazitaként –
társaival
együtt a kopoltyún keresztül beúszik a hal
fejébe, ahol az ivarszerve
visszafejlődik,
és nősténnyé alakul, majd három pár
lábával a nyelv
tövéhez rögzíti magát, és elkezdi szívni
a vért;
addig szívja, rohasztja, eszi a
nyelvet, amíg az
teljesen el nem sorvad, funkcióját
nem veszti,
és így át nem veheti annak a szerepét.
Ha a nyelv már elhalt, a „gazdahal” ezt
az új
nyelvét, vagyis a nőstényt használja
nyelvként;
ilyenformán működtetheti új szervét, a
parazita
pedig továbbra is táplálkozhat a véréből. De
nemcsak elrohasztja, feléli a nyelvet
a nyelvevő,
hanem annak helyére telepedve ott
alszik, eszik,
és – más szájfertőző ászkarákokból
kiindulva
sejthető – néha talán még ott is párzik,
szaporodik
a szájban, pláne,
hogy a nőstény nyelvátvétele után
– ugrásra készen – a kopoltyúkamrában
várakoznak
továbbra is a társai, a hím paraziták,
amelyek addig
egyébként úgyszintén a gazda
vérét szívták…
Számos példa van arra is, hogy a gazda-
test túléli
a parazitát, vagyis tovább él a nyelve
helyére
illeszkedett ászkaráknál. Azonban ez nem
azt
jelenti, hogy meg is menekül, mert amikor a
nyelv helyén ülő nőstény elpusztul, egy másik
hím változtatja meg nemét és telepszik rögtön
annak a helyére. Ez az
egyetlen ismert
parazita,
amely képes átvenni egy szerv funkcióját azáltal,
hogy megeszi az áldozatai nyelvét – – – –
(KÍSÉRLETI CSEND)
Szavakat próbál kimondani, olyanokat,
hogy élet, élek, vagyok, nagyon mélyről
érkeznek, talán a gyomorból, vagy a
mellkasból, igen, talán a mellkasból,
de semmiképp sem a szívből. Vagyok,
élek, élet, formálja, próbálgatja. És
most minden egyes szó hangsúlytalan,
az élet is hangsúlytalan, a vagyok is,
és az élek, az is, teljesen hangsúlytalan.
Azzal kísérletezik, hogy szavakat formál,
ami teljesen lehetetlennek tűnik, pedig a
szája már mozdul, mintha tátogna, mintha
gyakorolna, a hang még nem hallatszik,
az ajkak üresen, hang nélkül képeznek
valamit, mint amikor bemelegít a beszélni
kívánó a szája körüli izmaival, és mint
akinek rettenetes erőfeszítés, fájdalom,
igen, éles, hasító fájdalom a megszólalás,
a történet is, amit el szeretne mesélni, mert
az eredmény, amit megformál a száj, az
homályos és megragadhatatlan ebben a
kísérleti csendben, ürességben, amit nem
foglalnak el a megképzett szavak, így
minden egyes szó, amely elhagyja a száját,
mintha egy-egy ólomsúly volna, ami
véresen szakad ki belőle, mintha egy
kőszobor akarna megszólalni, pont olyan…
(LIVING WORDS)
Halló, te vagy, amit fel kell adni,
amit te tudod, te es, más es az övét,
arra gondoltam, hogy nem azért van-e,
hogy megy az izék után, hogy arról
tudjon hogyhívjákolni a miféle,
állj meg, mert te se tudod, és én sem,
nem is ismerem, a, a… mit is,
a mifélét, a hogyishívjákot, na,
de te tudod, mondjad, na, azt a,
azt az izét, azt a mifélét, nehogy
úgy legyen akkor, mert akkor az,
a tiéddel is, vagy inkább máskor,
mert hogy azt mondták, itt ne,
ebben a, ebben az izében, ma,
nem, a tegnap, hogy akkor majd
lesz, tényleg, s te is megtudod majd,
amikor itt, vagy ott, akkor, minden,
ami, itt van, ha hozod, akkor majd,
de meglátjuk, ha lesz úgy…
2.
Sűrű, mozdulatlan, fekete víz a lélek
felületén. Mondatai hozzáférhetetlenné
válnak, már nem tud kapcsolatba lépni
velük. A hangzó, a kimondott szavak,
mint a jég, elolvadnak, mintha nem is
beszélne, csak zörej, zümmögés,
érthetetlen, összefüggéstelen mormogás
jönne a szájából.
Nincsenek hosszú és mély és magas
hangok, csak idegen anyag, és
feneketlen, tölcsérszerű semmi,
ami már soha ki nem tölthető
