Laudáció Szántó T. Gábor Jackovics-díjához

Ha felsorolom az általam kedvelt legjobb magyar drámákat, akkor sok minden világosabb lesz. Petőfi: A helység kalapácsa, Örkény: Tóték, Szakonyi: Adáshiba. Mindhárom nevezhető szatirikus, humoros és egyben filozofikus műnek. Visszavonom a szatirikust, maradjon csupán a humor és filozófia. A szatíra hideg, a humor emberibb, kiszámíthatatlanabb, a jelen pillanathoz kötöttebb. A szatíra túl mesterkélt, kiagyalt, túl feltűnősködő. Nem lehet átélni. A humor dramatikája rejtettebb. Épp ezért távol áll a paródiától éppúgy, mint a kabarétól. A kabarén nevetni lehet, de nem tekinthetjük igazi humornak. Mint ahogy az ötletelést sem lehet alkotásnak nevezni.

Szántó T. Gábor nemrég megjelent esszékötetében (Törvényen kívüli őr. Esszék és tanulmányok a modern zsidó irodalom létformáiról) többször is utal Gilles Deleuze és Félix Guattari: Kafka. Pour une littérature mineur (Kafka. Egy kisebbségi irodalomért, de azért használom a francia címet, mert szerintem nincs jól lefordítva, főképp egy erdélyi magyar fül számára) című könyvére. Ez egyáltalán nem azért csatlakozik most ide, mert ebben a darabban a kutya képviseli a kisebbségit, pláne egy zsidó kutya, sőt, egy zsidóvá lett kutya, akit nem vihettek magukkal a Budapestről Izraelbe költöző gazdái, és az elhagyott házzal együtt egy nem zsidó családhoz kerül, és az új gazdái előtt titkolnia kell zsidóságát. Hanem azért, mert ez a darab drámaként beillik a Deleuzék meghatározta feltételrendszerbe: oda, ahol szerintük a többségi, a mesterek irodalma megújulhat. 

Van egy emlékezetes jelenet a darabban. A kutya héberül imádkozik, mire az új gazdája átkiált a feleségének, hogy: „Vigye már ki azt a kutyát sétálni! Nem halljátok, hogy vonít?”

Egyébként a mineur franciául bányászt is jelent. Alászállni, kiásni, kifejteni a mélyben szunnyadót. Mineur a kiskorú is. Nincs még neki igazolványa. Nem másodrangú, éppen ellenkezőleg, az a fajta irodalom, amely lehetővé teszi az irodalom folytonos megújulását. Kevesebb benne a séma, a klisé. A jelentések nem stabilak, hanem folyamatos keletkezésben vannak. Ez a nyelvhasználat állandóan kétségbe vonja az intézményesen kódolt jelentéseket, azt a sugallatot hordozza magában, hogy légy alkotó. És hát miért volna jó egy dráma, ha mást üzen. A legjobb színpadi művek azt mondják, légy alkotó, fogj meg, és adj elő. Játssz el. Tégy eljátszottá.