az utcánk olyan volt mint egy lábnyom vízként gyűlt benne a renyhe romlottság az istentelenségre is restek mondta D. tanító a szemközti tömbházból aki gyűlölt mindenkit még azelőtt hogy fiát elvesztette egy autóbalesetben velünk iskolája diákjaival különösen szigorúan bánt a tér ahol vajszínű Ladája parkolt volt a focipályánk a tanító és a bolond patikus csatárokat megszégyenítő gyorsasággal vetették rá magukat labdánkra ahányszor bepattant a kis kertjükbe ahol csak fű nőtt virág alig
a patikus mint egy termetes lágy húsú nő mégis fürgén szaladt hullámzott hasa melle kandi vízfejű fiacskája malacként visított az ablakban és ez félelmetessé tette sokszor alig találtunk menedéket a garázssort kerülgettük majd a lakatra fellépve toltuk fel magunkat előbb a garázs onnan a kazánház alacsonyabb szintjére majd feljebb rebbentünk mint madarak légtáncoltunk a szurokkal leöntött tetőn a világ jól állt nekünk fentről madarak fészkének tűnt anyám virágoskertje
a kazánházért mindenki haragudott apám is anyám is a kazánházas J. is a latorhaverom ő hívott így de majdnem megfulladt félrenyelt amikor először mutatkoztam be neki hogy négyéves partiképes fiatalember nőtlen a kazánháztető senkinek nem tetszett a tanító még a patikus sem kergetett tovább ha látta hogy fent vagyunk a csurig telt felhők alatt a hőség sem üldözött csak egy röpke isten járt a nyomunkban akkor viszont el- vagy lemaradt amikor a karácsonygyerek kabátja vadul csapkodott azt hittem szárnya van és kisimult apró hűvös homloka feje alatt rózsa nyílt nőtt hízott
