avagy az örökbecsű komédia

MESTER YVONNE és TÉREY JÁNOS fordítása

SZEMÉLYEK

DIANA, Belflor grófnője
LEONIDO, szolga
FEDERICO GRÓF
ANTONELO, lakáj
TEODORO, Diana titkára
MARCELA
DOROTEA, társalkodónők
ANARDA
OTAVIO, Diana háznagya
FABIO, az intézője, hetvenéves
LUDOVICO GRÓF
FURIO
LIRANO, lakájok
TRISTÁN
RICARDO MÁRKI
CELIO, szolga
CAMILO
[APRÓD]

Szín: Nápoly

ELSŐ FELVONÁS

[I. JELENET]
(Jön Teodoro, csillagos ég-mintás köpenyben, és Tristán, az inasa;
menekülőben vannak)
TEODORO     Tristán, most tűnjünk el innen.
TRISTÁN Jól leégtünk, szó se róla.
TEODORO Mondd, fölismert a szenyóra?
TRISTÁN Hát, az sem kizárt szerintem. (Eltűnnek)

[II. JELENET]
(A nyomukban fut Diana, Belflor grófnője)
DIANA     Uraim, egy pillanatra!
Süketek vagytok talán?
Hová olyan szaporán?
Adjatok a jómodorra!
   Hé, egy szolga sincs a házban?
Hé, csupán a képzelet
Bűvöl ide rémeket?…
Embert, és nem árnyat láttam.
   Alszotok mind, mákvirágok?

[III. JELENET]
(Jön Fabio, az intéző)
FABIO  Jól hallom: hívtál, szenyóra?
DIANA  Rettenetes haragomra
Csak ez a flegma hiányzott. −
   Ördög vinne el, te tökfej
(Megérdemled ezt a címet):
Takarodsz és kideríted,
Ki tört be a házba éjjel.
FABIO     Itt, a házban?
DIANA                Ne a szád
Járjon, hanem csak a lábad.
FABIO  Jó, megyek már.
DIANA    Árulás vagy
Tréfa, tudd csak meg! Futás. (Fabio el)

[IV. JELENET]
(Jön Otavio)
OTAVIO    Bár hallottam hangodat,
Nem hittem, hogy a dolog
Ilyen égető: tudod,
Úgy tűnt, álmom hangja vagy.
DIANA     Te pedig mormota vagy,
Kit magába zár az ágy!
Képed, mint a holdvilág,
És csak vonszolod magad…
   Ismeretlen férfiak
Járnak éjszaka a házban,
Szinte a hálószobámban
(Ilyen botrány ki miatt
   Történik?). Te vagy a férfi,
S közben ott se vagy, mikor
− Ördög, kénköves pokol! −
Asszonyod sérelem éri?!
OTAVIO     Bár hallottam hangodat,
Nem hittem, hogy a dolog
Ilyen égető: tudod,
Úgy tűnt, álmom hangja vagy.
DIANA     Bújj az ágyba, még megfázol.
Más beszélt hozzád, nem én.
OTAVIO Úrnőm…

[V. JELENET]
(Jön Fabio)
FABIO      Semmi fejlemény:
Jött és eltűnt, mint a kámfor.
DIANA     Nem maradt nyoma?
FABIO                 Nyoma?
DIANA  Arany hímzéses köpenyt
Viselt?
FABIO               Amikor lement
A lépcsőn?
DIANA         Hé, micsoda
   Férfiak őrzik a házat!
FABIO  A kalapját odadobta
A lámpára, és kioltva
Minden fényt, futott cikázva,
   Túljutott a kapudon,
S elrohant, karddal kezében.
DIANA (Fabiónak) Gyáva nyúl, te szerencsétlen…
FABIO  Mit tehettem?
DIANA              Na vajon
   Mit?! Meg kellett volna ölnöd!
OTAVIO Hátha főúr… Híremet
Sározom be, hogyha egy
Urat a pokolba küldök…
DIANA     Nagyúr? Miből gondolod?
OTAVIO Nincs Nápolyban elegendő
Főúr, aki vár a kellő
Percre, látva mosolyod?
   Ezeregy úr versenyez,
Hogy asszonyává tegyen,
Vak vágyaktól részegen!
Azt mondod, finom nemes;
   S láttuk, tollas fejfedőjét
A lámpára penderíti…
DIANA  Akkor tényleg nagyvilági,
Elegáns úr, semmi kétség,
   Aki készpénzzel fizet
Szolgáim szolgálatáért:
Otavio, tiszta játék
Volt ez, tényleg azt hiszed?…
   Dísze, egy tollas kalap,
Ott hever a lépcső alján…
FABIO  Gondolod, hogy megtalálnám?
DIANA  Milyen lassú az agyad!
   Volt alkalma lehajolni,
Míg futott pompás irammal?…
FABIO  Gyertyát is viszek magammal. (El)

