Caravaggio festménye alá

Nem tudom elviselni, hogy szeretsz,

hogy figyelsz rám, évek óta fáraszt,

de kimért vagyok, nem bántanálak,

úgy teszek, mint kinek ez jó nagyon,

pedig ha tényleg ismernél, tudhatnád,

nem könnyű kiválasztottadnak lenni,

hogy védelmezel, nem érdemlem meg,

azt sem, hogy a hátam mögött dicsérsz.

Attól rettegek, egyszer cserbenhagylak,

mert tovább nem lesz türelmem hozzád.

Joggal leszel akkor sértett, és sírni fogsz,

én meg ott ülök egy ismeretlen házban

üresen, és arra gondolok, milyen jó is volt

hazugságban élni, és milyen rettenetes

tükör nélkül, egyedül, megérezni végre,

hogy fúj a szél a damaszkuszi út felől.