Király Kinga Júlia, Szabó Róbert Csaba és Vermesser Levente könyve kapcsán Balázs Imre József, Láng Zsolt és Vida Gábor beszélget a szerzőkkel műhelytitkokról, a könyv életéről, elkészítési folyamatáról, titkokról, szerkesztésről és írásról a Tranzit Ház kávézójában, március 20-án, délután 6-tól.

A könyvek megvásárolhatóak a helyszínen.

A Tranzit Ház honlapja.

Király Kinga Júlia
P. Lujza: Útvesztő alig eltévedt kislányoknak
regény
szerkesztette: Láng Zsolt

Részlet a könyvből:
"Amikor úgy érezte, végleg rendbejött, leült az íróasztalához és írni kezdett. Először egy testsúly-rendszert akart kidolgozni, hogy erre soha többet ne kelljen figyelmet fordítania. Hatvankét kiló volt. Tizenhat éves kora óta hatvankét kiló volt, egészen a tavaly karácsonyig, amikor pillanatok alatt ledöngölt róla tíz kilót az élet, s ő esendőn de büszkén viselte ezt a látványos fogyást, és mindent elkövetett, hogy büszkesége megmaradjon.
Most eljött az idő, hogy a két hónap alatt újra felszedett tíz kilót szisztematikusan leadja. Napi három étkezéssel és mozgással. A lakásban rend volt, mert már minden nap beágyazott, elmosogatott maga után, és a szennyesét sem gyűjtögette öt napnál tovább. Megvolt a kisvárosi rituálé. Pénteken nagymosást tartott, szombaton kibiciklizett, összesen harmincnégy kilométert, kedden úszott, csütörtökön futott, és minden este olvasott elalvás előtt. Nagyon szép és hibátlan sorban telt az élet. A színházban szerepet is kapott, igaz csak egy nyúlfarknyit, de elégedett volt ezzel is. Esténként kimerészkedett mindenféle társaságokba, s ha a vörösbor az elviselhetőnél kicsivel több savat csinált, popkornt evett, nem csipszet, és csak addig ette, amíg csillapult a savtúltengés, a maradékot a kollégáinak hagyta. Próbálta a színes zacskókat nem megfordítani, és a gyártó elérhetősége meg a szavatossági idő pecsétje között az energiatartalmat nem leolvasni. Legtöbbször ez is sikerült. Igyekezett tizenegy előtt haza kerülni, nem depressziósra inni a másnapot, férfiakon nem mélázni, nem maszturbálni, igyekezett fegyelmezetten élni, ahogy illik. Elhitette, hogy szükség van rá, lám, a családja is cseverészve grillezik vasárnaponként, s nem nevezik nevén a rosszat, távolra mutató névmások helyettesítik az olyan fogalmakat, mint hűség, szerelem, kapcsolat, házasság, állhatatosság. Személyes névmások pedig, főként az egyes szám harmadik személy a nőt, ha férfi beszél éppen, aki az apja, és a férfit, ha nő beszél, aki tehát az anyja.
Ez a béke annyira szent volt, hogy Lujza néha mégis elsírta magát, mert egyetlen személyes névmás sem tudta a személytelenséget meggyógyítani.

Ült az íróasztala előtt, és azon gondolkodott, eleve kételkedve, hogy az új testsúlyrendszer forradalmasíthatja-e valóban az életét, de mert enélkül nem tudta elképzelni a folytatást, belenyugodott abba, hogy helyesen döntött, ült naphosszat az íróasztal előtt, és nézte az udvaron játszó gyermekeket, és egyre inkább nem értette, hogy miért ül az asztalnál, és hogy mit is számít az a tíz kiló. Majd hirtelen felállt, úgy egyhétnyi ücsörgés után, elővette a hátizsákját, bedobált néhány haszontalan holmit, a neszesszerét, kivette az útlevelét a fiókból, és felült a Budapestnek tartó vonatra."

Szabó Róbert Csaba
Az egész Antarktisz kontinens. A látás, a hallás, az ízlelés, a hang, a tapintás és a szív elvesztése
novellák, karcolatok
szerkesztette: Vida Gábor

"Sajátos próza ez, nagyobb az ideje, mint a tere, a történetek eleje és vége szinte ugyanaz, a drámai fordulatok nem látványosak, ami történik, az ritkán rendezi át a színteret, ellenben a viszonyok igencsak megváltoznak. Azaz azok sem változnak meg, hanem annyi történik, hogy a felszínre kerülnek. Olyan próza ez, amely hangütésének sajátosságaiban igen sok lehetőséget rejt, amely sokfelé, sokféleképpen alakulhat." (Láng Zsolt)

Vermesser Levente
Az egyensúly ígérete
versek
szerkesztette: Vida Gábor

"Azt már a kilencvenes évek elején is tudni lehetett, hogy a szerző verseket ír – ezek meg is jelentek a korabeli irodalmi lapokban. És most verseskönyvben is. Vermesser azok közé tartozik, akik eleve a válogatott műveiket írják. Nála minimális az üresjárat, nincs túlbeszélés. A könyv pedig első kötet ugyan, de az első kötetek szokványos ügyetlenségei nélkül.
Ami megkülönbözteti Vermesser könyvét az elmúlt néhány év debütköteteitől, az főként a címben is kiemelt egyensúly. Az a problémakezelés, amely egyfajta küszöbön túli perspektívából mutat meg mindent, s így voltaképpen nincsenek kitüntetett „témák" ezekben a versekben – nem a téma hozza létre a verset, nincs „valaminek a megéneklése" –, inkább egy arkhimédészi pont van, ahonnan rá lehet látni a dolgokra (és ettől a dolgok fontossági sorrendje, ha van ilyen, már nem használati, hanem a megismeréshez, megismerhetőséghez kapcsolódik). Vagy adott esetben ki lehet őket billenteni megszokott helyükről. Két észrevételt fontos megtenni ezzel kapcsolatban. Az egyik az, hogy ezeknek a verseknek valóban van témája – nem félnek ettől, és nem hátrálnak ki egy olyan térbe, ahol semmi nem mondható el. Arról szólnak, amiről az irodalom nagy versei: a végességről, a kockázatról, a szerelemről, a tudásról – s mindezt megkettőzve, arról is, amit ezek mögött, ezeken túl lehet. Átjárhatónak mutatják a versek a dolgok közötti határokat: egyik szöveg szereplője „úgy áll meg saját küszöbén, / mint aki először jár itt". Éppen azért állhat meg így, mert nem először jár ott.
A másik fontos dolog az említett arkhimédészi ponttal kapcsolatban, hogy ennek a pontnak a megtalálása, a „túljutás" ténye nem jár együtt sem ujjongással, sem nagyképű oktató szándékkal. Nem rejtik el a szövegek: tovább is van út. És azt sem, hogy a megszerzett tudás nem közvetlenül érvényesül, érvényesíthető a világban. Minden mikrovilág más szabályok, más logika szerint működik." (Balázs Imre József)

Mindenkit szeretettel látunk!