[2018. február]
A VÍZ MEGVERÉSE GONDOLATBAN A BLATNICA PATAKON
a gondolatolvasó, miközben nézte, véraláfutásokkal telt meg a teste.
pedig amire gondolt, hamuval töltöm fel a párnákat
a hitvesi ágyon, nem éppen új keletű. nem templomi gyertyák
felkockázásába kezdek! kiáltotta hangosan, mert kéretlenül, tanúsít-
hatja bárki, mert gondolta.
otthon lefűrészelt odvas cseppkövek halma várta – virágkarónak
alkalmatlanok mind, megállapította.
lefekvés előtt szomorú verejtékben fürdött, pedig csak ezt gondolta:
puszta szájjal fogom tépni a vizet. először nekirontok,
harapni kezdem a part híg füvére pulzáló folyékony, hideg
sárga fodrokat. behúzok nekik mokkáskanállal.
püfölni fogom a Blatnicát,
mielőtt – viszontválasz gyanánt – végtagokat bocsájt ki
magából a csendes sodrás. gondolta.
de a monoklis vízen ringatózó mózeskosárhoz nem nyúlok,
gondolta ezt is, talán.
HÁRFÁKAT ÚSZTATOK LE A BLATNICÁN
hársfa, hársfa, ismételgették a hársfafejvadászok, úgy, hogy nem
lehetett
lecsillapítani őket.
ám mire felértek az összefüggő zöldbe,
eltűnt a beszédükből valami.
hárfa, hárfa, ismételgették, mint amit nem becsülnek nagyon,
és feldúlták
a zeneiskolát.
megijedtem. szinte elolvadt az arcom, mintha kavargatni lehetne benne
a fogakat. nem volt választásom.
a ködben, e mozgó kosztümben hárfákat úsztattam le, hárfát
a Blatnicán.
CSENDŐRÖK ÁLLJÁK KÖRÜL A BEZÁRULÓ LÉKET
attól féltem, ha lefekszem, a hajszálaim gyökeret eresztenek a párnába,
és az ágyhoz szögeznek végleg.
ezért viseltem kontyot. ezért aludtam nyílegyenes derékkal
karfa nélküli
bárszékemen aznap is.
a hírre, hogy a kutyákkal teli vagon elakadt, és gondolkodás nélkül
lövik tömegsírba az ebeket, már szedtem a lábam.
ha hegeimből sodornának vonót, és azzal játszanának a hegedűn – úgy
vinnyogtam.
voltam én, és volt a hideg pára belőlem, ha szétnyíltak ajkaim:
mintha egy szitán keresztül szedném magam ketté.
nem bántam meg, hogy szélnek eresztettem két kutyát. bár
tudtam, ezek után számomra nem lehet kegyelem.
amikor elhervadt a közvilágítás, szederjes puszta kézzel
léket vájtam a Blatnicába. akár egy fedő alá,
a jégpáncél mögé bújtam. de valamivel nem számoltam.
megmentettjeim hálából óvóhelyemig vonszolták a testük.
a törésvonalakon topogtak hangosan,
ahol a jég újraöltögeti a lék lejáratát.
CUKROVÁ HOMOLA (105 M)
ha léteznek olyan kazetták, amiknek a görgőire bizonyos szirének
hangszalagjai vannak feltekerve,
léteznek olyan magnók is, amik képesek lejátszani ezeket.
JERIKÓ-EFFEKTUS
az Ország Fája szeretett volna lenni. ez volt a dédelgetett,
hosszú távú cél. megnyugtatta, ha babakocsiban tologatták
földlabdájával. naphosszat regenerálódott így.
első éveiben végigturnézta a szepességi kegyhelyeket.
élvezte hideg templombelsőben az öltöztetést. a fényképezkedést.
ha gyantáját réztányéron fogták fel.
akkor sem futották össze ráncok, ha az ünnep alábbhagyott,
véget ért, csúcsdíszére rázárták a reszketeg trezort.
a baj a fúvósok koncertjén kezdődött. a legmagasabb hangok
kipréselése után. meglazultak, lötyögni kezdtek, majd kifordultak
ízületi gödrükből a tűlevelek. peregni, forogni, szitálni, potyogni,
émelyegni
kezdett a szentélyben a fa, hiába hoztak neki a keresztelőkútból vizet.
egyetlen sértetlen toboz maradt fenn rajta. igaz, abban benne volt
a teljes genetikai állomány.
JÁTÉK VAKOKKAL OKRÚHLY LAZ KÖRNYÉKÉN
első látásra azt hittem, őzlábgomba után szaglászik
egy talpig feketébe bújt, szófogadó gyülekezet. ezért
turkálnak a lepedékes avarban, göngyölik a földet, vagy inkább
tologatják tanácstalan végtagjaikat rajta.
aztán előkerültek a fehér botok is, világos lett, vakokat
szellőztetnek a szabadban.
akik – mikor a buszból leszálltak még szobahőmérsékleten – nem
sejthették, hogy idáig vezet a program.
játszunk, kiáltotta imént a gondozónő. válasszuk szét
az élettársakat. a völgy konkurens fennsíkjaira pakolták
őket külön. akiket kiközösített a fény, találják meg
egymást, ennyi volt pusztán az egyetlen szabály.
néhányukra azért fordítva adták fel a cipőt. némán kapálóztak,
menet közben lábbelijük félregombolta lépteiket.
