[Látó, 2006. január] 

(Samuel Bolton, Nathaniel Vincent, Thomas Watson: A megtérés. Kolozsvár, Koinónia, 2004.)

„Bárcsak e könyv olvasásától számítanák egyesek megtérésüket,  a megtértek pedig megerősödhetnének általa."
(Nathaniel Vincent)

A Koinónia Könyvkiadó merész vállalkozásba kezdett, amikor többek között vallásos tematikájú könyvek kiadása mellett döntött, ám lehet, nem is a világot megrendítő siker a tét, hanem egy bizonyos olvasói réteget nem szappanoperába illő tematikájú és minőségi könyvekkel kiszolgálni. Olyanokkal, mint A megtérés, amely Samuel Bolton, Nathaniel Vincent és Thomas Watson, angliai puritán tanítók prédikációit tartalmazza. Az előszóban Albert N. Martin a kötetet „konferálja", és röviden a három írás értelmezésére törekszik, elhelyezve őket a megtérésről alkotott elképzelések 20. századi kontextusában.

Szerinte „Napjainkban […] a megtérés jelentéstartalmával kapcsolatosan hatalmas zűrzavarnak és félelmetes tévelygéseknek vagyunk tanúi, még az evangelizálók között is, akik előtt nem vitás, hogy milyen alapon fogadja el Isten a bűnös embert." A megtérésfelfogások mindenképp értelmezésre szorulnak, akár olyan esetben is, amikor az időbeli distancia az olvasóközönség és a mű datálása között óriási – mint A megtérésnél. A kötet, amely válasz a „Hogyan igazulhat meg a bűnös ember Isten előtt?" kérdésre, alapvetően kétféleképpen olvasható: követendő útmutatóként – és ez esetben reflektálni lehet az elmélet modern kori érvényesülésére, hiszen a társadalmi stb. körülmények eltérőek a szöveg datálásának korához képest – vagy a kötetet olvasva a 17. század vallási világképére következtethetünk. Az időbeli distancia a mai olvasó és Boltonék között körülbelül 350 év (Bolton szövegét 1657-ben, Vincentét 1669-ben, a Watson írását pedig 1656-ban adták ki először), de a befogadóra való odafigyelés azokban az időkben sem vesztette el relevanciáját, és a szövegek recepciócentrikussága nem hagyható figyelmen kívül, főképp a Vicent-szöveget vizsgálva, amely meg is szólítja az olvasót: „Olvasó! Mihelyt e könyvbe pillantasz, máris vedd le róla tekinteted, és emeld a mennybe! Hogyan is foghatnál hozzá, hogy haszonnal olvasd, amíg a világosság Atyja meg nem nyitja szemeidet és nem ad értő szívet?"

Maga a szövegkorpusz szóanyaga, mondathasználata és felépítése azt sugallja, hogy a mű először szóban hangzott el, és később került lejegyzésre. Az érthetőség fokát növelő ismétlések, az egyszerű, de nem pontatlan fogalmazás mind az előbbieket támasztják alá.

Mindhárom szerző a megtérés fontosságát hirdeti, de különböző retorikai fogásokkal igyekeznek megragadni a hallgatói/olvasói közösségüket, prédikációjuk elsődlegesen orális jellegű volt, ezt mutatja a kötetben olvasható egyik prédikáció alcíme is: „Elmondta egy prédikációban, a Szent Pál katedrálisban, London városának Méltóságos Főpolgármestere és Tanácsosai jelenlétében." (Thomas Watson: Az egy szükséges dolog)

Thomas Watson az olvasó értelmezésének irányítására is vállalkozik: „A szövegben először a megszólítás módjára figyeljetek. Szerelmeseim. Az apostol minden lehetséges módon arra törekedett, hogy a filippibeliekkel megkedveltesse magát…" Bolton pontokba szedve, lépésről lépésre építi fel prédikációját és tételeinek bizonyítását figyelemfelkeltő kérdéssel indítja, és válaszok sorozatával fejti ki, így a piramisszerű érvelés – várhatóan – a megtérésre való törekvés fontosságának kiemelésével csúcsosodik; a bejárt útvonal a következő: kérdés – bizonyítás – következmény – alkalmazás.  

