[2016. június]
FEKETE VINCE: VAK VISSZHANG. VÁLOGATOTT ÉS ÚJ VERSEK 1995–2015. KOLOZSVÁR, SÉTATÉR KÖNYVEK, 2015.
DP Két alapvető benyomásom volt: hogy mennyire egyenletes, és hogy milyen jók a gyerekversek.
LZS Egyenletes? Volt néhány kiugró vers, viszont igazad van, nemcsak a mostanában született versek között, hanem már a húsz évet átfogó válogatás elején is, a Parázskönyvben, a Térden-könyökön például. A későbbiek között meg a Kizökkent idő.
DP Úgy értem, nincsenek dilettáns versek. Aztán persze vannak nagyon szépek, a Vak visszhang ciklus például mélyen megragadott.
LZS Azért ez már nem az a szint, hogy dilettáns versek becsúsznának...
DP Igaz, akkor hogy fogalmazzak? Nincs bukás. De úgy is értettem, hogy mintha nem lenne fiatalkori költészet, a későbbiektől radikálisan különböző.
LZS Ez igaz. Bár a vershelyzet, a vers drámája bonyolódik, például több a szerepjáték, a csavar a szerepjátékban. Lásd a már említett Kizökkent időt, amelynek alcíme: Sz. L. levele K. E.-nek, W. S. fordítása közben. (Egyébként Sz. L. bőrébe máskor is belebújik...)
DP Igen, a versbeszéd beszélője feszült, szerelmek között hányódó valaki. Hűtlenkedve hű, bűnbánva tiszta. Érdekes, a szabadverseket jobban szerettem.
LZS Nem tudtam eldönteni, de volt egy olyan érzésem, hogy amikor például rímkényszerekbe megy bele, akkor az nála egyértelmű irónia. Például ilyen rímeknél: „...ősz és avar, szürke hó. / ...vihar verte-türte, ó.” Igaz, a vége felé egyre több a ragrím, amiben nemigen hiszek iróniát. Az egyik első versben van ez a két sor: „szád nyelved lázasan sietve nem kutat / forró völgy legmélyén eredő sós kutat” – itt mintha a rím még fontos volna, a későbbiekben viszont ha van is rím, „elidegenítettebben” van.
DP Talán éppen ezért szerettem jobban a szabadverseket, mert ott, a prózaiság határán, a sok részlet között, szenvedélyesnek, bensőségesnek, őszintének, hitelesnek éreztem, akinek elég az a távolítás, amellyel az írás mindig jár, nem keres kilépési lehetőségeket. Mint a Csendben vagy A kőműves fiában.
LZS A Hőkamerában már-már riportszerű prózában jelentkezik egy lakodalomról... A korai versekben viszont több volt az „ötlet”, a csattanóra épülő „vicc”. „Három konyak, s két üveg / vörösbor után / verset írtunk. / Ő fogta ceruzám.” A későbbiekben ezek elmaradnak. Nem hiányolom. De most mégiscsak azt mondanám, hogy sok minden átalakult az évek során, más ez a költészet most, mint amilyen húsz évvel ezelőtt volt.
DP Nincsenek már egyetemi évek, viszont az ember találkozott már a halállal – ez is egy különbség.
LZS☺
DP Nocsak, mitől vidultál fel?
LZS Eszembe jutottak az egyetemi éveim a sok-sok találkozással a halállal. Meg a halálos találkozások az élettel... Mit tartasz Fekete Vince-jegynek?
DP Talán azt (és a Szabó Lőrinc-utalások innen is magyarázhatók), hogy mintha köznyelven, mindennapi nyelven beszélne versül.
LZS És kihez érzed a kortársak közül a legközelebbinek?
DP Talán Oraveczhez, Tolnai Ottóhoz...
LZS Jó volt, amikor ráismertem egy-egy erdélyi helyszínre (Szajla-szerű vagy Palics-szerű utalások), egy ismert utcasarokra vagy valamelyik domboldalra. Persze, nem GPS-jelleggel, hanem hangulatilag.
DP Mintha ott állnál Kolozsváron vagy Kézdivásárhelyen.
LZS Azt hiszem, én ezt mondanám Fekete Vince-jegynek...
DP Akkor már találtunk kettőt☺
LZS Az „Értelmiségi az, akinek hetente van két gondolata” mondás, vagyis a kettes szám jegyében itt akkor meg is állhatunk.
