[2016. július]
Láng Zsolt:
1. Mi jut eszedbe arról az évről: 1936?
2. Mi jut eszedbe arról a névről: Szilágyi Júlia?
3. Más volna a közérzeted, ha Szilágyi Júlia nem író volna, hanem mondjuk orvos, vagy mondjuk villamosvezető?
4. Melyik írása áll hozzád a legközelebb?
5. Szerinted melyik az az emberi vonás, amelyet ő a leginkább értékel?
6. Van-e olyan hozzá köthető történeted, amelyet anekdotaként szoktál továbbadni?
Ármeán Ottilia:
1. Nagymamám 16 éves, és esze ágában nincs férjhez menni. Kolozsváron szolgál. Röviddel halála előtt megkérdeztem, életének melyik szakaszát élné újra. Ezt.
2. Otthon, emberség. Ő volt az a tanárunk, aki a lakásán fogadott bennünket. Bementünk, helyet foglaltunk, otthon voltunk. Ember volt, aki dolgozik, olvas, néha beteg és gyógyul, néha fáradt, néha éppen tanít. Vagy tanul, tőlünk. Kíváncsi volt ránk, és most is magamon érzem a tekintetét. Látott bennünket.
3. Ha ismerném villamosvezetőként, akkor valószínűleg nem. Ha nem ismerném íróként, tanárként, akkor igen.
4. Az értékelés, amit a szóban előadott dolgozatomról mondott. Megengedte, hogy beszéljek a témámról, és ne kész szöveget vigyek. Megengedte, hogy tökéletlenül és félkészen gondolkozzam nála, a jelenlétében. Beszélgetéssé alakult végül, és akkor éreztem azt, hogy a beszélgetésnek milyen ereje lehet.
5. A kíváncsiság.
6. Nem szoktam anekdotákat továbbadni. Julika néni viszont hűléses időkben eszembe jut. Hogy mondta, vigyázzunk a hangunkra. Mert ha az nincs, nincsen amiről beszélni. Amivel, persze.
Balla Zsófia:
1. Abban az évben tartották Berlinben az Olimpiát. Horthy meglátogatta Hitlert Brechtesgadenben. Németországban, Magyarországon folyik a sötét törvénykezés, a háború felé való menetelés. A Szovjetunióban zajlanak az első nagy koncepciós perek. Kitör a spanyol polgárháború. Meggyilkolják Federico García Lorcát, meghal Kosztolányi Dezső, Rudyard Kipling, Maxim Gorkij, Ottorino Respighi.
Bemutatták Chaplin Modern időkjét. Megjelenik Babits: Ősz és tavasz között, József Attila: Nagyon fáj, Radnóti: Járkálj csak, halálra ítélt című verse, Octavio Paz: No pasaran! (Nem törnek át!) című verseskönyve… Napvilágot lát Illyés Gyula Puszták népe és Szabó Zoltán A tardi helyzet című szociográfiája. Ebben az évben Eugene O’Neill kapja az irodalmi Nobel-díjat. 1936-ban született Bodor Ádám, Székely Magda... De Hofi Géza is.
2. Elsősorban filigrán és energikus lénye, az Erzsébet úti lakás és Juli eleganciája: két tűsarok és egy melltűvel összefogott selyemblúz. Később a Korunk szerkesztőségében látom, és hallom mély, elcigarettázott hangját. Párját ritkító politikai bátorsága jut eszembe a hetvenes és nyolcvanas évekből, felszabadult-jókedvű nevetése, szellemes és eredeti esszéi, Brassai utcai lakása, szülei, Mihály fia négyéves korában.
Az is eszembe jut, hogy Láng Zsolt egy polemikus esszéjében azt írta: kizárólag Szilágyi Júlit tekinti mérvadó kolozsvárinak, erdélyinek, senki mást.
És az is eszembe jut, hogy mindig számíthattam Juli vigasztaló, okos szavaira. Személyes jelenlétére, segítségére, írott kritikájára már ritkábban.
