A varsói kutatásokat 2007 márciusában végeztem a Klebelsberg-ösztöndíj segítségével. Varsói kutatásomban Dr. habil.Waldemar Deluga, az Uniwersytet Kardynala StefanaWyszyńskiego professzora volt segítségemre. Az örmény kulturális hagyatékban való kutatásban Jan Abgarowicz és Eva Abgarowicz álltak készségesen rendelkezésemre. Valamennyiük segítségét ezúton is hálásan köszönöm.
Örmények Közép-Európában
Az Európában jelenlévő örmény népcsoport történetét vizsgálva, alapvetően három letelepedési korszakot lehet megkülönböztetni. A Balkánon, a bizánci időszakban örmény előkelők egy része Philippopolis (Plovdiv) és Adrianopolis (törökül Edirne – magyarul Drinápoly) térségében telepedett le, I. Leó (457–474) idejében. A 6. és 10. század közötti időszak különböző intervallumaiban szintén érkeztek örmény csoportok a Balkánra, amelyek a patrisztikus kor utáni gnosztikus keresztény eretnekséghez, a paulikiánusokhoz tartoztak. Anatóliában ugyanis nagyon megnőtt a paulikiánusok száma, így III.Mihály (842–867) és I. Bazileiosz (867–886) bizánci császárok szembeszálltak velük, amelynek következtében ők elmenekültek, és Trákiában, a mai Dél-Bulgária és Észak-Görögország területén telepedtek le. A 11. században örmény templomok működtek Szófiában és Macedónia számos városában. 1
Másodszor azt a középkori örmény vándorlást kell vizsgálat alá vennünk, amelynek kiindulópontja a Bagratida ház királyi fővárosának, Aninak a szeldzsuk-törökök általi elfoglalása, később lerombolása volt, és jelentős számú örmény népcsoport nyugatra vándorlását indította el. A 12. századi esemény először a Krím-félszigetig, majd onnan tovább a Balkán irányába, illetve a történeti Galícia és Lengyelország irányába késztette vándorlásra az örmények egyes csoportjait. Ezeknek következtében az örmények jelentős része a középkor óta már nem az anyaországban, hanem a diaszpórában (örményül: spürk – sp‘ür´k‘ –, vagy spjurk – sp‘yur´k‘) él.
Harmadsorban a 20. századi (1989–1990 előtti) örmény történelem következménye lett a szétszóródás. Először az örmény népirtás miatt az Oszmán Birodalom területéről érkeztek nagyobb számú csoportok, majd a II. világháború után Szovjet-Örményországból mint „baráti” országból érkeztek örmény családok a közép-európai térségbe.
A galíciai örmények kulturális hagyatékának vizsgálatakor a hangsúly a második bevándorlási hullámra esik. A Krím-félszigetről a 14. évszázadban vándorol- tak tovább az örmények Galícia területére, ahol a Halicsi Fejedelemség elfoglalása után Nagy Kázmér (1333–1370) adott nekik engedélyt templom építésére Lembergben (ma Lvov), és saját maguk által választott bíró ítélkezhetett felettük.2 A 16–17. századra a galíciai örmények gyakorlatilag a teljes keleti irányú lengyel külkereskedelmet a kezükben tartották. Maga Nagy Kázmér támogatta az 1365-ben Lembergben létesített apostoli-örmény érsekség felállítását,3 amely alá hamarosan hét püspökséget rendeltek: Kameniec-Podolskot, Bielzet, Stanislawówot, Luckot, a moldvai Suceavát,4 Kijevet és a krími Kaffát.5 Az örmény közösség, amely a 13. századtól kezdve huzamosan jelen volt a térségben, a 14. század közepén már lengyel fennhatóság alatt volt, a következő századokban a lengyel udvarnak tett diplomáciai és gazdasági segítség fejében jelentős kiváltságokhoz jutott. Ugyanakkor az anyaországban, illetve Kilikiában lezajlott történeti folyamatok eredményeként a 17. század elejéig folyamatosan érkezett örmény lakosság Lengyelország területére. 6 A nemzetközi kereskedelem útjainak változásával Lemberg a 17. század közepére elvesztette korábbi gazdasági súlyát. Így rövid időn belül az ott élő örmény családok más területeken forgatták meg gazdasági tőkéjüket, sokan közülük lengyel nemességet is kaptak. A kereskedőréteg egyik része a Konstantinápoly,Moldva meg Erdély közötti közvetítő kereskedelem fontos láncszemévé vált, míg sok örmény család a helyi kiskereskedelem lebonyolításában vett részt hatékonyan.7
Galícia mellett a 16–18. században megjelentek az örmények Moldvában, Erdélyben, Bécsben. Moldvában, a közeli Bukovinában Szucsáva (Suceava) volt az örmények központja. A galíciai-moldvai örmények feltételezhetően legkésőbb a 14. században kisebb csoportokban már bevándoroltak Erdélybe, a szász városok közelébe, hogy a keleti kereskedelemben részt vehessenek. Elsősorban brassói és besztercei jelenlétükről értesülni a forrásokból.8 A 17. században főleg innen telepedtek be tömegesen Erdélybe. Az örmények bécsi letelepülése a 17. század második felétől híd és közvetítő terület lett az örmény kereskedők számára, egyik felől London és Amszterdam, másik felől Közép-Ázsia (így például Iszfahán) között. Az örmények gondoskodtak a kölcsönös kereskedelemről a Habsburg és Oszmán területek, illetve Lengyelország és Velence irányában is.9 Kereskedői tevékenységük mellett pénzemberek, ékszerészek, aranyművesek, orvosok voltak, vagy császári futárként, tolmácsként, kémként (oszmánok ellen) teljesítettek szolgálatot.10 Ugyanakkor Bécs egy közbülső állomása volt a Róma és Lemberg között létrejövő egyházi kapcsolatoknak is, részben a bécsi pápai nuncius intézménye,11 részben a mekhitarista szerzetesrend tevékenysége miatt.12
