(Részletek)

János 2, 1–12. Hogy ment a lakzi Kánaába
Másnap a faluba kinn, Kánaába, lakziztak, csá, muriztak, na, és a Jesszusnak a mutterja is arra begyeskedett, na.
És a Jesszust meginvitálták ugyancsak a haverokkaa. És amikor má a veséjük is porzot és pípet kapni keztek, a Mária emígy abajgatta a Jesszust: „Te, figyuszka, szopnának mégg, de nincs mit!”
Erreföl a Jesszus fokhegyrő: „Na és? Mér eszel éngem, mamsi? Nem hajt a tatár.”

De a Máriának csak-csak viszketett, és akkor aszongya a kápóknak, akik ott serte-pertélnek: „Amit ü mond, asszakramentom!”

Na vótt ott vagy hat vizeskorssó, kő, kő az egész, hogy lemosogassák a koszt a népek, az volt zsidajéknál bejáratva, belement vagy két lityi mindbe kopoltyúnként.

És a Jesszus azt popolózta: „Csurig, de csurig teli a kriglikat, de csak a víz.” És pattantak a kápók, csurom-egy víz lett az egész kégli.

Aztat, na, ő volt a jani: „És most, coki, kifele a pinttel, és gusztájjon a fő-fő kukta.” Úgy is lett, mertek egy falatkát a lébő.

Mihelytcsak kisvártatva a kuktagóré megnyaatta a nedvet, ami bor let, és haavány finkja se vótt, honnat ez a kamat (a kápók persze tutták tutti a vakerát, világos), bekerálta a vőlegént, és szivatta-figurátta: „Komé, hallod-é, kinek csak egy pamat gógyija va, az eléb a tokajit bontattya, s csak osztánra, mikor máá mind elázott, vonnya elé a vékon cirfandlit. Te mek góbé atyámfia, végin hozakodsz elő a könnyed nyeletüvee!”

Ilymég lelkimonyas csudát cselekvett a Jesszus eléb Galileába Kánaába, és monta, ü a legcsácsibb kolossz és a leagyalt haverok, lancmanok igen-igen skubisztak.

Márk 10, 46–52. Egy vaksi kicsattan Jerikóba
Aszt rögvest egy bagázsba begórtak Jerikóba, és amint lekoptak onnat a haverokkaa meg egy zsombor topronggyaa, a Bárimeus (a srác, a Timeusé), az a vaksi gubera-fatty, etyszercsak ekezd pattogni.

Csakamint fülest kopott ha ottan van egy parasztköpés a nászáreti Jesszus, órjás ribiliót csapot: „Jesszus, hee, Jesszus, Dávidnak ivadékja! Legyéé fasza, ne hagyd máá hogy itteen belepistujjak!”
Erreföl az egész kas ripakod rá, fogja be a bagólesőt, de asz csakazértis nyöszörög a nyámnyila: „Jesszus, legyéé fasza velem, ne hatyd hogy itteen belepistujjak!”

A Jesszus akkoo kisvártatva megtoppan és emígy popol: „Ide.” A haverok erre berezeltek s ilyet szóltak: „Na tűz, vakargyad össze magat s tápászkoggy, ő hí.” Errefő az lehányta a bekecs-hacukát, főpattant és spurizott a Jesszushoz.

És a Jesszus beszéétt a bogyójávaa, és faggattya: „Ki vele, na mi a lónyáát akarsz éntőllem?” Errefő a vakja: „Háát, háátcsak, főnökúr, valamikét skubiznyi akarózna nekem megin, ha könnyű neked a.”
Errefő serceg a Jesszus, mond: „Üsse kő, haver, ezer szerencséd, hoggy hittéé, a mázlid. Rendbe vagy. Csattogj.” És amasz megin pilácsolt és ment és csípte a Jesszust.

Márk 10, 1–12. Szabad-é betartani a vénszatyornak?
S majdmegin lefarcótt arróa vidékről, és spuri Júdiába és kiköttöt a Jurdán másik széle-partyán. S ott újfenn lelkesedet lélötty vagy ezer bohó, és üü szelíden gyapálta fejükre a puha ordrét, úgy szokja.

Bukkan ki pár ménkü farizeus, és úgy-úgy bakafánttaa karicsolják, hoggy menne lépre a kurkászásba, ebbe: „no tudós, szabad-é betartani a vénszatyornak?”

De őő megbicsakli magát, kontrász: „Mit kötött orrodra a Mószes?”