Szilágyi Júlia az európai kultúra – bármit értsünk ezen – egyik leghitelesebb képviselője Erdélyben. Régebben ismertem még hozzá hasonlókat: Bajor Andort, Székely Jánost, Horváth Imrét, Deák Tamást. És másokat, akik időközben kivándoroltak, meghaltak vagy csak elhallgattak. Nem voltak sokan, ma sincsenek sokan. Szilágyi Júlia ma már intézmény.
Kolozsvár egyik köve ő, és így életem egyik tanúja. A személyes szabadság példázata: ő mindig, minden rendszer és körülmény ellenére szabad maradt. Legalábbis úgy élt, mint aki az. Nagy segítség ez másoknak egy félelmet keltő és depresszióba taszító korban.
3. Akkor nyilván nem ismerném, és akkor másban találnám meg Szilágyi Júliát.
4. A Jonathan Swift és a huszadik század című kismonográfiája. Az ő írásaiban elsősorban a műveltség és az esztétikai szempont következetessége kápráztatja el az olvasót, de legalább ilyen hatásos franciás, asszociatív szellemessége is. És mindettől nem függetlenül: mindig minden sorában ott zeng erkölcsi értékrendje is, az íróval szemben támasztott morális követelménye és ítélete.
5. Az őszinteséget és az erkölcsi integritást. És persze, a műveltséget és a tehetséget.
6. Több is van. De számomra a legemlékezetesebb az, hogy valamelyik nagy aláírásgyűjtő akció idején Juli elsők között írta alá a tiltakozást. Ez akkoriban a politikai rendszer részéről sokféle retorziót vonhatott volna maga után. Egy idősebb rokona hápogva tudakolta Szilágyi Julitól, hogy miért hősködött?
– Kidobhatnak az állásodból, letilthatják a könyveidet, mihez kezdesz akkor? Nem gondoltál arra, hogy neked gyereked is van, akiért felelsz? – kérdezte.
– Éppen azért írtam alá, mert gyerekem van – válaszolta Juli. – Hogy amikor felnő és megkérdezi: – Te mit tettél a diktatúra ellen, akkor majd a szemébe tudjak nézni.
Ez az egyik legragyogóbb huszadik századi történet.
Berszán István:
1. Jé, két évvel apám születése előtt! És hogy a náci ideológia egyre nagyobb teret hódít, Németországban már vannak faji törvények.
2. Az esszé.
3. Amikor a gondolat hajlékonyságáról beszélünk, olyankor biztosan.
4. Lehet-e esszét tanítani? (2007)
5. A szellemi igényesség, illetve az ilyen értelemben vett pontosság.
6. Nincs, személyesen nem kerültem annyira közel hozzá.
Demény Péter:
1. Hogy akkor született Bodor Ádám is.
2. Hogy mennyi Szilágyi van, még Júlia is kettő, a Szilágyi István felesége a másik.
3. Biztosan más lenne, mert nem biztos, hogy ismerném, és ha igen, a szakma és a körülötte levő szocializáció akkor is különbözőképpen formálja meg az embereket.
4. Talán a beszéde, ez a higgadt, cigarettától borízű, mindent megértő hang.
5. Az empátia.
6. Olyan nem jut eszembe most, mert nem annyira kihegyezett, de életem egyik szakaszában nagyon nehéz lett volna, ha ő nincs. De mindig volt, és ez nagyon fontos tulajdonság: mindig ott lenni, amikor a másiknak szüksége van rád.
Károlyi Csaba:
1. Ekkor volt 7 éves az apám, 3 éves az anyám, én meg 26 év múlva lettem. És ekkor volt a berlini olimpia, pont augusztus 1-jén volt a megnyitó! Érdekes év volt, a netről szedem le: 1936. jan. 1. Németországban megtiltják, hogy zsidó származásúak 45 évnél fiatalabb „német vérű” szolgálólányokat alkalmazzanak (!?), jan. 12. Károly román király Belgrádba megy a szövetséget erősíteni, aug. 19. Spanyolországban megölik García Lorcát a falangisták, és elkezdődik az első nagy sztálinista koncepciós per Moszkvában, aug. 22. Horthy kormányzó látogatást tesz Hitlernél, dec. 17. magyarellenes sajtóhadjárat indul Romániában, a Kolozs megyei Turda nevű lap a legdurvább. Tamási megírja a Jégtörő Mátyást, Illyés a Puszták népét. Thomas Mann befejezi a József és testvéreit, Hemingway megjelenteti A Kilimandzsáró havát, Aragon az Úri negyedet.
