Megtelepedett bőröm alatt, tanyát vert lapockáim

közé anyám. Hatéves voltam, nem is tudtam róla,

csak néha viszketett, könnyen hátrahajlott a karom,

egyszer egy kisebb csomót tapintottam ki. Nem zavart, 

csak a duzzadás kezdett aggasztani, eleinte egy ujjal 

benyomható domborulat volt csak. De ahogy nőtt, 

keményedett, alig tudtam hátrafelé mozgatni a vállam, 

de anyám győzködött, hogy mindez a biztonságomért 

történik. Szemeket is növesztett, nagy, befelé néző, 

savószínű szemeket, figyelmük idegként kapcsolódott 

és futott fel az agyamhoz. Rettegtem, anyám figyelte 

tudatomat, ha rosszra gondoltam, fájni kezdett. Mindig 

megereszkedett vállakkal jártam, nyomott anyám, meg 

se tudtam már érinteni, hiába nyúltam késért, hogy 

legalább megkarcoljam. Cserébe ilyenkor begyulladt 

és sírni kezdett, gennyes patakocska ütött át a pólómon. 

Ekkor már hatalmasra nőtt, és szemei felutaztak a 

koponyámba, az ő szemeivel láttam. Egyszer minden 

fájdalmat leküzdve felkerestem egy orvost, aki próbált 

tényekre hivatkozva beszélni vele, de egy anyát sosem 

hatnak meg a tények, nem izgatja a valóság. A valóság 

alattomos és irigy, míg ő figyel helyettem, bevon, megvéd. 

De az orvos kérlelhetetlenül kiműtötte szemeit, és bár 

altatásban voltam végig, ordítva ébredtem fel közben 

az aneszteziológiai elővizsgálat ellenére. Alig tudtam 

veszteg maradni, ahogy a doktor visszaigazította 

félrenyomott szemgolyóimat, míg anyám szemei 

egy formaldehides üvegből figyeltek. Már nem éreztem, 

de rengeteg genny ömlött ki, végig a hátamon, a műtős 

lepelre, a műtőasztalra, a padlóra, sárga lében tocsogva 

szedte ki a doktor anyám szöveteit, a jóakarat gyulladt 

gócait cafatról cafatra, túlburjánzott féltéseket. Hatalmas, 

nyílt húsfolt maradt utánuk. Gyógyulásom hat hónapig 

tartott, anyám szemei egy formaldehides üvegben 

meredtek a szekrénysötétbe.

Egy ecetfákkal teleültetett parkba mentem jógázni.

Ahogy melegítettem, felbukkant egy szürke macska,

szottyadt emlőkkel, élelemért nyekergett, szeme

mintha a testemben, az agyamban kutatott volna.

Határozott, széles karmozdulatokkal riasztottam el,

megigazítottam a pólóm, folytattam a vállkörzést,

és becsuktam szemeimet, mert egy pillanatra

idegenné váltak.