Nem tagadom, szörnyen felbosszantott a halálod:

szinte pofátlanság így halni meg, ennyire kurtán-

furcsán! – sokkal szebbet vártam volna Tetőled,

színészibb alakítást, túl is játszva a dolgot!

Nem feltétlenül öngyilkosság jár a fejemben

(ennyire elvetemült „költőtárs” én se vagyok még!),

inkább szívinfarktus, a publikum orra előtt – és

persze, amint kedvenc KAF-versemet olvasod éppen:

„Be jó ismerni KAF urat!

Pedig szeszélyes egy személy!

S míly kacskaringós agyfurat!

Hisz kecskerímekben beszél…”

Szóval ilyen rafináltan kellett volna csinálnod –

kár, hogy az égben más döntés született az ügyedben:

úgy látszik, hogy az Úr is költő: néha „szeszélyes”,

néha viszont stabilan (s hidegen, mondhatni) „nyomasztó”:

„Prózában kérdik KAF urat:

»Új stílű versre vált-e át?«

Nyomasztó, mint egy zikkurat:

Betölti teljes Kháldeát…”

Lenne is egy kérésem hozzád, drága Maestro

(másfél vagy kétórás nagymonológod alapján,

mert biza engemet is felhívtál alkalomadtán!):

győzd meg az Istent, hogy ne a költőségre figyeljen,

van neki dolga elég – s mind fontos! – e mái világgal:

most még úgy szar, ahogy van „e mái világ”, na de mégis! –

nagy bűn lenne, ha „költőként” húzná le a vécén…

Hirtelen ennyi, de hidd el, folyt. köv.! Ölel:

                                                                     LLLászló

Csíkszentdomokoson, 2024. március 27-én (Nagyszerdán)