2. A címlistámban öt Szilágyi van, az első helyen – Zsófia, Ákos, Sándor és Mihály előtt –: Júlia. Elsőre a zöld könyve van mindig előttem, A helyszín hatalma, esszék, 1979, Kriterion, Bukarest, példányszám: 3650+90+ 20, kötve, Lei 12,50, a feleségem könyvtárából jött a közösbe, a két általa megjelölt esszé a kötetben a Szilágyi Domokosról és a Székely Jánosról szóló. Én most a kötetzáró írásban, A hexameter tartásában ezt olvasom: „Radnóti hexametere a kultúra utolsó, előretolt hadállása volt.” És most látom: 1936-ban jelent meg József Attilától a Két hexameter.
3. Úgy tudom, Kolozsváron nem járt villamos 1902 és 1987 közt, ám orvosok állítólag voltak akkor is, orvos éppen lehetett volna. De villamosvezető saját városában Szilágyi Júlia csak 51 éves korától lehetett volna, ő azonban tudtommal ehelyett inkább tanított az egyetemen, mikor már tehette. Egy távoli rokonom, Erzsi, faluról Pestre kerülvén évtizedeken át volt villamosvezető, mikor még lábbal kellett pedálozni. Olyan vádlija lett, hogy csak na – aztán meg sokat fájt neki, gyakran volt rossz a közérzete emiatt, szóval én örülök, hogy Juli nem lett villamosvezető. Ha viszont orvos lett volna, akkor se tudna többet az emberről, mint így.
4. Az Álmatlan könyv, a memoár, de ez így kicsit igazságtalan, mert Montaigne nyomában járva remek esszéket írt, csak épp ezt olvastam utoljára, és ez az emberhez/olvasóhoz legközelebb álló írása, hiszen közvetlenül róla szól. Azonban: nem róla szól-e minden írása?
5. A szigorú szeretetet.
6. Mikor a budai Nyitott Műhelyben beszélgettem vele a memoárkötetéről, mondta, hogy nincs jól, és most elég rosszul is hall. Jó, majd hangosabban kérdezek, mondtam neki. Nem kell, válaszolta, majd a szádról olvasok. Soha így nem figyeltem a számra. Végül mindig a kérdésemre válaszolt. Már akkor tudta, mi lesz a válasza, mikor még föl se tettem a kérdést. Mert pontosan megérezte, mit fogok kérdezni.
Láng Orsolya:
1. Dátum József Attila versei alatt.
2. Labirintusnak képzelt lakás, letűnt korok rétegzett illata, papírhalmok, újságok alá temetett bútorok, rejtőzködő fekete macska, cipőfűző férfit ábrázoló festmény (a Palotás), cseppkőmennyezet, fejőszék Ámos Imrével szemben, fal előtti hinta, kóser bor, Szilágyi Domokosék és Gyimesi Éva, és apám többet beszél, mint máshol, ha azzal beszélget, aki az ágyára kuporodva hallgatja őt, a legfrissebb kortárs irodalom és Chagall alól.
3. Biztosan megérezném valahogy.
4. Az Álmatlan könyv.
5. Nyíltság és okosság.
6. Ezt még senkinek nem mondtam, de egyszer névtelenül becsempésztem a Versenymű égő zongorára egy példányát egy magyartanár postaládájába, aki örült neki.
