Odakint almák verik a földet. Nézem, ahogy

behordod őket. Lassan hámozunk, amelyik kész,

azt csontig rágjuk, mintha egymást falnánk.

A csutkák eldőlnek, nem zárod el a csapot,

üti a csempét a víz. Elbújok, megyek kátét tanulni,

hangosan olvasom dédanyám imakönyvéből.

Később kimondatik, hogy hazug vagyok. 

A faluban a pap minden vasárnap felmegy

a szószékre. Prédikál. Tőle hallom, és a szégyen

kimarja a szemem. Pedig semmiség. A templomban

lopva megkóstolom a szenteltvizet. Nem árulom el,

milyen az íze. A kátét végül nem tanulom meg. 

De Istent szeretem.