1.

 

fel kell tenni azokat a kérdéseket, 

amelyeket magam előtt is szégyellek: 

hát mivégre szültem ezeket a tündéreket? 

hogy viszálypókok szőjék körbe arcukat? 

elfedve vonásaikat egymás elől?

felfüggesztve az áradást, hogy aztán 

ajtódörömbölésre ébredjek? 

remeg a képmutatásból épített ház, 

dőlne a ház előtti fa is, 

de a borostyánréteg tartja, 

amit mindig is sajnáltam kiirtani, 

ez most az utolsó menedékem.

 

sűrű napok jönnek. 

nem gondoltam volna, hogy 

megöregedni nem kiváltság 

ebben a leszármazásban. 

ha azt kérdezik, egyedül érzem-e magam, 

inkább lesütik szemüket, minthogy lássák kiszáradásom.

 

2. 

 

csontos madár ez az asszony

megsüketíti az árvaság

tekintetét elfordítja 

ölelése tüskeágyás

viasz folyik végig arcán

könyörög szabadulásért

ő nem tehet semmiről 

ő nem szült meg senkit

megkeseredik tekintete tündérei láttán

hárászkendője fullasztja

hátát görbíti a szégyen

szavai sebeket vágnak

megtagadja a közelséget

ítélő szeméből folyik 

folyik a sárga viszály