Váll. Fej. Mellkas.

A nyolcadik Kinizsi Pál kerékpáros lövészezred honvédei vigyázzállásban várják a Sepsiszentgyörgyre sereglett nézőközönséget, hogy megmutassák, kit hol ért a találat, mely az előadás első pillanatától ott vöröslik bőrükön, kabátjuk posztóján. Menekvés tehát biztosan nem lesz. Ellenben a következő másfél órában annyira megkedvelek mindenkit, hogy már érzem én is az őket ért lövéseket. Vállamban. Fejemben. Mellkasomban.  

Zenés keserűjátékot nézek, amolyan fanyar-könnyed levezetésként, az ötödik alkalommal megrendezett erdélyi REFLEX fesztivál márciusi moduljának utolsó napján. Pintér Béla Gyévuska című darabját a tíz évvel ezelőtti ősbemutató óta Hegymegi Máté viszi színre először. A helyi Tamási Áron Színház ezzel – a legfrissebb – előadásával vesz részt a fesztivál-programban. 

A nézőtéren nemzetközi massza. Németek, litvánok, lengyelek, románok, erdélyi és magyarországi magyarok. A fesztiválközönség párszor pársoros békés csatarendben néz vissza saját háborúja véres játékára. Játék, mert színház. És játék, mert mi az, hogy kerékpáros lövészezred? Tényleg. Mi az? Biciklis katonák. Cangás bakák. Bringás tüzérek. El tudjuk képzelni? Közben eszembe jut Ukrajna. Mennyire van innen?  A kerékpáros lövésezred legalább annyira abszurd, mint az útvonaltervező híradása, hogy a forgalom enyhe a Sepsiszentgyörgytől Ukrajnáig tartó, négyszáznegyvennégy kilométeres útszakaszon. Hogy a darab megpendíti a rendhagyóan soknemzetiségű közönségben a kollektív felelősség húrját, az kétségtelen, azonban meglepődöm, amikor a nem szokványos pintérbéla-trademark-énekbeszéd és a nyelvi akadályok dacára is egyöntetűen nevet fel a közönség az előadás keserédes humorán. 

Honvédok várakoznak tehát, hogy megérkezzen az ezredes; aztán az ezredessel együtt várakoznak, hogy megérkezzen a vezérezredes. Tőle félnek, majd vele félnek. Hierarchiára épített tekintélyek, mondvacsinált szabályok és légvár-rituálék. Mint egy visszafogottan burleszk etűdben, rontják el a koreográfiát. Rosszkor fordulnak rossz irányba. A felvonásra előkészített zászló beakad. Az ezredes nagyvonalúan megengedi, hogy újra előadják a lépéssort, nem neki, nem miatta, nem érte – csak mert a szabály az szabály. Nevetünk. A piros szatén végre tökéletes időzítéssel, a német himnusz dallamára bomlik ki, a ventillátor szele kicsomagolja rajta a fekete horogkeresztet. A mosoly az arcunkra fagy.

Mozdul a tér, a forgószínpad koncentrikus körei. Feleségek és lányok zavarják meg a nagyfiúk katonázós játékát. Féltenek, ragaszkodnak, követelőznek és összezavarnak. Ez az utolsó este, amit együtt tölthetnének, mielőtt a honvédok megindulnak a Don-kanyarba, begyűjteni halálos találataikat. Ám az ezredes bejelenti, hogy választhatóan kötelező megjelenni a felesége szervezte búcsúztató bálon. Férfi-cinkosság keveredik az ezredesi rang ellentmondást nem tűrő hangvételével. Tilosban durran a pezsgő, a teltkarcsú, önjelölt díva előadja énekét, viszonzott és viszonzatlan szerelmek feszültsége kereng. Fény szaladgál a morfiumos tű hegyén, és egy rettegett kartotékadat várja készenlétben a lelepleződést. Mennyivel könnyebb éjszakája lett volna mindenkinek, ha csöndben összebújnak a kuporgatott pénzen kivett, szomorúan ünnepélyes, idegen szobájukban. De a székely macsónak eljár a keze, a gondoskodásba szerelmes pipogyában vérszomjas féltékenység gyűlik, az ezredes lánya a vezérezredes társaságában lövi túl magát, amiért aztán a magyar Kovács hadnagy inkább vállalja a főbelövést, minthogy elárulja a kartoték, és zsidó munkaszolgálatos Koch-ként haljon meg. 

Így indul neki a nyolcadik Kinizsi Pál kerékpáros lövészezred a Don-kanyarnak. 

Mindenki meghal. Mikó honvéd terhes felesége hiába építi át egymaga a házukat, Mikó nem éri meg apaságát. Heinz Ármin hiába árulja el Koch-ot jó pontot szerezve magának az átadott kartotékkal, Von Ziege vezérezredes főbe lövi. Miért? Csak úgy. Legalább írhatott egy levelet a kisfiának. Így veszítjük el a háborút. Miért? Csak úgy. 

Legalább (mindig) van más lobogó, ami alá beállni. Előadni egy lépéssort. 

 

Tamási Áron Színház

Pintér Béla: Gyévuska

Dramaturg: Balázs Júlia

Rendező: Hegymegi Máté

Díszlet: Kupás Anna

Jelmez: Pető Kata

Zenei vezető: Urbán Kristóf

Szereplők: Kolcsár József, Kónya-Ütő Bence, Pálffy Tibor, Gajzágó Zsuzsa, Korodi Janka, Szalma Hajnalka, Varsányi Szabolcs, Erdei Gábor, Vass Zsuzsanna, Mátray László, Fekete Mária, Kovács Kati. Zenészek: Szőcs Botond, Ráduly Zsófia, Tóth-Györbíró Apor, Gábor Szabolcs, Szép Szilamér, Csoma Attila

(Az írás a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem I. év teatrológia szakának szaksajtó szemináriumán készült. Oktató: Boros Kinga)