A lembergi örmény unió
A Közép-Európában letelepülő örmény népcsoport azonban az apostoli-örmény kereszténységet követte, amelyet a katolikus egyház, konfliktusok közepette ugyan, de rábírt az unióra. Ez mind Galícia, mind Erdély esetében megtörtént. A lembergi örmény egyházi unióhoz Nikol Torosowicz és Vardan Hunanean lembergi örmény érsekek tevékenységét kell elsődlegesen megemlíteni. Nikol Torosowicz sajátos uniós politikájáról, valamint az apostoli örmény hitről a katolicizmusra való áttérésének körülményeiről gazdag forrásanyag maradt fenn, részben római katolikus oldalról, részben az úgynevezett unióellenes oldalról, tehát az apostoli örmény egyház oldaláról.
Nikol Torosowicz Konstantinápolyban végezte tanulmányait, 1627-ben szentelték pappá, későbbi egyházi karrierjében egyes források szerint a pénz is szerepet játszott.13 Érsekké való megválasztását – a jus electionis alapján – Lembergben sokan nem támogatták, a vonakodókat azzal győzte meg, hogy esküt tett az apostoli örmény hitre, így az elöljárók mégis érsekké választották.14 Megválasztása után azonban – a szakirodalom szerint a jezsuiták befolyásának következtében – mégis kimondta a katolikus egyházzal való uniót, 1630. október 24-én.15 A jezsuiták mellett az érsek másik fő támogató köre a városi tanács tagjaiból került ki, akik a város lengyel uralom alá jutása óta mindent megpróbáltak, hogy az örmény közösségnek a lengyel királyoktól szerzett jogi és gazdasági kiváltságait háttérbe szorítsák. Az uniót követően Nikol Torosowicz meglehetősen erőszakos módon érvényesítette egyházpolitikáját, ezt az örmények főleg Jazlowiecben, Kameniec- Podolskban és Zamoscban fogadták ellenségesen. Mindezek és az érseki hivatalviselés negatív jegyei ellenére is, Nikol Torosowicz tette le az alapokat a katolikus missziók későbbi tevékenységéhez a kelet-közép-európai örmény diaszpórákban. 16
Nikol Torosowicz legjelentősebb hivatali ellenfele az itáliai születésű theatinus szerzetes, teológus, Clemens Galanus (1610–1666) volt,17 aki a Sacra Congregatio de Propaganda Fide segítségével katolikus szellemiségű kollégiumot alapított a lembergi-galíciai katolikus ifjak számára.18 Az intézmény vezetője ő maga lett, elsősorban azért, mert misszionáriusként több évtizedet töltött Elő-Ázsiában az örmények között, illetve néhány évet tanított is (latin nyelvet és teológiát) a konstantinápolyi örmény patriarchátus kollégiumában.19 Galanust mindemellett azzal is megbízták, hogy tartsa szemmel a lengyelországi örmények egyházi életét, amelyet természetesen Torosowicz nem fogadott örömmel. Galanus Rómába küldött jelentései ezután arról számolnak be, hogy nem történt lényeges változás a lengyelországi örmények egyházi életében az unió után; véleménye szerint Torosowicz érsek sem a katolikus, sem az apostoli örmény egyházzal nem foglalkozott, saját karrierjét és gazdasági érdekeit előbbvalónak tartotta.20
A Propaganda Fide-nek mindezek után egyre inkább Torosowicz elmozdítása lett a célja, akit 1668-ban meg is hívtak Rómába, azzal a szándékkal, hogy nem engedik vissza Lembergbe.21 A Szent Kongregáció bíborosai érseki helynököt kívántak kinevezni helyére, egy anyaországi örmény, VardanHunanean személyében, aki korábban a Propaganda Fide római kollégiumának, a Collegio Urbanónak a növendéke volt, így mindenképpen megbízható és talán Rómából is jól irányítható személy lehetett. Torosowicz érsek azonban makacsul ragaszkodott hivatalához, így a hazamenetel biztosítékaként inkább elfogadta a Propaganda Fide összes feltételét. 1675-ben tért vissza Lembergbe, de a bíborosok kérésére az érseket elkí56 sérte Vardan Hunanean is.22 Nem sokkal a városba érkezésük után az érsek rögtön cselekedett, bár a Propaganda Fide kérésére kényszerből Vardan Hunaneant koadjutor-püspökké nevezte ki, azonban az örmény városi elöljárókat felbiztatta VardanHunanean ellen. A további összeütközések elkerülése végett ígyHunanean kéréssel fordult a missziós kongregációhoz, küldetését misszionáriusként kívánta folytatni az Oszmán Birodalom vagy a Krím területén lévő örmény közösségekben. 23 A kérést a bíborosok jóváhagyták, így Nikol Torosowicz megszabadult utolsó potenciális riválisától, s ennek megfelelően érseki hivatalát egészen haláláig, 1681-ig viselhette.
