Papp Attila Zsolt Látó-nívódíja elé

Letisztultság, elegancia és precizitás: talán így jellemezhető leginkább Papp Attila Zsolt lírája. Régóta olvasója vagyok a verseinek, mindig is érződött ez a tendencia nála, ám az utóbbi időben fokozottan érzem azt, hogy PAZS rátalált egy olyan költői hangra, amire mindenképp érdemes figyelni. Nem grafomán szerző, keveset közöl, de a színvonalat komolyan veszi: az elmúlt pár évben ahányszor láttam, hogy versei jelentek meg valahol, kíváncsian olvastam és soha nem okozott csalódást. Gyakorta az angolszász romantikával lép párbeszédbe, Shelley, Byron alakját idézi többször is, azonban fontos, hogy líranyelvében nem a romantika végletes, impulzív érzelmeit írja tovább, hanem egy kontemplatív figyelem dominál inkább. Azonban azok az ontológiai kérdésfelvetések őt is izgatják, amik a romantika korának költőit: a lét, a kor, a költő és költészet szerepe a világban. Kifinomult ritmus, világos képhasználat és jó arányérzékkel vezetett gondolat. Amíg a líra gyakran az explozív megoldások, impulzív érzelmek és hatniakarás csapdájába esik, Papp Attila Zsolt ezt ízlésesen kerüli el, pedig nem ijed meg a nagy szavaktól, nagy kérdésektől: halál, lélek, létbevetettség problematikáihoz bátran nyúl. És pont ettől izgalmas igazán, hogy egyszerre nagy kaliberű, miközben nem okoskodó, nem szájbarágó költészet ez. Mer kérdezni és bizonytalanságát vállalni, nem is a válaszok tényleges kicsikarása a fontos nála, hanem maga a kérdések mentén elkezdődő tapogatózás, feltérképezni az emberi tapasztalás bonyolult hálózatát.

A júliusi lapszámban, Kovács András Ferenc emlékére írott versében Byron hangját kölcsönzi, aki Shelley-hez szól, nagy kaliberű költőbarátjához, aki odaveszett egy hajószerencsétlenségben. A Kiáltvány Montgomeryben című versében magyar költők látogatnak Montgomerybe, ahol a történelem, irodalomtörténet, a wales-i bárdok szelleme kísért a falak között, egy derűs délutánon egyszerre élni meg a kicsiséget és nagyságot, ahogy a múlt, jelen, jövő ránehezül az emberre, egyszerre vágyik meghatódni a kultikus térben, magára ismerni és számítani akar, miközben az élmény nem mindig adja magát könnyen a megélésnek. A vers finom humora pedig úgy érvényesül, hogy közben nem silányul olcsó vicceskedéssé. A Chester Square 24 pedig annak ad teret, hogy hiába a londoni séta a ház előtt, ahol Mary Shelley élt és alkotott, a valóság mindig leleplezi a mítoszt. Ugyanakkor a költőt egyszerre hajtja a vágy, hogy része legyen valami történelminek, azonban ugyanakkora érvénnyel dolgozik benne a saját családjához való viszony, annak története. Az otthonosság külső és belső tapasztalása, mely egyszerre tér és állapot, fűzödik össze a versben.

Papp Attila Zsolt költészete érett hangon szólal meg, gondolkodik a világról, de nem szentenciákat keres, hanem a megértés felé vezető utat. Éppen ezért nem is volt kérdés, hogy idén ő részesüljön a Látó líradíjában, amihez ezúton is gratulálok!