Mihály Emőke:
1. Sok híres ember született abban az évben: Orbán Ottó, Lázár Ervin, Bodor Ádám, Csukás István, Mario Vargas Llosa, Václav Havel, Norman Manea, Hofi Géza, Florin Piersic, Mitică Popescu, Ferenc pápa (Jorge Mario Bergoglio), Robert Redford... A nők közül csak Iolanda Balaş (Balázs Jolán) magasugrót említik a lexikonok mint 1936-ban született híres embert. Az 1936-as évjáratú nőknek nehéz lehetett híressé válni. Szívből örülök, hogy Szilágyi Júliának mégis sikerült.
2. Az, hogy lehet világosan beszélni közhelyek nélkül. Ami még: a műveltség sznobságmentes szeretete, a törékenység és a bátorság, a bezárkózást megvető nemzeti öntudat, az elengedő ragaszkodás. A szeretet érzelgősség nélkül. Kolozsvár, Szentpétervár és Párizs. És a franciaországi újságírók, akiknek egyszer hallottam, ahogy telefonon nyilatkozott. Petőfi, Jonathan Swift, Bergson, Thomas Mann, Szilágyi Domokos, Jean-Paul Sartre, Konrád György, Bibó István...
És az is eszembe jut, hogy milyen jó, hogy Szilágyi Júlia van, hogy életben maradt. Az 1936-os évjáratúaknak ez sem volt mindig egyszerű.
3. Még így is, hogy író lett belőle, és nem orvos, sokat tud a betegségekről és az orvoslásról – mint általában akik életük során hosszan és sokat betegeskedtek. Tőle hallottam először, hogy elmulasztja a kezdődő torokfájást, ha sós vízzel gargarizálunk. (Kipróbáltam, bevált, több mint húsz éve alkalmazom.) Azt gondolhatnánk Szilágyi Júliáról, hogy a könyvek világában él, valójában nagyon is gyakorlatias: a tapasztalás mindig fontosabb számára, mint amit csak olvasott valahol, és nem kapcsolható közvetlenül a mindennapi élethez. Ez jó orvossá tenné.
De az visszás volna, ha villamosvezetőnek menne. Ilyen kiváló intellektussal ennyire monoton munkát végezni! Az ötvenes években is szívszorító lett volna, hát még az automata járművezérlés korában! Ma már az is csak egy gombnyomásba kerül, hogy a gép bemondja: „Kérem, vigyázzanak, az ajtók a bal oldalon nyílnak!” Tökéletes franciasággal is megoldható. Felvételről megy, nem is kell tudni franciául.
4. A nemrég megjelent Álmatlan könyv a legizgalmasabb. Úgy olvastam végig, hogy egyszer sem néztem fel belőle.
5. A nyíltszívűség és a szolidaritás.
6. Ha anekdota kell, mesélhetek ezt-azt Julika néni macskájáról, például, hogy szinte minden alkalommal, amikor odamentem hozzájuk Tolsztojról beszélgetni, felugrott a fotel karfájára, és egészen közelről bámult az arcomba, jó hosszan –, de fontosabbnak tartom elmondani az „alaptörténetet”, hogy hogyan kerültem ismeretségbe vele. Mármint Szilágyi Júliával.
Amikor negyedévesek voltunk, fél éven át esszéírást és esszétörténetet tanított az évfolyamunknak, és én pont akkor voltam cserediák külföldön, egyetlen óráján sem lehettem ott. Ráadásul nem is vizsgáztatott, csak annyit kért, adjunk be egy dolgozatot arról, hogy szerintünk mi az esszé. Hogy legyen, amire jegyet adjon. Nem is találkoztunk vele a vizsgaidőszakban, emlékszem, egyik évfolyamtársunk összegyűjtötte és hazavitte neki a dolgozatokat.
Nagyon sok tantárgyból kellett félévnyi anyagot bepótolnom és levizsgáznom, arra, hogy megírjam, mit gondolok az esszéről, egyetlen nap jutott. Gyötrelmes munka, pocsék eredmény – így lehet összefoglalni, hogy milyen volt az a nap. Jó, hogy nem kell a tanár szemébe nézni, gondoltam, megüzeni majd, hogy ki hányast kapott, és kész.