Az örmény közösség önazonosságának fenntartásában, a diaszpórában mindvégig kulcsszerep jutott az örmény egyháznak, mivel a későbbi örmény betelepülők, akik elsősorban a Krím-félszigetről érkeztek, már elhagyták anyanyelvüket.24
Örmény egyházi gyűjtemény Varsóban
A lembergi egyházi uniót és galíciai örmény diaszpórára gyakorolt hatását akkor lehet igazán megérteni, ha a fellelhető helyi forrásokat is megvizsgáljuk, amelyhez Varsóban egy közös gyűjtemény áll rendelkezésre. A gyűjtemény kialakulásának történeti hátterében a II. világháború játszott szerepet, mely alatt – illetve a háborút követően is – a veszélyeztetett galíciai örmény plébániák anyagát három örmény pap Stanislawowból, Horodenkából, Luckból, Lembergből, Kutyból, Kołomyiából, Tymienicából és más településekről az örmény templomok és plébániák művészeti értékeit, kézirat-állományát és régi nyomtatványait magával vitte Lengyelországba. Az állomány darabjai külön-külön pincékben, padlásokon hányódtak Gdanskban illetve Varsóban, míg az elmúlt években a lengyelországi örmények alapítványt hoztak létre megmentésükre. Azóta egy helyiséget bérelnek Varsóban, a Wyszynskiego Egyetemen, itt folyik az állomány rendszerezése és állagmegóvása.25 Kutatószolgálat nem működik, előre egyeztetett időpontokban lehet az állományhoz hozzáférni.26
A levéltár kiválóan alkalmas örmény diaszpóra-történeti, egyháztörténeti, demográfiai, genealógiai kutatásokra. Az egyházközségek hivatalos iratai között ugyanis fellelhetők az örmény anyakönyvek, népesség-összeírások, a népi jámborság emlékeinek és a helyi örmény misszióknak a kéziratai, a 18. századtól. Emellett az állományban ugyanúgy helyet kaptak a személyes levelezések, korabeli fényképek, ügyiratok, az örmény bálok programjai és felvételei, mint az egyházi választási lajstromok is, vagy a stanislawowi örmény patika leltára. A kéziratos állományt kiegészíti a nyomtatott állomány, mely részben könyvekből, részben újságokból áll. A hivatalos tájékoztatás szerint az 1700 kötet több mint fele 1800 utáni kiadású. A kötetek között azonban szépszámmal találhatók régi nyomtatványok, illetve néhány antikva is. Az alapítvány céljai között szerepel az állomány pontos leltára, emellett fotográfiai dokumentálása, a fényképfelvételek digitalizálása. Eddig az állomány forrásai alapján sem összefoglaló, sem részleteit bemutató tudományos közlés nem született.
A továbbiakban két jelentősebb állománycsoportot mutatok be, amelyek között a kárpát-medencei örmények történetével kapcsolatos, illetve a vele összefüggő források és adatok találhatók.
