[Látó, 2005. december]

A Semmi partját járom éjjelente,
testvér az ősszel és az éjszakával,
mely elbódít hervadt rózsák szagával,
s gyászszalagot kerít fáradt fejemre.

Édes testvér az ősszel és az éjjel,
borús égbolt csillagtalan vizében
nézem bolyongó árnyam, árva képem,
és elborít az ősz hulló levéllel.

A Semmi partját járom botladozva,
magányos lépteim hűlő nyomát
rideg hegyekből fújó szél porozza.

A Semmi partján árnyamat nomád
lelkek  kísérik néma énekekkel,
s egyszer nem virrad majd az éjre reggel.