Káricááttak, pattogtak: „A Mószes semmit, tyukfingot, őő nem tiltogatta. Csak egy legyen-vótt-kelletett, szerinte: egy fikarcnyi fecnit nyomnyunk a kezibe, s mán mehet is a talpára utilapu, húszhatja a belit.”

Namost így fortyant a Jesszus: „Pertye-pertye… kutyaszor vatytok ti mind, azér atta az utilaput, csupa lélekkurva sidókrokogyil!

Tökmásképvótt a kezdetbe, akkó kettőt gyártott belülle az Úriste, emberikét és asszonyikát.

Azér hagy csapot-papot a haver, papsit és mamsit és a gruppba kotor másikkaa, nyajja-fajja egy a másét és ami tehát kettő vótt azelébb, abbó egy lett és sohase kettő, csakis egy.

Stehát, értettem? amit az Úriste ellvart, ember ki ne fércejje.”

Ráerre, máá otthon, újból cicizte és firtati a tizenkét hívő-csávó, hoggyis vaa mostan ez, nem kapiskátták egésszbe.

Szájukbarákta: „Ha egy olajralép a vénszatyorttó és főcsíp egy gácsért és eeveszi, asz éppeg olya mintha lefarcóótt vón.

És ha egy főszarvassza a véntököst és máságyra dőlnek, asz épp olya mintha lefarcóótt vón.”

Márk 14, 12–25. A vékső kajolda
És a első húsvétünnepen mikon kavászatla a vekni és a sidók leölik a húsvétibarit, akkoo aszongyák a haverok a Jesszusnak: „Háha mennyünk hoggy megrendejjük a húsvéti kaját meg minden?”
Errefő becsettint két havert és asz vótt az ordré: „Irány a váras! Ott láttok egy krapekot akiamely vizeskriglit cügöl, arra ájjatok rája, és ahon az becsalingál ott ti is utána és ott mongyátok mek a kacorfogadósnak: Kérdeszteti a gólem: Hó van egy szeparé ahon lekeverhet egy kis húsvéti bulit? Majd neki egy hodájt ajál föl az eesőemeleten, rogyás de dosztig vánkossaa meg édesvacakkaa. Ott rögvest kúrjatok rendet, ki a kupivaa! Kajálda ot lesz.”

Le is koptok tüstén a haverok be a szitibe és rá is leetek ahogy jósootta nekig és ki is kupiszták mintapinty.

És ahogy besötétül, jött is a gólem a tucatnyi haverokkaa.
És máramint flamósztak és majszóttak úgy fifikászott: „Manóbais, manóbais, beköp egyitek éngem, egyitek akiamely mosst épp a serclire hajt.”

Errefő minnyának leszakatt a pofája és paff vótt és hülyedezett: „Csak nem éngem fürészöl?”

De őő csakis annyit mukkan: „Egy akiamely a vájlingbóó együt-velem cseresznyészik.

Noná beköp, úgyvanírva. De bekrepál a geci aki asz emberfiját beköpi. Kár kigyött a muterja gyomráábóó.”

És míg-míg kajottak őis vett a veknibő, és hánta reá a körösztöt, és kimort a belébőő egy morzsalát és főgyukta: „Eggyétek-begyétek, esz vagyokén és tetőtőtalpik.”

Akkor vette a flaskát, megbájótta és markokba nyomta. Mind gargariszált.
Kommentáátta még kisdedin: „Essz úgyahogy vér az én erembő, igyunk meg a komasákot. Azér vaa mer véreznyem kel az emberekér azegéssz óperencián.
Manóbais, hallgasside: Egy csöppetse piálok máá többet, totál-absztinencia lesz az egész míg az Uriste újnedűt ad az ántikukurikúját!”

Márk 4, 1–9. Hüvelyesbeszéd a szántórólvetőről
És ekezdett megin hüvelyezni a tengerpartyán. Összecsőődütt vagy egy zsomborraal a népségkatonaság, csak taszigattyák úggyhoggy egy csolnakbo ugrot és letanyászott a vizbe, mígnem a barka-tarka csücsülék sitkérzett a strando.

És őő meg lukotbeszétt a hasukba hosszason, deazonban mindég hogy hüvelezhessék csak ojanformán. Példának okán: „Psszt! Petészikazelefáng.

Sok dede rengeteg maggya vóltt egyszereggy pasasnak és kikúrt a vetésbe.