Aztán pár nap múlva a küldönc, az évfolyamtársunk azzal jött, hogy Julika néni beszélni akar velem, keressem fel a Brassai utcában. Nagyon rosszat sejtettem. Egészen rövid gondolkodás után arra a bizonyosságra jutottam, hogy azért idéz maga elé, mert talált egy lopott szövegrészt a dolgozatban. A körülbelül négyoldalas írásban hemzsegtek az idézetek, valahogy csökkenteni kellett a számukat, ezért egyet, egy nem túl elméset, de nem is nagyon ostobát, viszont jó hosszút, kis csalással saját gondolatnak tüntettem fel. Akkor nem éreztem nagy ügynek, de most, hogy beidéztek érte... Az összes kelet-európai plagizátorban együttvéve sincs annyi bűntudat, mint amivel akkor Szilágyi Júlia előtt megjelentem.
Csengettem, beengedett a lakásajtón, aztán valami nagyon furcsa előszobába kellett belépni, vagy inkább kilépni, mert olyan volt, mint egy nyitott terasz, onnan vezetett az út – több kanyarral – a tulajdonképpeni lakásba, majd a szobába, ahol a vendégeket fogadni szokta. Én még ott, az előtérben, mielőtt továbbhaladtunk volna, megmondtam a nevemet, és ugyanazzal a lélegzetvétellel azt is közöltem, hogy tisztában vagyok, mit jelent, hogy nem tettem ki az idézőjeleket annál a bizonyos gondolatnál.
De ő csak a nevemre koncentrált, az idézőjeleket meg sem hallotta. Akkora lelkesedéssel fogadott, mintha egy magas rangú tisztségviselő látogatta volna meg, természetesen olyan, akinek soha eszébe se jutott plagizálni dolgozatíráskor, egy tisztességes tisztségviselő. Később, pár perc múlva, amikor már a szobában voltunk, megint előhoztam ezt az idézőjeles ügyet, és azt is megemlítettem, hogy szerintem amúgy is túl sok idézetet tettem a dolgozatba. Hogy időben tisztázzuk, ki is vagyok én. Mert még mindig az volt az érzésem, hogy összetéveszt valakivel, vagy a dolgozatomat egy másik dolgozattal. Megnyugtatott, hogy az is egy adottság, hogy valaki jó idézeteket tud összeválogatni, és jó olvasmányokat, és különben se vagyunk képesek sok olyat mondani, ami már valamikor valakinek ne jutott volna eszébe egyszer. Tulajdonképpen minden nagyszerű volt, amit írtam, amit mondtam, aki vagyok, függetlenül attól, hogy ki is vagyok valójában, vagy kinek gondolom magamat. Csak az anyák tudnak így viszonyulni sarjaikhoz, vagy inkább egyes nagymamák. Nekem egy dédnagymamám volt, akitől ilyen feltétlen szeretetet kaptam, ahányszor csak meglátogattam.
Sokszor mentem még Julika nénihez ezután. Következő évben mentorom lett a Láthatatlan Kollégiumban, ami azt jelentette, hogy hetente egyszer fogadott a lakásán, és csak ketten, mintha magántanítványa lettem volna, végigelemeztük a Háború és békét, fejezetről fejezetre. Hónapokon át semmi mással nem foglalkoztunk. A semmi mást úgy kell érteni, hogy tulajdonképpen minden szóba került. Én csakis kérdeztem, rengeteget, nem volt egyetlen kijelentő mondatom sem. Ő pedig az összes élettapasztalatát, fontos olvasmányait, tudását, emlékeit, mindent, amit értékesnek tartott, belepasszírozta a válaszokba. Ilyen egyszerű dolgokat is mondott időnként, hogy „Nem szabad túl sokat várni az élettől. De túl keveset sem”, és persze ennél sokkal bonyolultabbakat is. Lenyűgözött a tudása, az is, amit a Háború és béke regényvilágáról és poétikájáról tudott. Máshol elérhetetlen kincseket osztogatott két kézzel, bőségesen. Sok év eltelt azóta, már a szereplők nevét sem tudnám hirtelen felsorolni a Háború és békéből, de azt a nagylelkűséget, nyitottságot, figyelmet, amivel akkor felém fordult, nem tudom elfelejteni.