(1) A galíciai örmény plébániák 18. századi kéziratos hagyatéka
Stanislawowi kézirat.27 A közel 130 oldalas, lap- és oldalszámozás nélküli kéziratos füzetben a stanislawowi örmény egyházközség 18. századi első két évtizedére vonatkozóan találunk adatokat. A kézirat ennél azonban sokkal több, ugyanis Stanislawow mellett a galíciai, sőt gyakorlatilag egész kelet-közép-európai örmény diaszpórák, így a krími és erdélyi örmény közösségek egyházi, társadalmi életére vonatkozó adatok is megtalálhatók, amelyek a történészeké mellett a néprajzkutatók érdeklődésére is számot tarthatnak. A kézirat nem egységes szerkezetű, bár vannak összefüggő oldalak; mind kronológiai, mind tematikai szempontból rendszertelenül történtek a bejegyzések. A kéziratban négy nyelven találhatók szövegek: örményül, latinul, lengyelül és olaszul. Az első bejegyzések 1703-tól kezdődnek és a mindennapi lelkipásztori teendőkhöz szükséges tudnivalókat (így keresztelés szertartása, búcsú-indulgentia teljesítésének feltételei és gyakorlata) írják le. Emellett egyházlátogatás is szerepel, így 1709-ből a Jaslowiec egyházközség vizitációja. A mások által írt, aztán a füzetbe bemásolt levelek is érdekesek, így XIII. Benedek pápa néhány levele (a lengyel királynak 1724-ben, vagy rítusengedély Joannes Christoforus Stefanowicz stanislawowi örmény papnak28). Hungarica vonatkozása miatt fontos megemlíteni Oxendio Virziresco erdélyi örmény apostoli vikárius 1712. január 20-án, Besztercén írt, Stephano Stephanowicz Roskának címzett levelét. Több esetben megtalálhatók a Sacra Congregatio de Propaganda Fide leiratai, illetve dekrétumai általános örmény missziótörténeti vonatkozásokban. 1703. október 8-tól 1707-ig emlékirat- illetve naplószerűen megtalálhatók Stephano Stephanowicz Roska fontosabb napi, illetve havi eseményeit. Innen többek között megtudhatjuk, hogy 1705-ben egyedül vizitálta a stanislawowi örmény egyházat, ahol 94 családban 460 lelket számlált. Ugyanígy a trinitárius szerzetesrend 1707– 1708-as krími missziójához is találunk adatokat. A hivatali élet megkönnyítésére az utolsó oldalon az egyházi protokollum szabályainak megfelelő megszólítások találhatók, köztük Oxendio Virziresco29 erdélyi örmény vikáriusé is. Innen megtudhatjuk, hogy kik voltak azok a személyek, akikkel Roska hivatali levelezését legtöbbször intézte: Vardan Hunanean lembergi örmény érsek, Deodatus Nersesowicz, Oxendio Virziresco, a lembergi theatinusok prefektusa, Josephus a Potok stanislawowi herceg és Daniel Zawgowicz szuperintendens.
Liber miraculum imaginis Beatae Virginis Mariae in Ecclesia Armenorum Stanislaopoli ab anno 1742. A 29 oldalas „mirákulumos füzet”, a stanislawowi csodás Mária-kép körüli eseményeket mondja el, történeti bevezetővel lengyel és latin nyelven, elsősorban az 1742 és 1760 közötti időszakból, bár még 1920-ból is vannak bejegyzések.30
Liber defunctorum parochiarum Stanislavoviensiorum Armenorum.31 A stanislawowi örmény egyházközség halotti anyakönyvében, amely örmény és latin nyelven íródott, a prológust 1716-ban írták, ugyanakkor az elhalálozások bejegyzése 1717-ben kezdődött, és több mint 110 éven keresztül, 1829-ig tartott. A kézirat kiváló demográfiatörténeti és migrációtörténeti forrás, így a benne lévő adatok nemcsak a stanislawowi örmény közösség történetének kutatása szempontjából fontosak, hanem sok esetben a származásra, családi állapotra, esetleges nemesi kiváltságokra vagy kereskedői tevékenységre vonatkozó adatokat is megtalálhatunk benne, klerikusok esetében pedig egyenesen a teljes életrajz leírása szerepel. Különösen érdekes Stephano Stephanowicz Roska életének leírása, ahol a misszionárius minden fontosabb tevékenységét megemlítik.32 A magyar nyelvű szakirodalom eddig 1670. augusztus 22-ét említette születése időpontjaként, míg az anyakönyvben 1670. március 28. van megjelölve.33
Keresztelési anyakönyvek a stanislawowi és horodenkai örmény plébániákról: Liber secundus baptisatorum ecclesiae Stanislavoviensis parochianorum Armenorum ab anno Domini 1703.
Mivel az első kötet nem található meg a hagyatékban, így ebben a mintegy 270 oldalas kéziratban 1703 és 1783 között a stanislawowi plébánia kereszteléseit tudjuk nyomon követni.
Liber tertius baptisatorum ecclesiae Stanisleopoliensem Parochianorum Armenorum ab Anno Domini 1783.
A kéziratban 1783 augusztusától 1834-ig követhetjük nyomon a stanislawowi kereszteléseket. A kézirat első oldalán hivatkozás olvasható II. József rendeletére, amelyben a keresztelési feljegyzések rendjére vonatkozott.
Liber Baptisatorum Horodencensis. A több mint 200 oldalas horodenkai keresztelési anyakönyv bejegyzései 1707 és 1793 közöttiek.