És mikon szerteszórigattya a magokot, eppár no mellément. Héjják gyüttek órjás dérre-durra és elpucóltták de egykettőbe, szépidő.
E más páár meg a fehér sziklyaszálba gurutt és ott gárgyutt meg aholon nincsis főd megg trágya. És szempillantásba kipendüütt és szárbaszököt mer csak minimális fődgye vólt.

De mikorka irtó kánikula gyött, annyi vótt neki de rögveströgten, és mer hitványan gyökerezett el is anyátlanodot.

Megen más a tüske ajjába esett, a düskék főcseperettek és kinyomták belüle még a szusztis: becsinátt, kifingot.

És ekkicsike a jószagú fődbe is hult és kizsöndütt és fialt dosztra, harmincszó, hatvanszó, mégg szásszois akar.”

És még kikanyaritotta: „Aki lő hozzá, kapiskájja.”

Márk 15, 20–22. Mint masírozott ki a Jesszus a köreszttel
Aztánn bevágtag neki és tűz kifele hoggy főlógathatják. S mer a Jesszus oan csürkemellvótt meg pöhölsúj, fogtág egy baleknek a grabancát akiamely ép arra kojtorgott haza a mezőbő, Semonnak hítták Kürénébü és kettő gyerekevóllt a Sanya meg a Rúfus. Őtet vettég palira hogy cipejje a fakeresztöt amibe fölakartág szögellni.
És kiteregették nagyhacacárévaa a golgatyára ami magyarán csak amennyit jeleng: A kaponyahegy.

Ott marrhávaa higitot szagas freccsel traktátták de tökmindeggyvólltt neki, nemitta.

És akkor főszögeették a fára és peckásztak ki kaptya meg a szerkóját, úgy dobták széjjel a szajrit.

És abba a hejbe halszájpontba háromot kongatott a tempolom haranggya.

Aztánra a köresztfa búbjába főragasztottag egy fecnyit, rájaürták: „Tejmatamu sidó gólem.” És veleegyetembbe fővartak még kettő haramját is, eggyik a bal más a jobösszekötő.

Csak asz gyött be ami megvanírva: „Sivánok halálávaa hol.” És bazisok ember jöt bámunni és mind simfeete hogy szemit meg mucsok és ingattág a bogyójukot és cukkollták: „Notökös, hogyityekafityek? Leszöded-e a tempulumot három napba és fölis húszod-e, ecsémfacsiga? Akkorra most vakord összefele magodat és mászle a faköresztrő!”

És a segfejbej csuhások és hétokosok is ocsmánkodtak:
„Egyébre nem ijjen vollt, egyébre segitet bódog-bódoktalannak – csak magávaa nem meggy, akkon beszartahalot. Hogyanisva azzaa a Missiássaa, a sidógólemmaa? Szájj le a faköresztrő s akkor rögvest eehisszük hoggy te vagya gólem.” És a két snájdig siván amiket szinte főaggattag veleegyetembe asz is csépeeteminta répát.

János 8, 1–11. A Jesszus meg aki kefééltt egy pasival titokba
És őő, a Jesszus megin főhágot asz ojaloshegyre.
Majd reggee beugrot a hászba, az istenhászba és gyött a massza, fírette-faggattya. Ü meg padováltt velek és kente-vágta asz ogyukat.

És egyszeribe az agyasok és hétokosok és fariszeusak odaráncigáttak egy spinkót, eekapták amin ép dugott a darlingjáávaa, asz orra alá keverik és dagonyásszák: „Nesze ni, a ribi, ép keféétt egy pasivaa titokba, a férgye meg othonkókkad.

Nekünk úgy szótt a Mószes hoggy asz ijet kövekkee kell kinyírnyi. Hajjuk a tehangodis.”

Persze csak azér tökörésztek mer pácba akarták vonnyi, leszerványi, bekasznyiznyi. De a Jesszus a filebottyánt se mozgatta csak letérbetyül és valami ákumbákumot kraxnikot ró a fődbe.
Demer továbbis abajgatták és jukatbeszééttek a hasába, főhorgatt és ilye spéci szótszót: „Ha egy va kösztetek aki a büdöséletbe még nemvóltt ganyé eggyszeese, asz de asz gyapájja meg kővee.” Asztán legunnyat megen és továbbis krixkraxot az ujjávaa a porba.
Mikorra hajják eztet (a Jesszusé vót a csörte), kotróttak is ee és húszták a belüket hanyatthamlok, még a legvényeb papóc is rögvest lefarcóllt. ŐŐ meg csak firkáát és otmarat tökegyedül és a spiné meg ot átt középen mint lőcs a lakadalomba.
Majdaztán kicsit megrászta magát a Jesszus és vislatta-vislatta a bikét és emígy triumfállt: „No kiskegyet? Hó van a bonda? Kifasérosztak-e, rádhúszták-e a vizeslepedőt?”
Errefő kipirúllt amaz: „Bakfitty! Főnök! Gyönge numera mind.” A Jesszus meg úgy vélekedett: „No, nekemis vajszüvem va. Mos meg kotróggy és necicizz többé.”

