„Amikor még 

ember se volt,

páfrány-bokor

fölém hajolt,

apónak hívott

a bokor.

Mikor születtem?

Semmikor.” (Weöres Sándor: Toccata)

KAF emlékére

Mennek futnak masíroznak futnak mennek masíroznak 

szemem előtt sűrű képek szemem előtt kergetőznek 

süt a nap kint fúj a szél kint pörögnek a virágszirmok 

lengedeznek buknak szállnak jaj a szirmok jaj a képek

egy tükörben nézem arcom a tükörben nézem arcom öreg

vagyok ifjú vagyok szép világos arcú vagyok mint egy

gyermek olyan vagyok semmi májfolt sehol ráncok

feszes az arc sehol árkok erezetek gödrök sáncok ifjú

vagyok fiatal még gyermek vagyok mind én vagyok

életre kel ez a sok arc mind az enyém mind én vagyok

s néz kifelé onnan bentről bámul reám aki vagyok 

tíz és húsz majd harminc hetven mennyi évem néz itt

szemben próbálnak mind jól megférni jól megférni jól

meglenni ifjú öreg jól megférni öreg ifjú jól meglenni

mennek futnak masíroznak futnak mennek masíroznak 

szemem előtt sűrű képek szemem előtt kergetőznek 

süt a nap kint fúj a szél kint pörögnek a virágszirmok 

lengedeznek buknak szállnak jaj a szirmok jaj a képek

kúszni kezdenek kapaszkodni fel egész a toronygombig

s látom fentről látom onnan ezt a földet látom onnan

s látom hogy egy bokor alján önfeledten alszik éppen

alszik valaki ott mélyen és hogy akkor mi is történt 

mi ért akkor nem tudhatom de hirtelen jó kedvem lett 

s nem kívántam sehol semmit sehol lenni nem akartam

sehol máshol nem akartam csak a mezőn hol az árnyék

ott ahol a fák s az árnyék fák voltak és hajladoztak és a 

füvek hajladoztak és az erdők és a mezők hullámzott 

ott szinte minden lüktetett az erdő mező és középen ez 

a lélek ez a boldog öntudatlan ki a szélben nem is szélben 

a szellőben az árnyékban az árnyékban a kutyájával mintha 

egy lett volna akkor kutya ember bokor erdő bokor kutya 

erdő mező és olyan öröm szállt meg ott fenn hogy a világ 

hogy a szellő erdő mező fák és bokor és a nap is és a fény 

is és az árnyék minden-minden pillanatig percig meddig? 

csak azért él hogy e lélek ez az ember aki alszik mélyen 

ez a férfi hogy csak neki hogy csak süssön hogy csak 

fújjon hogy csak neki gurgulázzon ott a patak a közelben 

hogy a világ így megnyíljon soha többé úgy megnyíljon 

s érezzem hogy vagyok élek érezzem a mindenséget 

bár egy percre bárcsak addig azt érezzem úgy vagyok 

itt mint az isten Ő vagyok itt letekintek én vagyok itt 

letekintek s örül lelkem letekintek s örül bennem a világ 

is és az árnyék és a fény is örvendezünk mind ezért a 

pillanatért ezért az egy pillanatért éltem tudom csakis 

ezért hogyha volt még csak ezekért a nem sok tudom 

csak az ilyen nagyon kevés boldogságos pillanatért…