[Látó, 2006. január]

Hajam már szinte tiszta ősz
Csontjaim fájnak törnek a fogaim
Belém húzódnak vissza otthonaim
Színekbe leng a hinta-ősz

Pazar palettán csorog szét a táj
Állat és ember magában mereng
Alkonyunk sápadtabb nap körül kereng
S rejtőzik a ködbe minden ami fáj

De sípját fújja az ép gyerekkor
Piros labdáit sehol sem lelem
Piros levelek szállnak most velem

Az úton amely a télbe vész
Mi visszafogna sehol a kéz
(Rosszul leélt élet kevert bor)