Parászka Boróka:
1. Jesse Owens.
2. Egy tavaszi este egyetemi könyvtárból hazafelé, amikor a könyvek és a nyíló bodza illatát egyszerre éreztem. Azt gondoltam magamban, hogy ez a bizsergés palackozható és nehéz időkre eltehető, mint a bodzapezsgő.
3. Nem. Ha orvos volna, nyugodtan levenném előtte a kardigánt, ha pedig villamosvezető, tudnám, hogy időben érkezik, és célba jut. Bárhogy is, bárki is, pont az, aki és ahogy jó.
4. Minden írása közel van, ez a közelség a művészete meg a tudása. De az Álmatlan könyvet – inszomniásként – gyakran előveszem. Olyan helyen tartom, hogyha éjjel kinyílik a szemem, tudjam betűzni: Á-l-m-a-t-l-a-n.
5. A szeretettelien kíméletlen bölcsesség.
6. Egyszer diákkoromban vidáman cseverészve elmeséltem neki, hogy az én nagymamám mint székelyföldi jó családból való lány a kolozsvári Mariannumba járt. (Utálta, és sok-sok rémtörténetet mesélt róla.) Meghallgatta, és csak annyit mondott rövid, kaccanó hangot hallatva (mintha dobostorta tetejét ropogtatná a fogai között): „Hát én nem jártam oda.” Borzasztó szégyennel jöttem el tőle. Nem is tudom, kinek a szégyenével, a magaméval, a nagymamáméval vagy az egész rám dőlő városéval. Kolozsváron azóta sem tudok a mai bölcsészkar, egykori Mariannum előtt nyugodtan elmenni.
Saszet Ágnes:
1. 1936, spanyol polgárháború, a fasizmus előretörése, zsidótörvények, a szüleim gyermekkora.
2. Szilágyi Júlia, barna hajtömeg, Hárompüspök tér, sorban állás jó pletyókkal, a hetvenes évek nyitottabb szellemi hangulata, szellemi igényesség és elegancia, Szentegyház utca, a Vilma, irodalom.
3. Más hát. Kevesen voltunk, kevesebben maradtunk, úgyhogy mindenkinek jobb, hogy nem villamost vezetett. Persze az egész hipotetikus, mert Kolozsváron csak a nyolcvanas évektől van villamos. Ha viszont erre gondolok, akkor talán jobb volna a közérzetem, ha Julika nem létező villamost vezet a nyolcvanas évek előtt, mint oly sokan tették volt.
4. A Swift-kismonográfia és az akvárium-karcolatok.
5. Nem tudom. Julika sok értékre nyitott.
6. Van anekdota, de nem adom tovább: mi egy anekdota-barát közegből és korból maradtunk itt – az anekdota az az emberrel járt, az olyan volt, mint a jó modor, tisztességes ember verset meg izét írt, és anekdoták születtek róla.
Selyem Zsuzsa:
1. A 36 igaz ember, akik miatt nem dől össze a világ.
2. Nagyjából ugyanaz.
3. Mindenképpen megnyugtató, ha ő az orvos, ő vezeti a villamost és ő ír.
4. A Mit olvas Hamlet herceg. Hamletet is közel hozza, meg az egész egyetemes irodalmat, a világot, ahogy a földről látni lehet.
5. Átgondolt, tágas horizontú kritikai attitűd.
Tamás Gáspár Miklós:
1. 1936-ban indult meg az ellenforradalmi lázadás a Spanyol Köztársaság ellen; az irúni csata után az ún. nacionalista erők lezárták a francia határt. A Szovjetunió ennek következtében föladta a világméretű antikapitalista küzdelmet, meghirdette az antifasiszta népfrontot (szövetséget a nyugati „haladó” burzsoáziával), elkezdte a nagy moszkvai pöröket, a tervgazdaság általánossá tételét, belekezdett a militarizálásba, és áttért a nagyorosz nacionalizmusra. Tömeges deportálások. Mussolini megtámadta Etiópiát. Hitler bevonult a Rajna-vidékre, aláírta az Antikomintern Paktumot Japánnal, és szerződést kötött a fasiszta Olaszországgal („tengely”). A náci Berlinben tartották meg az olimpiai játékokat: az „alacsonyrendű fajhoz” tartozó Jesse Owens négy aranyérmet nyert.
