Laudáció Mărcuțiu-Rácz Dóra nívódíjához
Mărcuțiu-Rácz Dóra folyamatosan, kitartott színvonalon írja irodalom- és filmkritikáit, olykor képzőművészeti alkotásokról elmélkedik, máskor pedig a kortárs kultúrának a szociális médiával való kölcsönhatásairól értekezik. Azért írom elöljáróban mindezt, hogy érzékeltessem: olyan szerzőről van szó, aki számára egyszerre fontos az irodalmon belüli aktuális jelenségek vizsgálata, valamint a tájékozódás, ki- és széttekintés más berkek felé. 2024-ben díjazott Látóbeli kritikájára is jellemző mindez, sőt: a tájékozódás és körültekintés következtében szerzett ismeretanyag kölcsönhatásokba kerül, a kritikus viszonyít és szintetizál, a jelenségek ekvivalenseit keresi és adja meg. Tehát az Emlékmű a békéről című írásban a kritikus legelementárisabban mint közvetítő lép fel – és ez igencsak nagy dolog manapság is, a buborékokból álló nyilvános térben, amikor elvileg minden egy kattintással hozzáférhető, de látóterünkben sok mindent eltakarnak a figyelmünkért vetekedő algoritmusok. Becsüljük nagyra hát mindazokat, akik ebből a mindenből válogatnak a számunkra.
Mărcuțiu-Rácz Dóra Emlékmű a békéről című írása egy angol nyelvű versantológiával ismerteti meg a magyar közönséget. A skót Carol Ann Duffy (2009-2019 közt az Egyesült Királyság koszorús költője) szerkesztette Armistice egy háborús versgyűjtemény, egészen széles idő- és térbeli merítés, hiszen nemcsak eredetileg angolszász nyelven született verseket tartalmaz, hanem angol fordításban közöl különböző nemzetiségű költőktől, illetve különböző történelmi korszakok nagy háborúira reflektáló szövegeket. Az antológia témája tehát egyszerre tesz lehetővé nagyon konkrét, referenciális olvasatokat, és mutatja fel a háborús tapasztalatok univerzális vonatkozásait. Kiváló kritikushoz méltóan Mărcuțiu-Rácz Dóra nem pusztán tematikusan közelíti meg az elemzett kötetet, és nem pusztán a téma aktualitása, aktuális referenciái felől mutatja meg a jelentőségét egy ilyen összeállításnak. Angol nyelvű könyvről ír, és mindeközben a kortárs magyar irodalom alapos ismeretéről tesz bizonyságot, amikor például azt a következtetést vonja le, hogy „a mai magyar irodalomban az antológiák ismertető vagy reprezentatív jellegűek (egy generáció, alkotóközösség vagy térség termését foglalják össze), nem jellemző, hogy történelmi évfordulókon, közéleti jelenségeken vagy elismert költők szelekcióin alapuljanak”. Irodalomszociológiai terep felé is nyit, amikor az irodalmi sztárok sztárságának pozitív kiaknázási lehetőségére tesz implicit utalást.
Mărcuțiu-Rácz Dóra kritikája a recenzált köteten túlmutató kérdéseket is feltesz, ami az előbb említett tájékozottságon és széles látókörűségen túl bizonyítja elmélyült gondolkodását, problémafelvető attitűdjét, nem utolsósorban pedig egy olyan fajta ráérzést és beleérzést, amely egyszerre alkati képesség és bizonyára sok olvasás által kiművelt készség. Lényeglátásnak is nevezhetnénk, és ezt a lényeglátást kiválóan formálja precíz, szemléletes, meggyőző kritikusi nyelvvé. Most díjazott kritikája zárlatában naivitás és irodalom viszonyának kérdését veti fel, az irodalomnak a valóságunkba való beavatkozási lehetőségeit. Dóra irodalmi munkásságával kimagaslóan beavatkozik abba, hogyan értjük és értelmezzük azt, ami bennünket körülvesz. Szeretettel gratulálok!