[Látó, 2006. január]
(P. Benedek Fidél: Ferences kolostorok. Tanulmányok.
Sajtó alá rendezte és az előszót írta Sas Péter. Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2005.)
Assisi Szent Ferenc rendje Erdélyben még nem katolikusok körében is ismert, sőt, népszerű, kedvelt. Ez részben a ferencesek folyamatos erdélyi jelenlétével, működésük jellegével függ össze, részben magára az alapítóra, az ő karizmatikus egyéniségére, szerény, de erőteljes jelenlétére, eszméi és életgyakorlata hiteles és hatásos voltára vezethető vissza. A gazdag posztókereskedő álmodozó, világi hívságot visszautasító fiának ifjúi heve romantikus regény- és filmtéma, használták is eleget. Evangéliumi radikalizmusa, az emberek egyenlőségét hirdető alázata a vallásos eszméktől igencsak messze álló kommunisták számára is jelentéssel bír(t), a legendás madarakkal való társalgás, a gubbiói farkasszelídítés a teremtett világgal az eredeti harmónia állapotát megélő ember képét vetíti elő, ami a mai zöldek számára vonzó. Naphimnusza, amellett, hogy a teremtés és a teremtett világ dicsérete, életvággyal és életörömmel teli, irodalmi szempontból értékes és érdekes mű.
Szent Ferenc fiai, a ferencesek Erdélyben a legnehezebb történelmi időkben is jelen voltak. Amikor a vallásújítás hullámai söpörtek át a fejedelemségen, ezt a katolikus rendet, képviselőit és tevékenységét a protestánssá lett elöljárók megtűrték, az egyszerű nép a megtisztelő „barát" elnevezést adta nekik, s amikor a világi papság kicsapongó életével olykor megütközést, megbotránkozást keltett, a ferencesekre hiteles lelki vezetőkként tudtak tekinteni. És a Ferenc-rend a lelki istápolás mellett a kultúraápolást is feladatának tekintette: iskolaalapítása kísérte megtelepedését a legtöbb helyen, s ezzel a környék szellemi életének megélénkülése is együtt járt, a fennmaradt könyvtári anyag bizonyítja ezt a mai kutatók előtt.
Az első ferences valószínűleg már az alapító életében eljutott magyar nyelvterületre: 1229-ben. Érkezése után nem sokkal meglehetősen nagy befolyásra tettek szert II. Endre és IV. Béla uralkodása idején. Alig két évvel az alapító halála után, 1228-ban már két úgynevezett őrség alakult. Erdélyben az idők során négy ferences rendtartomány létezett. Ezek közül az első a 13. század közepén a magyar provincia keleti részeként volt jelen, a 16. századtól Szűz Máriának szentelve – a közhasználatban mariánus rendtartományként ismert. A második az úgynevezett obszerváns rendtartomány – ez a nálunk ma ismert ferencesek hivatalos neve, megkülönböztetendő többek között a minoritáktól, akik a konventuális ferences nevet viselik hivatalosan – erdélyi része, őrsége a 15. század közepén alakult, az isteni Üdvözítő oltalmába ajánlva, innen a szalvatoriánus elnevezés. E kettő párhuzamosan állt fenn s működött Erdély területén a reformáció koráig. A 17. század végén délről északi irányba menekültek a bulgarita ferencesek, s Erdélyben is alapítottak kolostorokat, amelyek az ő rendtartományuk fennhatósága alá tartozott: a Szeplőtelen Fogantatásról nevezett provinciához. A negyedik ferences rendtartomány a minoritáké, akik az egységes Ferenc-rend 1517-es kettéválása után lettek önálló szerzetesrenddé, s a 17. század végén, a katolikus restauráció térhódításával jelentek meg (újra) Erdélyben a Szent Erzsébetről nevezett magyar provincia részeként.
Ezekről és a rend erdélyi történetéről P. Benedek Fidél 2002-ben megjelent kétkötetes munkája számol be: Az erdélyi ferences rendtartomány című, amelyet a rendtársak, közülük kiemelkedő módon Papp Leonárd egykori kolozsvári házfőnök, ma székelyudvarhelyi templomigazgató gyűjtött egybe s mentett. Hiszen a jó képességű, szorgalmas kutató P. Benedek műveinek csak egy kis része jelenhetett meg a maga idejében, aztán a kommunista uralom évei alatt nemhogy nem publikálhatott, de megírt tanulmányai a plébániai és rendi iratok egy részével együtt az államhatalom süllyesztőjébe kerültek. Az 1907-ben született, 1929-ben szerzetesi fogadalmat tett, 1930-ban pappá szentelt P. Benedek, hogy kutatói munkája ne csak afféle amatőrködés maradjon, hogy tudományosságot, rendszert és módszert sajátítson el, beiratkozott a kolozsvári egyetem történelem karára, ahol Kelemen Lajos mellett többek között a nála egy évtizeddel fiatalabb Jakó Zsigmond tanította.
