A félrevezér tükörbe

néz. Meglepő talán, de nem

azt mutatja a tükör, hogy

elsimulnának a ráncok.

Nyugodtan alszik. Álmában

mégse mosolyog őszintén

a ráncos tükörkép. Talán

csak egy mosoly a hazugság.

A félrevezér fekete-

kávét iszik. Írjon ide

a keserédes. Nem jól lát.

Álljunk meg itt, és forduljunk

vissza. A félrevezérről

némán hallgatunk. Annyira 

nincs értelme semminek. Ha

létezik hatalom, nem én

vagyok, ki birtokol. Édes,

keserű és csípős ízek

tolulnak nyelvem hegyére

most. Homlokom mögött másik

nyelv emlékezik. Versemben

bujdosnak tétova árnyak.

Barátai temetésén

a félrevezér a saját

temetésére gondol, mert

a sírt, hol nemzet süllyed el,

népek veszik körül. Akad,

aki sír, és akad, aki

örül. A lényeg, hogy rólam

utcát neveznek el. Szobrom

zölden mered majd a kék ég

felé. Hiszen én jó vagyok.

Hiszen én jó vagyok nagyon.

Félrevezérünk feleség

nélkül fölösleges férfi.

Képzeljük el, hogy az asszony

a férjét szereti nagyon.

Arra ébred egy hajnalon,

hogy a férje rút békává

változott. Megváltoztatja

a sok hazugság az embert.

Minden félrevezetettet

egy félrevezetett vezér

vezetett félre. Azt hiszem.