A távíró zöld billentyűje kattog:

üti a nyír levelét az esőcsepp,

izzadt ágakra tapadnak a hangok,

a sziszegés hol gyengébb, hol erősebb,

a szétvert pázsitunk lassan bekékül,

bent meg nyitva a gáz, ömlik a térbe,

az ócska tűzhely a lángjai nélkül

sziszeg egyre a kinti sziszegésre.

De nem. Nullára csavarva a gombja,

te nem érzel semmit, mondod, a konyha

fullaszt, s csak az eső az, amit hallok,

– valami mégis fojt, levegő kéne,

s egy szétvert hang kúszik kettőnk terébe:

a távíró zöld billentyűje kattog.