senki sem úgy született 

hogy tud bort kóstolni 

de meg lehet tanulni 

néhány ízt nem árt felidézni még mielőtt

felemeled az öblös talpas poharat

csapdába csalva a fényt 

hogy színekre bomoljon benne

először is tavalyi csókok ízét érezd

olyan mint a vörös gyümölcs egy

vodka-cseresznye koktélban 

édesen lobbantja be majd fut a lángja 

tested vörös alagút-rendszerében

aztán keresd benne a holdat 

egy megrészegült kínai költő hajkurássza

a hófehér testű lányt az vízbe ugrik

és magával rántja a Halhatatlant

ugorj utánuk bátran te is

most már szagoljuk meg a bort

ismerjük meg ezernyi illatát 

óvatosan forgatva a poharat

amíg meghalljuk Kalüpszó kacaját

előbb csak az üveg szájából felcsobogva

majd várj míg betölti a poharat szobát házat 

és mint viháncoló leányka kiszalad az udvarra

fel a dűlőn a szőlőhegyek közé ahol 

az Uranosz vérével megtermékenyített földből 

virágként kelnek ki sorra

szebbnél szebb meztelen társai

emeljük minél közelebb orrunkhoz a poharat 

szippantsunk szájából majd merítsük belé

fejünket gyermeki kíváncsisággal 

mintha kéttenyérnyi esőfelhő incselkedne fölöttünk 

és csak fejünkre szórná langyos permetét

a pohár rövid forgatása után ismét szagoljunk bele

néhány apró korttyal kezdjük a kóstolást

kettő is elég 

hagyjuk lassan átfolyni a szánkon

ráérősebben mint ahogy 

lecsorog homlokunkon a víz

és mielőtt lenyeljük 

egyszerre érezzük majd a hajunkat eláztató esőt 

és meleg simogatását a hegyaljai szellőnek

azt hogy egyszerre vagyunk két külön világban