A kommunista hatalomátvétel, az elnyomás évei jelentősen megváltoztatták az élet egészének menetét Kelet-Európában. Mindaz, amire készültek az erdélyi ferencesek, ezzel a fordulattal semmivé lett. A Ferenc-rendet ugyan nem szüntette meg a rendszer, a rendalapító már említett eszméi miatt valószínűleg úgy gondolták: van alap az együttműködésre. Éppen ebben az időben, 1948-ban választották tartományi elöljáróvá Benedek Fidélt, aki a kutatói pálya, a tanulmányírás, levéltárak és könyvtárak békés világa helyett hirtelen a politikai tények sűrűjében találta magát. Ő volt a vezető, amikor a ferenceseket mind a máriaradnai kolostorba kényszerítették: ő egyensúlyozott az összegyűjtött 122 ember kényszerű és keserű összezártságában, de tőle várták volna 1959-ben az állami hatóságok, hogy elrendelje a rábízottak szerzetesruhából való „kivetkőztetését".
Mindez csak rövid ízelítő ahhoz, hogy rendtörténészi munkásságát a maga teljességében értékelhessük. Hiszen az élet ilyen mértékű pofonai közepette folytatta a kutatást, még meglevő dokumentumokat lapozva, majd azok s saját feljegyzései, elkészített tanulmányai elkobzása után emlékezetből (!) újraírta, amit tudott… Sokakat egy ilyen történet végleg eltántorított volna a munkától, életkedvét megcsappantotta volna. Benedek Fidél azonban szinte szenvtelenül így számol be erről: „Ezt a dolgozatot egyszer már megírtam volt. Elég jól, bővebb irodalmi anyag segítségével és pontos kritikai jegyzésekkel. Azt a kéziratot azonban tőlem elvették. Véglegesen odaveszett, minden előzetes anyaggyűjtéssel és fogalmazással együtt. Teljesen üres kézzel maradtam. Így hát még egyszer nekilátok. Azonban már úgy felszerelni nem tudom, mint az előbbit. Összetollászok, amit lehet még az elérhető irodalomból. Mert elrekedt előlem az összes vonatkozó forrásanyag, de még a kutatás lehetősége is. Amit idézni tudok, azt jelzem. De többnyire csak másodkézből. Így a jegyzetelés újbóli ellenőrzést kíván, ha lesz rá mód." (A bakói obszerváns ferences kolostorról írt tanulmány bevezetőjéből)
A Ferences kolostorok című kötete a szárhegyi, esztelneki, mikházi kolostorról közöl jelentősebb tanulmányt, a csíksomlyói kolostor e sorban nincs benne, ezzel ugyanis külön közölt tanulmányban foglalkozott a szerző. E kötetben beszél még a ferencesek máriaradnai és temesvári jelenlétéről, s Ferenc-rend női ágát, a klarissza rendet, annak erdélyi kapcsolatait is érinti. Rendkívül érdekes az Egykori magyar templomok és építési hatások Moldvában címen közölt tanulmánya, amelyben a magyar katolikus jelenlét számtalan nyomát veszi észre és sorjázza megalapozott kutatásokra építve Benedek Fidél. Külön tanulmányt szentelt A bakói obszerváns ferences kolostornak, alaposságára jellemző, hogy a város nevének magyar kiejtésére vonatkozóan is van javaslata, s e moldvai „kitérő" nyomán is sokat tisztáz a katolikus magyar jelenlétről, annak alakulásáról Moldvában. Az olvasó innen szerezhet tudomást arról is, hogy bizony déli irányba is elindultak misszióra az erdélyi ferencesek, e próbálkozás nyomait havasalföldi alapítások, kolostorok őrzik, amelyekről Egykori ferences kolostorok Havasalföldön címen ír.
A kötet, amelynek anyagát Sas Péter gyűjtötte egybe s gondozta, történeti érték, olvasása alkalom a múlt s ezáltal önmagunk kevéssé ismert szeletét is gondolkodásunk homlokterébe hozni.