Status Animarum Parochialis Ecclesiae Curatae Horodencensis Armenorum Domini 1761.34 A horodenkai örmények három összeírását találjuk a füzetben 1761-ből, 1763-ból, 1785-ből. Gyakorlatilag a hazai történeti források körében megszokott conscriptio animarumok, lélekösszeírások gyakorlatának felel meg, szerkezete a 18. századi trendet követi. Kiváló demográfia- és diaszpóratörténeti forrás. Ugyanakkor meg kell jegyeznünk, hogy miközben 1664-ben Galanus és a theatinusok érkezésekor mintegy háromezer örmény élt a lengyel–ukrán határ menti sávban, addig Martelli varsói nuncius 1678-ban már csak hatszáz örményről tesz említést. Az említett számok nem pontos statisztikai adatok, inkább elfogult becslések, amelyekből nem lehet pontos következtetéseket levonni a lengyelországi örmények demográfiai mozgásáról. A lélekszámmal kapcsolatban érdemes kiemelni, hogy a 15–16. század fordulóján a lengyelországi latin nyelvű források mintegy 60 000 főre becsülték az örmények számát, sőt III. Kázmér király uralkodása ideje alatt, tehát a lengyel megszállás után közvetlenül körülbelül 20–30 000 örmény került a lengyel korona fősége alá.35 Az erdélyi örmények letelepedésével és lélekszámával kapcsolatban hasonló bizonytalanság van a számokat illetően, míg a történeti hagyomány 3000 örmény család, 15 000 lélek letelepüléséről ír, a levéltári forrásokat figyelembe véve az erdélyi örmény családok száma alig pár száz lehetett.36 Ha regionális összefüggésben vizsgáljuk, akkor a legfontosabb változás az örmények lélekszámában 1672. után történt, amikor is az oszmán seregek elfoglalták Pódoliát, és Kameniec-Podolskit, meg a szomszédos, jelentős örmény lakossággal rendelkező Jazlowiec, Snyatyn, Zwaniec, valamint Horodenka városokat kifosztották. Az örmények innen kisebb falvakba, illetve nagy számban az erdélyi fejedelemség területére menekültek. A források miatt bizonytalan demográfiai szakirodalom birtokában, a horodenkai népesség-összeírás demográfiai feldolgozása mindenképpen értékes adatokkal fog szolgálni a későbbiekben.
A stanislawowi és horodenkai egyházközségek házassági anyakönyvei:
Liber Coniugatorum Horodencensis: A 40 oldalas kéziratban a horodenkai örmények házasságkötései követhetők nyomon 1707 és 1783 között.
Liber Coniugatorum Stanislawoniensis: A stanislawowi anyakönyvben 1785 és 1836 között találhatók bejegyzések. Kiemelhető 1790-ből Joannes JacabOhanowicz házasságkötése Helena Kajetano Todorowicz-cal, ugyanis a házasságot kötő ifjú neve mellett az anyakönyvben az „ex Hungaria” bejegyzés szerepel, tehát a 18. század végén, ha nem is jelentős mértékben, de regisztrálni lehet a különböző európai örmény diaszpórák közötti társadalmi érintkezést.
(2) Stephano Stephanowicz Roska könyvhagyatéka
Stephano Stephanowicz Roska (Kamenitsasi, Step’anos Step’anosean) személyéről és tevékenységéről gyakran hallani, ha a 18. századi örmény irodalomtörténetre vagy egyháztörténetre vonatkozó szakirodalmat olvassuk.37 1670. augusztus 22-én született Kameniec-Podolskiban. Majd családjával menekülni kényszerült, és pár éven belül már Erdélyben hallunk róla. Az örmény katolikus unió következtében, Roska is katolizált eredetileg apostoli örmény vallásáról. Az alig 20 éves ifjú a lembergi örmény érsek (Vardan Hunanean) segítségével Rómába került, ahol a Sacra Congregatio de Propaganda Fide kollégiumában, a Collegio Urbanóban folytatott tanulmányokat. Ezt befejezve, 1704-ben papként került vissza Galíciába, s hamarosan ki is nevezték plébánosnak a stanislawowi plébánia élére. Egyházkormányzói és misszionáriusi szerepéről, melyhez az ismereteket Rómában sajátította el, sok forrás áll rendelkezésre a Propaganda Fide Kongregáció történeti levéltárában.38
Tobia Augustionowicz lembergi érsek 1729-ben Erdélybe küldte Roskát, apostoli vizitációra. Roska ekkor magával hozott egy örmény kéziratos rituálét, amelyet Lembergben készítettek, kifejezetten az erdélyi örmények használatára. A kézirat jelenleg a Vatikáni Könyvtár Codices Vaticani Armeni kéziratai között található meg.39 A kötet Tobia Augustionowicz lembergi örmény katolikus érsek 1728-ban keltezett levelével kezdődik, ebben megemlíti Stephano Stephanovicz Roska tudományos tevékenységét a kézirat elkészítésére vonatkozóan. (Tobia Augustionowicz 1715–1751 között volt lembergi örmény érsek, előtte koadjutor püspökként tevékenykedett Vardan Hunanean mellett.) A rituáléban főleg az egyes szentségekre és szentelményekre vonatkozó szabályozásokat és előírásokat lelhetjük fel. Erdélyi útja során Roska plébániai társaságokat alapított, amelyek a 18. századi, 19. század eleji canonica visitatiókban is úgy szerepelnek, mint önálló jövedelemmel rendelkező társaságok.40 Ez az időszak nagyon kritikus volt az erdélyi örmény felekezet életében, így Roska a társulatok alapításával igyekezett az összetartozás érzését is megerősíteni az örményekben, katolicizmuson keresztül. A kongregációk elnevezései pedig nagy hasonlóságot mutatnak az ekkor Lembergben és Konstantinápolyban működő kongregációkkal.41
