Egy város megosztja az ember szívét. Nem beszélsz nem üvöltesz csak úgy teszel mintha nem vagy egyedül csak úgy teszel mintha. És csak a harmat jár a negyedekben mint a becsiccsent menyasszonyok és majdnem senki sem veszi számba. Mégis azt mondod: vannak dolgok amikhez kötődünk – egy alma egy erdő egy folyó egy más élet emlékei. El akarsz menni. Hány napja már hogy az ősz megvakulóban hány napja hogy egy fészek ide-oda csapódik csillagok között. Van egy ikonod amit senkinek sem mutatsz meg csak neki áldozol mindig vele vagy. Végül is azt mondod: – Egy hegyi faluról készült fénykép. Látod? Az oda tartó ösvényen anyánk gyalogol.