Márk 6, 17–29. Hogyan nyírták ki a Kereszt-Jancsit
Az úgy vollt. A Heródezs egycsapásra bekaszlizta a Jancsit, csakúgyukmukkfukk dutyiba dukta a Heródiás miatt mer asz voltt a bratyójának a Fülöpnek a köcsögje. Mer eevette, a Jancsi így cukkoltta: „Tilos neked azzaa a bigévee hetyeggni, a bratyódé.”
Na világosmintavakablak hoggy a Heródiás pikkeet a Janóra és hazavákta vólna csakhogy nem klappóltt, mer a Heródezs fosot a jankótu mer lefüleete hogy asz egy valódi-baró, sőt egy bűves-bájos krapek, csak ráakasztot egy fakabátot. És amikorra asz popoltt és okoskodot, ő nagyba pitizet és rezeltt, de mékiscsak csípte valamikégg.

Depersze ütöt asz óra és a Heródezs a szülinapját ütte és otvót az egész fölsőtízezer meg hótvolé akinek csak picurka renoméja van Galiliába.

Es a naggy mulatéroszásba eggyszercsak beriszál egy csaly, a Heródiásék lyánya és levág egy kajlatáncot. És a Heródezs meg az egész bagázs csak pilácsollt majj leszakatt a pufájuk, úgy skubisztak. S akkorr emígy göcög a bossz a csalyhoz: „No ki vele, mire vóln gusztusod, én kigolyózom neked.”

És frankón hőbölgöt is és janiskodot: „Ki vele a hétfűszfán-fütyülőjit, mék az is tiéd, ingem-gatyám felepartja!”

Errefő az sipirc kifele és kérdezte a vén skatulát: „Muter, gázom sincs, mire vóln gusztusom ép mast.” A repettsarkú meg így szót: „A Jancsi bogyója, az vóna fáin!”

És a kisripők teper vissza a bosszhoz és így korog: „A körösztjani bogyóját ide, egy lavórba, de tüstintazonnal.”

Mozst begórt a heródezs, cikkancs voltt merhogy atta a bankot elébb meg az egéssz brancs miat is nem mert curikkolni.
És a gólem zargatta is a nehézsúlyú buldogot, hogy hozza máá a janikabogyót. Az spuri el a híveskaszniba és ot szépe lemetéji a janika cipóját. És begórta egy lavórba a hóbeleváncot és odatta a csalynak, az meg a beles vénötyének.

Mikorr a jancsi haverjainak leeset a tantusz, mind bepitisztek a küszöbalatt és eevitték a csonkahalottat és eekaportág.

Márk 14, 66–72. A Péter azt lódíttya hogy gőzesincs
S amikorra Péter asz udvaron landóltt, főviritot a főcsuhásoktóó egy csaly partvissaa, ott takoríthatot és minthogy láttya huhognyi a cidriző Pétert a tenyerébe hát emigyen bakkan: „na teis otvotáá a Jesszusnál a galeribe.”

Azmeg csak hebeget-habogot és mondta: „menny má, ződség sefilesefarka!” És kisunnyogot a likhófba.

A csaly mega partvissaa, a partvisteknikus csak-csok tovább maceráátta és úgy szót a bámiszkodókhoz: „Perszehoggy egy követ fúly velik!”

Azmeg megin lehazutta a csillagot az égrü. A tömkelek azonba ismég gunyizátt és megmacerátta a Pétert: „Mérket eszekrá hoggy teis a galeriba vólt-tál. Világosmintavakablok hoggy teis Galiliábó valóvagy.”

S errefő káronkodot mint a jégeső és szüvére vette a tenyerét a péter: „Kopjatok má le! Semmiközöm a haverhoz akit it rámvarni akartok.” S abba a szent minutába kukurékot egy pirosat a kokos. Most eset le a péternek a tantusz mereggyszer a Jesszus aszonta vólt neki: „Mielébb kétsző kukurékó a kokos, te háromszor sumákósz le éngem.” A péter sírot-rívot de keservesen.

