Vágom a füvet.
Leselkedem.
Időm teljesen lefoglalja,
hogy én vagyok az édenkert
egyszerű fűnyírója.
Iszonyatosan nő a fű és a gaz
az édenkertben. Járkálok
a fűnyíró géppel, gondozom
a kertet, hogy benn,
a sétányok mélyén, a homályban
is járhatók legyenek az utak.
Sajnos, a helyet ma már
a katasztrófa-turisták is
felfedezték, tisztem, hogy
becsülettel kiszolgáljam
őket. Egyre többen s egyre
szervezettebben járják e
vidéket, szívrepesve várva,
hogy rögzíthessék
a történelmi pillanatot,
amikor az édenkert
egyszer csak, hirtelen
szertefoszlik.
Lesem a pillanatot én is,
fűnyíróval a kezemben,
kitartok, az utolsó
leheletemig.
A fűnyíró kitűnő állapotban van.
Vágom a füvet.
Leselkedem.
Vágok.
Bizakodom.
Lesek.
Vágok.
Bizakodom.
Az utolsó pillanatig.
Hátha Ádám mégsem
azt a jól ismert utat választja
a döntő pillanatban.