2. A kolozsvári Erzsébet út jut az eszembe, 1971, amint a havas járdán megy lassan fölfelé két nő fekete kabátban: Szilágyi Júlia és Gál Anna. Én is abban az utcában laktam akkor albérletben az első feleségemmel – utánuk eredtem, utolértem őket. Nagy vidáman megbeszéltük, milyen rettenetes a helyzet. Azóta is rettenetes. Juli hatalmasakat kacagott. Ma is kacag nagyokat. Ugyanazért, ugyanúgy.
3. Más – nagyon más.
4. Az előszava Bálint György írásaihoz meg az emlékezéseinek első kötete (a másodikat még írja).
5. Az ironikus-kritikus könyvmolyság. Meg a szótartás, az egyszerű tisztesség.
6. Amikor 1974 februárjában elmeséltem neki, hogy kihallgatásokra cipelnek a román állambiztonsági szolgálat Rudolf úti/Árpád úti székházába (ma is ott van a SRI, ha jól tudom), akkor azt mondta, hogy influenzajárvány van, táplálkozzam rendesen, igyam forró italokat (de alkoholmenteseket!), mozogjak sokat, öltözzem melegen, feküdjem korán. Üldöztetésekben tapasztalt ember jól tudja, hogy ilyenkor lényeges a jó fizikai állapot – nem szabad legyöngülten, hőemelkedéssel, kialvatlanul menni a rendőrhatóság elébe. Szilágyi Júlia megjegyezte a huszadik század tanulságait. A legfontosabb a jó egészség. A többin úgyse lehet segíteni. És még az egészség se függ tőlünk. De azért legyen jól fölvarrva a gomb a télikabátunkon, legyen a nyakunkban sál, a kezünkön vastag kesztyű, ne ázzék át a cipőnk talpa. A világháború meg a bujkálás meg a diktatúra fázós mesterség.
Vallasek Júlia:
1. Első nekifutásra a berlini olimpia és a spanyol polgárháború ugrott be. De a kérdés nem hagyott nyugodni, így most már azt is mondhatom, hogy ekkor jelent meg az Elfújta a szél (a könyv), az irodalmi Nobel-díjat Eugene O’Neill kapta, VIII. Edward király, angol király lemondott a trónról, és elvette Wallis Simpsont. Ja, és az első parkoló-automatákat is akkor helyezték üzembe.
2. Könyvek. Sok. Beszélgetések. Jók. Nevetés. A jó itt lenni érzése.
3. Ha villamosvezető volna, a vezetőfülke felett sosem lenne kiírva: „Vigyázat, a vezetővel beszélni tilos!” Kicsit bő, fehér köpenyben járna, hanyagul nyakba vetett sztetoszkóppal, és gyógyszerek mellett humorral meg türelemmel is gyógyítana.
4. Legközelebb nem is az írások, hanem a kimondott szavak. Beszélgetések. Ha már nyomtatva, akkor az Álmatlan könyv.
5. A humorérzék. Meg az egyenes gerinc.
6. Egyetemi hallgatóként ismertem meg. Lakásán tartotta az órákat, nem volt ember a csoportban, akit ne bűvölt volna el első pillanatban a távműködtetésű ajtónyitás, és a lakás könyvlabirintusa. Már rég beszélgetni és nem órahallgatni jártam fel hozzá, amikor találtam otthon egy képeslapot: egyéves születésnapomra küldte boldog-büszke nagyapám. Elképzelem, amint a kiküldetésben levő író delegáció vidáman borozgat, cseveg a vendéglői asztal körül, és két irodalmi pletyka közt egyik társuk kérésére aláírnak egy képeslapot, aminek csaknem három évtized múltán örül igazán a címzett. Ott van rajta Julika aláírása is.
