Az Irodalmi Kreativitás Verseny döntőjének Látó-díjasa Benczi Melinda (9. osztály), aki szövegének különleges finomságáért, gördülékenységéért és leleményes fölépítéséért érdemelte ki a 200 RON-nal járó díjat. A díjazott írás itt olvasható!

Benczi Melinda
Virág Anasztázia

Virág Anasztázia korának megfelelően öltözködött. A lelkiekkel ellentétben, anyagilag szegénynek volt mondható, de leleményességével ügyesen pótolta pénzhiányát. A sötét árnyalatokat kedvelte, ami százöt évesen érthető is. Gyakran öltözött mélyzöldbe, esetleg sötétkékbe. Nem tartozott az öregségükre elhízottak közé, sőt egészen kicsiny termetű volt. Jóságos arcán általában mosoly ült, amitől nevető ráncokkal telt meg az arca.

Anasztáziának nem volt családja, soha senki nem ismerte felmenőit, testvérek sem látogatták, férje, gyermekei nem voltak, nem ismerte a családi fészek fogalmát és nyugalmát. Mégsem volt egyedül, Vili, a krokodil, meg a saját termesztésű virágok – amikről a vezetéknevét kapta – tökéletesen kitöltötték mindennapjait. Nagyon ritkán egy-két szomszéd gyerek is meglátogatta, ilyenkor Vili, a vén, magányos krokodil elhúzódott, nehogy megijessze az apró vendégeket.

Hősünk nagyon szerette a természetet, néha napokig elnézett egy bimbójából kifakadó virágot, vagy a szomorúfűzet, ahogy siratja ősszel lehulló leveleit. Tekintélyes kora ellenére – vagy éppen azért – a szokottnál is fogékonyabb volt a csodákra. Az évszázadnyi élet során felhalmozódó tapasztalatok nem tették közömbössé, megfáradttá – mint a legtöbb felnőttet –, hanem sikerült megőriznie a gyerekszívekre jellemző nyitottságot és optimizmust. Anasztázia a lelke mélyén gyermek volt, félt a sötétben, szorongott okos felnőttek társaságában, zavarta a zaj, és szívből tudott örülni egy új, addig nem látott, színesebb virág megjelenésének.

Az utazás szerelmese volt, holott soha nem tett meg nagyobb távot, de olykor, csillagfényes éjszakában elképzelte, hogy milyen lehet repülni, világot látni, szabadnak lenni... Átlagos értelembe vett szabadsága ugyan megvolt, hiszen senki se szólt bele az életébe és abba, hogy mikor mit tegyen. Ám ő a szabadságot nem így értelmezte. Szerinte a földön senki és semmi nem szabad igazán. Ő akkor érezte volna szabadnak magát, ha nemcsak azt tehetné, amit akar, de az is lehetne aki/ami  akarna. Ha tehetné, egyik reggel sasnak ébredne, hogy megérezze a repülés szabadságát, s az uralkodás érzetét. Máskor pingvin lenne, hogy érezze, milyen az, ha vannak szárnyai, mégse tud repülni, vagy a Szaturnusz gyűrűjét alkotó apró kövecskék egyike, mely különlegessé teszi a hatalmas bolygót, vagy lenne hangszer, gyufa, tükör, táv- vagy szócső stb. Gyakran gondolt ezekre...

Anasztázia hitt Istenben, tudta, látta, sőt, többször találkozott is vele. Látta őt a napfelkeltében, az évszakok változásában és a parányi hangyák mindennapjaiban, látta a lehulló esőcseppekben és a felszálló párában. Mégsem várta a halált, ami az ő korában már szokványos jelenség. Szerette az életet és nem gondolt egy másik létezési forma milyenségére.

Anasztázia egy kerti tó. Egy elhagyatott ház háta mögött lévő kicsi tó, benne Vilivel, a krokodillal. A ház tulajdonosai tragikus körülmények közt elhunytak, kislányuk neve a tóval él tovább.