Csőváz, Gyerkőc! Láttál-e már? Hallottad-e diccsel ejtett, nagy respektű nevemet? Nem hát… Nem baj, gondoltam én jó párszor már erre – ne aggódjál, jövök versben, nincs még minden veszve.
Kérded, mivel kecsegtetlek, ki vagyok én, mifene vagy kisfaszom. Multi presto, tutto bene: lássuk hát a válaszom.
Panaszra vagy mélabúra, asszem, nincsen semmi ok, de halak közt a legcsúnyább, „asszem”, sajnos én vagyok.
Orrom penge, bajszom villa, kacagásom kackiás, színem szürke, formám cápás, szám helyén végbélnyílás, mellúszóm egy legyező, a hátam sajtreszelő. (Nem lennék gázszerelő. Nem lennék gázszerelő.)
Nincsen kócsag, se van gácsér, hazaúsztam a ruhámér’, mivel nincs még halból könyv, melynek címe Ki kicsoda?, jegyezzed meg, introduce-ok: Mein Name ist A Kecsege.
És amúgy a szörnyű külső inkább szépséges, mint randa, ha én nem volnék itt nektek, magyaroknak cápaforma rajtam kívül mi maradna? Aranyerem ki se látszik, talán mert nincs, azért sem, egyedül magamnak köszönhetem, amit elértem!
Semmivel sem kecsegtetlek, ez a válasz, mon dieu, dies irae, navigare, dixit, er sagt: mondja ő.
Veni, Vidi, Fradi, Loki, nyelveket is tanulok, ha a latin érdekel, elárulom, hogy ez vagyok:
Acipenser Ruthenus – idegen faj, űzött pára, de legalább rutinos.
Ne felejts el eztán, lécci, se ma, se hol, s bocsásd meg, ha fecsegek – én maradok, aki voltam: cápalakú
Kecsege.
Compó
Mondd, hogy szívatsz, mondtam nevem hallva édesanyámnak –
jött a válasz, mit képzelek, ne higgyem őt genyának.
Biztatott, hogy zsolozsmázzam, mondogassam, hozsannázzam: ugye milyen szép a szó? Cumi, compó, cékla, cimpa, Jenő, Irma, Nagy Frigyes, Macuó Basó vagy Horthy, mi a neved: egyre megy.
Így lettem hát Tinca tinca. Büszke vok a titkaimra: párat most elárulok! Küküllőbe’ nincs murok.
(Eléggé derűs vagyok!)
Tinca, Varsánd, Várad, Arad, a varsádat ide ne rakd! Remélem, nem mér be radar se, ez amúgy egy újfajta horgászmódszer, adja isten, nehogy egyszer beleakadjak, vagy kétszer! Zsákmánynak túl fess vagyok – Küküllőbe’ nincs murok.
Amúgy vidéken és falun cigányhalnak mond a nép. Tinca legyek, hogyha ennél nem szebb az, hogy cigányponty. De nincs miért irigykednem, így is mondják némelyek, a világunk így kerek:
tisztel magyar, tisztel sváb, és tisztelnek a romák is. Részrehajlás nélkül élek, szemléletem morális.
Doktor Compó, Vastag Margó, operett és sanzonok, akárhogy veszem szemügyre: Küküllőbe’ nincs murok.
Növényekkel táplálkozom, abcúg, hagyma, petrezselyem, a répa sem érdekel, a kenyérbél meg a csonti sokkal inkább megfelel.
No pálinka, nicht mehr vodka, vizet iszom, nem kell bor, a rendelőm várójában a hínárig ér a sor. Nem kell furmint, nem kell lőre – nincs murok a Küküllőbe’.
Az életem tiszta játék, c’est la vie and und so weiter, keine Furfang, ohne Fehler, alles Ordnung complementer.
Csapatostul jön a compók, szívük felett fonendoszkóp, az a sok szív így dobog. Egy a tábor, zöld a testünk, Küküllőbe’ nincs murok.
Békegalamb, fegyvert lábhoz, nagyon kérlek, ne cigányozz – Küküllőbe’ nincs murok. Küküllőbe’, akárhogy is, nincs és nem is volt murok.