Máté 27, 3–5. A Júdás kinyúvassza magát
Mikorra láttya a Júdás hoggy a Jesszus akit beköpöt rámegy és fixumfertik, egyszercsak megsavanodik és visszavette a főcsuhásoknak és matusálem tatáknak a harminc bélást és emigy rinyállt: „Pancser vólttam mer betunkótam eggyet akimellik ártatla minta húsvéti báránka.” Amaszok meg mosták a keziket: „Pökünk rá! Tótágost áhatsz vagy hánnyá cigánykereket.”

Erre behajigáta a harminc bélást a tempulumhodálba, hátraarc kereket óltott, és nyomba főhúzta magát azelsőugorkafára.

Lukács 15, 11–32. A jómadár
Meg vótt ilyen sóder is, naná: „Két fija vótt valami faternak. S a tökmag, a csepp eggyszercsak így kotyog: Papsi, ide a jussom.” Asz megisatta persze, ami ki-kinek dukál.
Errefő párnaprará a kis bóhaszar szette a cókmókját, olajra lépet és diszidátt az ördögvalagába és ot herdáát, eecseszte ingét-gatyáját, nem maratt egy bélása se.

Mikon máá csehül álltt, ciki vóllt, mer éség gyött arra a fődre és kopogot a szeme a büdös krízisbe.

Errefő nekiátt és eement egy céghez, aszok meg kiszórták disznópásztornag, nesze neki fakereszt.

És zobátt vón degeszre a böndőjébe, mék moslékot is amit a kocák hörsügtek, de rá se rántot senki, köpöt rá.

Akkór morfondérozot és bölcsködöt és így fifikászot: „A faternáá még a makkhetes is hóttrazabájja magát, tele a kredence, én mek itt rogyok halomra és bekrepálok hoggy nincs flamó! A káromat! Eemegyek a faterhoz, mekcsinálom: Fater, hatökör vóttam, kibántam veled, meg minden!

Tiszta ügy hoggy má ém nem a srácod vagyhatok. De csake kicsi, öreg, ekkiskukac nem vagyhatok-e, penész a spájzod ajján?” Na, fokta a motyóját s irány vissza a faterhosz.

Még kin vótt a keritésen, de máá szimatót a fater és kiszalad pucájábó a vér és ület-vacogva trotyog és öleli, smárójja. A ficek csak ennyit: „Fater, hatökör vóttam, kibántam veled meg minden! Sima ügy hogy én nem a srácod vagyhatok.”

Az öreg azonba bök a siseráknak: „A legkaffább szerkót ide, hé, szuperrongy rá, arany o kezire és szarvosbőr surci a csülkére!
Elé a bornyuvaa, leölni! Nagy banzáj legye, nagy buli legye! Mer ezaz öcskös nekem máá kifingot, de virít megin. Ződ vótt, eekujtorgot, de benőt a fejelágya.”

Na és errefő kabarésztak, marhúttak, idétlenkettek a legszuperebbü.

A báty közbe kin güzűtt a mezőn. Amin gyön hazafele, hát paf vótt, mikorra máá messzirő hajja a hepajt, csanádi hetyegést. Leszólít egy balekot és kurkájja tüle, miaménkü ez itt.

És amaz megfelelt: „Csak a vakarcs gyött vissza, és a fatered rögvest fődobta a bornyút, mer örül hogy a vakarcs él s virul.”
Errefő szörnyü pipa let, bese akart mennyi. De kigyött az örek s beszéltt a fejéévee, mer balhézni akart.

Így simfelt a faterraa: „Véntrotty! Én it güzülök, kiköpöm a tüdőm évegig és kussolok, mint a kuszigalomb, de nekem még bóhafink se jutot hoggy buliszhatnék a haverjaimmaa. Deha a tacskó beesik aki ekurvásztaebolerószta egy fillérik mindenit, aszt nyalod-falod.”
Az öreg megígy replikászott: „Temálé, te itvaty a nyakamon örökét, és bár enyim a dohány, te vagya góré.

De most bulit kő csapnung reggelig, mer az ecsédfacsiga máá kinyúvatt de főgyött halottaibó, csálén vótt, jómadár, de megvan megin.”

BÁTHORI CSABA fordítása