Az olvasás kockázatai és mellékhatásai – Imre Eszter a Bréda-körön 

Imre Eszter volt a kolozsvári Bréda Ferenc Irodalmi Kör tizenhetedik meghívottja február tizenharmadikán. A Bulgakov Irodalmi Kávéház emeleti termében teltház várta a meghívottat, aki a kör eddigi alkalmaihoz képest rendhagyó módon nem lírai, hanem prózai szövegeket hozott véleményezésre (bár később a szövegek műnembe sorolhatósága is megkérdőjeleződött). Az est moderátorai a kör társelnökei, Péter Blanka és Nagy Zalán voltak. A hideg elől az irodalomba menekülő résztvevők demográfiai diverzitása lehetővé tette a szövegek átfogóbb, többszempontú elemzését, a kör visszajáró tagjai mellett sok új arc is feltűnt aznap este.

A Bréda Ferenc Irodalmi Kör egy irodalmi műhely, vitakör, a Gaál Gábor Irodalmi Kör és a Bretter György Irodalmi Kör utódja, amely során a meghívott szerző felolvassa néhány szövegét, a jelenlévők pedig véleményezhetik a hallottakat. A szerző csak az est végén, az utolsó szó jogán válaszol a megjegyzésekre, hozzászólásokra, helyet adva a szabad diskurzusnak.

Miután Zalán felvezette az estét, Eszter először a Gránátalmát terem az ég című szövegét olvasta fel, míg mindenki a saját példányán követve, sorok közé, lapszélekre, telefonba vadul jegyzetelt mindent, amire később reflektálni szeretne. Felolvasás után Szabó Ivett vitaindítója következett, amelyben kiemelte a szerző „tüntetően gazdag” nyelvi világát, megkérdőjelezve a sokjelzős, soktagú főnévi szerkezetek és az archaizmusok használatának kontextusba illeszkedését. Kitért az érzékeny, empirikus gondolatok hitelességére és hangulatteremtő szerepére, ugyanakkor a szimbólumok és toposzok túlhasználtságára is rákérdezett: mennyi a túl sok, és hogyan tudnak ezek együtt működni. „Imre Eszter szövegvilága bizalom az érzelmek, a vágyak, a képzelet leplezetlen megélése iránt. Megvan benne egy nyers erő is, aminek nyelvi kifejeződése egy olyan áradó nyelv lehet, ami óvakodik a díszítettségtől, hiszen ez tompítja a jó dinamikát, a figyelemmel megírt gesztusokat és érzelmi telítettségét.”  Ezután Eszter felolvasta a második, Karnevál című szövegét is, amit egy nikontinpótló és a hallottakról-elmélkedő rövid szünet követett.

Elsőként André Feri mondta el, hogy tetszett neki a nyelvezet koherenciája, áradása, az, hogy „partnerként kezel a szöveg”, amit Gábos Dezső egészített ki egy kritikai gondolattal, miszerint helyenként jellemző a túlstilizáltság és a redundáns szókapcsolatok, amelyek turisztikai röpirat-hangulatot kölcsönöznek a szövegnek.

Többekben is régi emlékeket idéztek fel az olvasottak. Feleki Zsoltban felelevenítődött a gyerekkori manuális giliszta-többszörösítés, míg Szántai János a szövegben szereplő, szülés után a fogmosás miatt aggódó nő autenticitását emelte ki, hozzátéve, hogy az orvosi egyetemen, hallgatóként neki is volt egy hasonló tapasztalata, csak az akkori újdonsült anya ott épp a villanyszámla felől érdeklődött a férjétől a szülőszobában. 

Váradi Nagy Pál hiányolta a szövegből a kidolgozott férfialakokat. Szerinte a nemek ábrázolása egyoldalú, hiszen míg a nők egyedi megalkotással, különböző szerepekben vannak jelen a szövegben, addig a férfi karaktereket a deperszonalizáltság jellemzi. A társadalmi nemek után a műnemekre áttérve hozzátette, hogy szerinte Eszter prózája tulajdonképpen líra. 

Váradi Nagy Pál megjegyzésére válaszolva László Noémi elmondta, hogy manapság veszélyes azt mondani, hogy valami: valami, ugyanis a különböző kategóriák közötti határok elmosódtak. Szerinte a líra attól líra, hogy szubjektív, nyers, az önfegyelem hiánya jellemzi, míg a próza a szövegtechnikai elemek felsorakoztatására, illetve az alkotó és a szöveg elkülönítésére törekszik. Ha ételekhez hasonlítanánk őket, Noémi szerint a próza hidegfelvágott, a líra pedig frissensült lenne.

A sodró lendületű jelzők érzékiségét emelte ki Surányi Dániel, amelyek átélhetővé teszik a szöveget, új, egyedi nézőpontot fednek fel az olvasó előtt. Feleki Zsolt olvasatában pedig pont attól vált giccsessé a szöveg, hogy egyértelműen jelzi, az ellenkezőjére törekszik.

Szóba jött még az automatikus írás művelete, ami Váradi Nagy Pálnak jutott eszébe olvasás közben, és megemlítette József Attila Szabad ötletek jegyzékét referenciaként. Hozzátette azt is, hogy az ő ízlésének kicsit túl személyesek a szövegek. Horváth Benji ezzel vitatkozva megjegyezte, hogy szerinte pont hogy nem elég személyesek, a szerző nem megy elég mélyre, csak a felszínt festi újra és újra. Elmondása szerint a szöveg erőssége a gondolatáramlás és a sűrítettség, a halmozások azonban elvesznek a minőségéből. Kiemelte a Karnevál szerinte legfigyelemreméltóbb részletét: „Vajúdás alatt egy nő megtanul a végsőkig tűrni és tűrni, de úgy, hogy közben senki nem az ura, senki nem a parancsolója. Némán és ordítva, az őrültség teljes pompájában.” 

Hermán Dánielnek is azért volt izgalmas a Karnevál, mert új nézőpontot fedett fel egy egyedien női tapasztalatról, amelyet így, közvetetten megélhetett. Kiemelte emellett az ellentétezést, az ékes mondatok és a vulgáris kifejezések egyensúlyát, mint pozitívumot. A vulgáris kifejezések relevanciája a beszélgetés során ezután sokszor visszatért, de a konklúzió az volt, hogy van létjogosultságuk ebben a kontextusban. Nehezen befogadhatónak tartotta a szöveget Vass Zsuzsanna, szerinte nagyobb hangsúly helyeződött a közlés szándékára, mint magára a mondandóra, illetve kapcsolatot vélt felfedezni az Eszter által hozott két szöveg között, amely összefüggés aszerint változhat, hogy milyen sorrendben olvassuk őket.

Szabó Ivett elmondta, hogy az olvasás kockázatokkal jár, és szerinte akkor jó egy szöveg, ha arcon tud csapni, meg tud hatni. André Feri hozzátette: az olvasás mellékhatásokkal is jár, a szövegben megjelenő primér és szimptomatikus tapasztalatok kézzelfoghatóvá, emberközelivé válnak. 

Az est végén, az utolsó szó jogán a meghívott megköszönte a résztvevőknek a figyelmes olvasást és az építő hozzászólásokat, lesz, amit megfogad közülük. Megerősítette, hogy a műnemek kérdése valóban bonyolult, letisztázta, hogy egy novellát és egy esszét hozott ma estére, azaz nem lírai szövegnek szánta az írásait. Eszter szövegeiről, az irodalomról és ennek kockázatairól, illetve mellékhatásairól a Bulgakov emeleti termében, csökkent létszámmal ugyan, de tovább folyt a beszélgetés egészen a záróráig.