Azonban a Stephano Stephanowicz Roska személyével kapcsolatos hivatkozások az újkori örmény irodalomtörténet vizsgálata során is felmerülnek. Szoros kapcsolatban állt az újkori örmény irodalomtörténet másik két jelentős alakjával, Hachatur Erzurumetsivel (Xacˇ‘atur Ż Erzumec‘ivel) és Mhit’ar Sebastatsival (Mxit‘ar Sebastac‘ival). Roska irodalomtörténeti munkásságát kronológiai műve miatt jegyzik, amelyben az események leírását Krisztus születésével kezdi, és 1739-cel fejezi be, egyház- és vallástörténeti, illetve politikai információkat közöl.42 Munkájában sokkal inkább használt nem örmény forrásokat, és csak kisebb részben örmény nyelvűeket. Legmegbízhatóbb forrása Clemens Galanus munkája, a „Conciliationes Ecclesiae Armenae cum Romana” volt. Mint Roska könyvkatalógusa mutatja, Galanus munkája saját könyvtárában is megvolt. Roska emellett számos publikálatlan munka szerzőjeként is megemlítendő, amelyeket vagy saját kezűleg írt, vagy idegen nyelvből fordított. Ilyen az örmény–latin és latin–örmény szótára, amelyben az örmény irodalomtörténet szerint képszerű etimológiákat lehet találni.43
Stephano Stephanowicz Roska könyvtárának egy részét sikerült rekonstruálni a varsói örmény hagyatékban. Kérdés marad azonban, hogy az alábbiakban felsorolt nyomtatványok mellett még milyen jellegű könyvei lehettek könyvtárában. Véleményem szerint csupán a könyvtár egy része található meg a gyűjteményben, mivel hiányzik néhány alapvető mű, így például a Biblia, illetve a sharaknoc‘ (himnárium), amelyek minden bizonnyal hozzátartoztak Roska könyveihez.
Kiadási sorrendben, az alábbi könyvekben szerepelt Stephano Stephanowicz Roska possessor-bejegyzése:
(1) Bellarminus, Robertus: Disputationum Roberti Bellarmin Politiani, Societatis Iesu, de controversiis christianae fidei, adversus huius temporis haereticos, Tomus secundus. Ingolstadii, 1588. Ex officina typographica Davidis Sartorii. Poss.: Ex libris Ecclesiae Stanislavoviensis Armenorum a Domino S. Stefanowicz Roszka Officiali ac Praeposito dono datis ex legatis 1725.
(2) Tirinus, Jacobus: R[ev]. P[at]. Jacobi Antuerpiani e Societate Jesu, Commentarius in Sacram Scripturam. Tomus Primus. Lugduni, 1590. Apud Joannem Baptista de Ville. Poss.: Ex libris Stephani Stephanovicz R.D.
(3) Tirinus, Jacobus: R. P. Jacobi Antwerpiani e Societate Jesu, Commentarius in Sacram Scripturam. Lugduni, 1590. Apud Joannem Baptista de Ville. Poss.: Ex libris Stephani Stephanovicz R.D.
(4) Lipski, Andrea a Lipe: Practicarum observationum ex iure civili et saxonico collectarum, ad stylum usumque iudiciorum curiae Regali accomodatarum, centuriae, prima deuno edita. Cracoviae, 1620. In officina Typographica Franciscii Caesariis. Ex libris Step. Stephanowicz D. S. Ar.
(5) Segneri, Paulo: Conciones in apostolico palatio habitae et sanctissimo domino nostro Innocentio Duodecimo PontificiMaximo…Dilingae, 1645. Typis et sumptibus Jaonnis Caspari Bencard, Bibliopolae Academici. Poss.: Ex libris Stephani Stephanowicz Dec. Stanisl.
(7) Galanus, Celemen: Conciliationis ecclesiae armenae cum Romana ex ipsis armenorum patrum et doctorum testimoniis. Pars altera. Tomus Primus. Romae, 1658. Typis Sacrae Congregationis de Propaganda Fide. Poss.: Ex libris Stephani Stephan[owicz]
(8) Sacrosancti concilii Tridentini canones, et decreta cum citationibus marginalibus ex utroque Testamento, et Iuris Pontificij Constitutionibus alijsque S.R.E. Concil. Maceratae, 1669. Typis Haeredum Augustini Grisei, et Josephi Piccini. Poss.: Ex libris Stephani Stephanovicz R.
(9) [Racolto da Gio[vanni]Lorenzo:] Thesoro della dottrina di Christo N. S. diviso in due parti, che contiene la di chiaratione della Legge Euangelica, e de’ principali Misteri della Nostra Santa Fede, … In Venetia, Appresse li Prodotti 1690. Ex libris Stephani Stephanoviwicz A. D. J.
