Birkózás és beszélgetés

A Látó Petőfi-száma Bukarestben

Hogy mekkora volt az a somfa, azt nagyon megkérdezném tőle – válaszolja Vida Gábor főszerkesztő arra a kérdésemre, hogy találkozna-e Petőfivel, és mit kérdezne tőle. Mint megtudom, a somfa lassan nő, és tényleg érdekes, mekkora lehetett Erdődön, amikor a költő alatta ült.

A bukaresti Liszt Ferenc Intézetben zajlik az a találkozó, amelyen én vagyok a moderátor, s a téma a Látó Petőfi-száma. Kétszáz éves lett a János vitéz, a Falu végén kurta kocsma, a Befordultam a konyhára meg a többi remekmű szerzője, és mi sokakat felkértünk Bánki Évától Márton Lászlóig, hogy írjanak valamit. Egészen jó összeállítás lett belőle – ketten gondoztuk Kovács András Ferenccel –, és gondoltam, Bukarestben is meghordozzuk.

A készülődés különben sok lázzal telt, hiszen az intézet feladata, hogy a magyar kultúrát Romániában terjessze, és egész idő alatt, amíg a beszélgetésre készültem, azon töprengtem, hogyan lehetne megfelelően közvetíteni mindazt, ami Petőfi volt. Próbáltam olyan kérdéseket megfogalmazni, amelyek olyanokhoz szólnak, akik nem tudnak mindent a költőről.

És volt egy személyes vonatkozása is a dolognak: Ema román, ezért végig azon is izgultam, nehogy túl kevés román jöjjön el, és ő ne értsen semmit a beszélgetésből. Végül azonban Bara Hajnal fordítónak köszönhetően remekül megoldódott minden.

Kósa András László igazgató bevezetőjét követően kezdtünk el beszélgetni, és Codău Annamária kolléganőm is meglepett, amikor azt mondta, ő a Felhők ciklus zaklatottságát érezte közel magához, az vonzotta Petőfihez. Vagy Fischer Botond, aki azt boncolgatta, hogy sokáig birkózott a költővel, amíg végül Az apostol révén megszerette.

Legvégül még Ion Pleșa is, ez a félig román, félig magyar író, aki megkérdezte, van-e Petőfinek egy olyan epitheton ornansa, mint Eminescunak a „Luceafărul poeziei românești”, de hát a miénknek csak „a legnagyobb magyar költő” jelzős szerkezet jutott.

A beszélgetés remekül folyik, végül vörösbort kapunk, aztán elmegyünk pizzát enni. Ha ezt látná Petőfi, tán még verset is írna belőle.

Másnap reggel az Ady líceumba megyünk, ahol egy mosolygós hölgy vár, eligazít bennünket. Baróti Judit magyartanárnő vesz át tőle, bemegyünk a magyar terembe, ahol mintegy 15-20 tanuló és egy ősz hajú úr ül – mint később megtudom, ő a kémiatanár. Itt kiderül, hogy Annamari egy jelenetben gitározó fiú segítségével értette meg Petőfit, és hogy egy táborban Gábor egy olyan párost nézhetett, amely a Reszket a bokor, mert-et adta elő megfelelő lombozattal. Végül Nagy Imola szólal fel, ő a marosvásárhelyi Művészeti Egyetem hírét hozza. Szóval itt is jól sikerül minden.

Megnyugodva araszolunk a péntek délutáni forgalomban az intézet mikrobuszával. Gyergyai Zsuzsa fényképei is elkészültek, mi is megtettünk mindent, amit megtehettünk. Már csak az ebéd van hátra.