 
Nathaniel Vincent tanításokra bontja a megtérésről szóló értekezését, de mindenekelőtt az olvasásra való biztatás funkciójával ellátott levelet intéz az olvasóhoz: „Van-e egyáltalán jogod feltételezni, hogy természeted megújult, ha nem vagy képes végighallgatni egy beszédet, amely nem elégíti ki képzelődésedet és viszkető füledet meg nem vakarja? Hiszen akik újjászülettek, kívánják az Ige tiszta tejét (még ha bele is elegyedik egy kevés emberi), hogy azon növekedjenek." Prédikációjának csomópontjait – „1. A gonosz utak a halál út¬ai. 2. Az emberek halálának, éspedig örök halálának az oka saját akaratuk. 3. Az Úr ismételten arra szólítja a bűnösöket, hogy térjenek meg gonosz utaikról, és éljenek" – aforizmának is beillő mondatai jelentik.

Bolton prédikációjában többek között arról szól, hogy a bűn természete örökkévalóként hangsúlyozódik, az Istentől származtatott nyomor pedig a bűnnel való szakításra szolgál; elkülöníti a rossz dolgokat – mint például a halál vagy a betegség – a bűntől, hiszen míg az előbbiekben van valami jó, addig a bűnben nincs semmi, ezért semmi okunk sincs az utóbbit választani. A bűn megakadályozza Isten és a lélek találkozását, a bűn az okozója minden bajnak, ami a nemzetet éri. Nathaniel szerint „Ha a bűn a legnagyobb gonosz, megköveteli 1. a legnagyobb bánkódást, 2. a legnagyobb gyűlöletet, 3. a legnagyobb igyekezetet, hogy elkerüljük, és 4. a legnagyobb igyekezetet, hogy megszabaduljunk tőle." Az isteni bocsánatot nem megvásárolni, hanem elfogadni kell.

Nathaniel prédikációja inkább egy helyes életstílust propagál, amelyben a mértékletesség, a házasság és az isteni törvények betartására való törekvés meghatározó helyet kap. Szerinte a megtérés négy fázisból áll: elfordulni a sötétségtől és odafordulni a világossághoz, elkerülni a Sátán hatalmát és Istent választani. Az igaz megtérés az, amikor a szív minden ismert bűntől elfordul.

Thomas Watson az üdvösség munkálásának szükségességére figyelmezteti az olvasót. Az embernek munkálkodnia kell az üdvösségéért, ez a munka nehéz, ritka és lehetséges. Az üdvösség munkálását kétféle csalás nehezíti meg: az első esetben az ember hajlamos összetéveszteni az erkölcsösséget a kegyelem munkájával. Watson szerint az erkölcsösség nem más, mint a pallérozott természet, „új ruhába öltöztetett régi Ádám". A második csal(ód)ási lehetőség akkor áll fenn, amikor a kegyelem munkájaként állítódik be az, ami tulajdonképpen a kegyelem munkájának látszata. A két „látszatmegtérés"-t azok a szituációk eredményezik, amelyekben az ember úgy gondolja, hogy megbánta bűneit, de tulajdonképpen csak a büntetéstől fél, vagy a hitben való lét mellett dönt, de csak Isten ígéreteire hivatkozik, parancsait pedig elfelejti.

A három értekezés, prédikáció a puritanizmus megtéréstanát tárja az olvasó elé, és láthatóvá teszi a puritán igehirdetés módszereit, a prédikálás módját és modorát is. A szövegeket a szerzők elszántsága és szenvedélyessége hatja át, mindehhez az alapos érveléshálózat és logikai rendszeresség társul. A kötet kulcspontjainak főképp a bűntudat átérzésének fontosságára utaló érveket, a bűn rettenetes voltának és Isten kegyelmének kapcsolatát, a bűnbocsánatnak mély és átfogó megtéréssel való elnyerésének lehetőségét és az istencentrikus szemléletet tekinthetjük. Az angliai puritán tanítók az állami hatóságok tiltása ellenére kitartottak tanaik mellett, és hirdették azokat, gyakran a szabadságvesztés áldozatával. Nathaniel például a legmarkánsabb teológiai műveit a börtönben írta emiatt.