(10) Cabassutius Johannes: Notitia Ecclesiastica historiarum, conciliorum, et canonum invicem collatorum…Lugduni, 1690. Ex officina Anissoniana, Joannis Posuel & Claudii Pigaud. Poss.: Ex libris R. S. Stephanowicz Roszka decani stanislavoviensis armenorum.
(11) Rodriguez, Alfonso: Esercitio di perfettione, e di virtú Christianae. Divisio in tre parti. Parte Prima. In Venetia, 1698. Per Andrea Peletti, all’ Italia. Poss.: Ex Libris Stephani Stephanovicz R. S.
(12) Lohner, Tobias: Instructissima Bibliotheca Manualis Concionatoria, in qua de virtutibus, vitiis, sacramentiis, novissimis,…Tomus primus. Venetiis, 1700. Sumptibus Jo. Jacobi Herz. Poss.: Ex libris Stephani Sephanowicz A. D.
(13) Lohner, Tobias: Instructissima Bibliotheca Manualis Concionatoria, in qua de virtutibus, vitiis, sacramentiis, novissimis,…Tomus tertius. Venetiis, 1700. Sumptibus Jo. Jacobi Herz. Poss.: Ex libris Stephani Sephanowicz A. D.
(14) Calderinus Cesare: Perfectissimus Calepinus parvus sive correctissimum dictionarium Caesaris Calderini Mirani: cui praeter ea omnia, quae ipsi alias sunt adiecta, hac novissi a nostra impressione accesserunt,…Venetiis, 1701. Ex typographia Dominici Lovisae. Poss.: Ex libris Stephani Stephanowicz R. S.
(15) Tylkowski, Adalbert: Pars septima physicae curiosae se sensu et sensili. S. l., 1681. Typis Monasterii Olivensis S.O.C. Imprimebat Georgius Francisus Tritsch. Poss.: Ex libris Stephani Roszka officialis Stanislav. armenorum 1728.
(16) Xacˇ‘atowr Erzrowmec‘i: Hamarotowt‘iwn baroyakani astowacabanowt‘ean. Venetik, 1709. I tparani Antoniosi Portoli. Poss.: Ex catalogo librorum R. Stephani Stephanowicz Decani Stanisl. Armenorum 1713.
A 16 mű között 3 antikva szerepel (Bellarmini Róbert és Tirini Jacob művei) – ha a 18. századi örmény missziós irodalmat vizsgáljuk, akkor észrevehetjük, hogy Roska könyvtárában azokkal megegyező tartalmú és kiadású nyomtatványok szerepelnek. Clemens Galanus Rómában kiadott művei minden örmény missziós állomáson nagy népszerűségnek örvendtek, és szinte valamennyi missziós állomásra eljutottak. Megtalálhatók több példányban az erdélyi örmény könyvtárakban (Erzsébetváros, Szamosújvár, Gyergyószentmiklós) is, emellett Stephano Stephanowicz Roska Jaslovecben is leírta, 1709-es vizitációja során.44 Mindemellett a másik fontos és igen népszerű mű Bellarmini Róbert nevéhez fűződik.45 A tételes vizsgálat még hiányzik, de ha a 17–18. századi örmény missziók irodalmi igényeit általában tekintjük, a misszionáriusok által Rómába küldött könyv-kérvények alapján, akkor megfigyelhetjük, hogy e két személy irodalmi munkájára tartottak igényt legtöbb esetben: ezt az irodalmi népszerűséget ezúttal Roska könyvtára is alátámasztja.46
A kelet-közép-európai örmény diaszpórák történetét nem lehet egymástól elvonatkoztatva vizsgálni. Az armenológia sajátos rész-tudományterületén, a diaszpóra- kutatásban mind az erdélyi, mind a galíciai örmény diaszpórák mint katolikus vallásra áttért újkori örmény diaszpórák, kutatási egységet alkotnak. Ugyanígy nem lehet az erdélyi örmények történetét a lembergi örmény uniótól elkülönítve vizsgálni. A varsói gyűjteményben, a galíciai örmények történetéhez, ezáltal a keletközép- európai örmények társadalom- és egyháztörténetéhez igen értékes, bőséges anyag áll a kutatók rendelkezésére, melynek feldolgozásához jelen tanulmány igyekezett némi támpontot nyújtani.
A szerző az örmény nevek átírásakor a szakirodalomban nemzetközileg elfogadott szabályzatot követte (különös tekintettel a bibliográfiai adatokra). A magyar átírástól ez a következő megfeleltetésekben tér el: _ – rejtett ö hang; ˇ c – cs; ˆj – dzs; ¯e – e; y – j; ¯o – o; r´ – pergetett r; š – s; s – sz; w – v; ž – zs; x – gutturális zöngétlen réshang; ł – veláris zöngés réshang. A hehezetes mássalhangzókat aposztróffal jelölik (c‘ ˇ c‘ k‘ p‘ t‘). (K. K.)
JEGYZETEK
1 A paulikiánusokról bővebben: Mkrttschian Ter Karapet: Die Paulikianer im Byzantinischen
Kaiserreiche und verwandte ketzerische Erscheinungen in Armenien. Leipzig, 1893.
2 A kelet-európai, elsősorban a lengyelországi örmény diaszpóra 16. századi történetére vonatkozóan
bőven találhatók források a varsói állami levéltárban is: Archiwum Głóvnego Akt Dawnich
W Warszawie (Warszawa): Néhány vonatkozó dokumentum ennek illusztrálására: Matricularum
Regni Poloniae Summaria (Ksiegi wpisów i dekretoów polskiej kancelarii królewskiej 1548–1572) (A
továbbiakban:MK.) 76, k. 198: Krakkóban 1551. március 13-án kelt adománylevél ZaydikHolupkowicz
lembergi örmény részére; MK 79, k. 427: 1550. augusztusában kelt jogi egyezség Rheor Kyanin
kaminieci örmény ügyében; MK 78, k. 440: Kaminiecben kelt levél, Dluchnam Hanus kaminieci örmény
esetéről; MK 89, k. 254: 1553-ban, Varsóban kelt levél, Nicolaus lembergi örménynek folyósítandó
támogatásról;MK 85 k, k. 117 v: 1555-ben Vilnában kelt levél, Nikolaus lembergi örmény nemes
szabadságlevele, török fordítói tevékenységéért; MK 85, k 117 v: Az örmény egyházjogban létező jus
eligendi esete: Vilnában kelt levél, Gregoriust örmények püspöknek választották 1555-ben; MK 85,
k. 118 v: 1556-ban kelt szabadságlevél, melyet Iwasko Jurkowicz lembergi örmény kapott Magyarországi
Izabellától; MK 87, k. 332 v: 1556-ban, Varsóban kelt adománylevél Ivaskoni lembergi örmény
polgárnak és kereskedőnek.
3 Petrowicz, Gregorio: La chiesa armena in Polonia (Roma, 1971), 37–43. Továbbiakban,
Petrowicz (1971).
4 Macler, Frederic: „Rapport sur une mission scientifique en Roumanie”. In Revue des études
arméniennes, XI/1. (1930), 1–80. Petrowicz (1971), 45–46.
5 Bischoff, Ferdinand: Urkunden zur Geschichte der Armenier in Lemberg. Wien, 1864. 13.
Petrowicz (1971), 5–10.
6 Petrowicz (1971), 3–4.
7 Pál Judit: Armenians in Transylvania. Their Contribution to the Urbanization and the Economic
Developement of the Province. Cluj Napoca, 2005.
8 Schünemann, Konrad: Die Armenier in der BevölkerungspolitikMaria Theresias. In A gróf
Klebelsberg Kuno Magyar Történetkutató Intézet évkönyve. Szerk. Angyal Dávid. Bp., 1933, 216–217.
9 Bihl, Wolfdieter: Notizien zu den ethnischen und religiösen Splitter-, Rest- und
Sondergruppen in den habsburgischen Ländern. In Die Habsburgermonarchie 1848–1918. Band III.
Die Völker des Reiches. 2. Teilband. Hsg.: Wandruszka, Adam und Urbanitsch Peter. Wien, 1980,
950–951.
10 Az örmény tolmácsok, kémek 17. századi szerepéről bővebben: Kerekes Dóra: Örmények
a Haditanács szolgálatában. Megjelenés alatt. Megjelenik: Örmény diaszpóra a Kárpát-medencében II.
Szerk.: Őze Sándor–Kovács Bálint. Megjelenés várható ideje: 2008. március.
11 Archivio Segreto Vaticano (Cittŕ del Vaticano), Archivio della Nunziatura in Vienna, Vol.
196. kifejezetten a Habsburg Birodalom örményeinek vallási ügyeivel foglalkozik. A bécsi nunciatúra
levéltáráról bővebben: Wagner, W.: Die Bästende des Archivio della Nunziatura Vienna bis 1792.
Römische Historische Mittelungen. 1957/1958, 2.
12 Arat, Mari Kristin: Die Wiener Mechitaristen: armenische Mönche in der Diaspora.
Wien–Köln–Böhlau, 1990.
13 Petrowicz, Gregorio: L’unione degli Armeni di Polonia con la Santa Sede (1626–1686). Roma,
1950. A továbbiakban: Petrowicz (1950), 18–20.
14 A megválasztás utáni felszenteléséről és tevékenységéről: Tournebize Fr.: Arménie. In
Dictionnaire d’Histoire et de Géographie Ecclésiastiques. Szerk.: Baudrillart, Alfred–Meyer, Albert. Tom.
4. Paris, 1930, 324–325.
15 Petrowicz (1950), 40–42.
16 Uo. (1950), 155–159.
17 Galanus irodalmi munkásságáról bővebben: Haykakan Sovetakan hanragitaran. Vol. 2. Jereván,
1976, 652.
18 A kollégium alapí