[VI. JELENET]
DIANA  Hogyha kiderül, ki volt itt,
   Esküszöm, hogy ezt a sértést
Megtorlom!
OTAVIO         Okvetlen így tégy,
Hogyha konkrét bizonyíték
Igazolja majd a sejtést…
   Megbocsáss, de nem titok,
Hogy szeszélyed hozta rád
A kalandorok hadát;
Önfejűn úgy gondolod:
   Senki sem méltó kezedre;
Csoda-e, ha egyesek
− Bátrak, leleményesek −
Így férkőznek közeledbe?
DIANA     Mondd, hallottál valamit?
OTAVIO Ők állítják, s én jelentem:
Szép vagy, ám elérhetetlen,
Mind aggódnak híveid,
   Hogy Belflornak nincs jövője,
Ameddig kezed szabad.

[VII. JELENET]
(Jön Fabio)
FABIO  Tessék, megvan a kalap…
Meg kell mondjam, csúnya szörnyen.
DIANA     Mutasd csak…
FABIO     Az illető
Ezzel villogott.
DIANA                Nevetnem
Kell.
OTAVIO           Még nem volt a kezemben
Ilyen ronda tökfedő.
FABIO     Hát…
DIANA                Ez volna az?
FABIO            Miért,
Talán azt hiszed, becsaplak?
OTAVIO Rusnya tollak!
FABIO               Csúnya kalpag.
OTAVIO Lopni jött, kincset remélt.
DIANA     Köztetek megőrülök…
FABIO  Ezt hordta az ócska tolvaj…
DIANA  S mi lett a tengernyi tollal?
Ennyi maradt, semmi több,
   Szemfényvesztő jelmezéből?
FABIO  Mikor a lámpára dobta,
Megégett tengernyi tolla,
S kóc maradt a fejdíszéből.
   Idézzük föl Ikaruszt:
Égre kelt, s a Napba szállva,
Lángra lobbant gyönge szárnya,
S a tenger habjába fúlt.
   Az égitest volt a lámpa,
És Ikarusz a kalap:
Jól megpörkölte a Nap,
S úgy hullt az előszobába…
DIANA     Nem tréfálok, Fabio.
A rejtélyt ki kell bogoznunk.
OTAVIO S idő kell, míg kinyomozzuk,
Ki volt a besurranó.
DIANA     Idő?…
OTAVIO    Pihenjünk, szenyóra,
Holnap jöjjön, ami jön…
DIANA  Diánára esküszöm,
Hogy nem térek nyugovóra,
    Míg minden ki nem derül.
Ébresztő, előre, lányok!
(Fabio el)

[VIII. JELENET]
OTAVIO A legjobbkor, úgy találod?
DIANA  Édes álmom elkerül,
   Hogyha éjszakai vendég
Jön hozzám: garázda férfi.
OTAVIO Úgy fogunk nyomába érni,
Ha megálmodjuk a rejtélyt,
   Minden titkok éjjelében…
DIANA  Te, mint legnagyobb titoknok,
Álmodban őrzöd a titkot,
És csöppet sem izgat ébren!

[IX. JELENET]
(Jön Fabio, Dorotea, Marcela és Anarda)
FABIO      Szóval itt van ez a három,
A többiek jobb, ha semmit
Nem tudnak, titkunk se sejtik,
S eszük elnyomja az álom.
   Hűséges társalkodóid
Készülődtek már az ágyba…
ANARDA Megfordult a szél iránya,
S a tenger az égre habzik…
FABIO     Nem zavarunk?
DIANA       De igen,
Ti ketten távozzatok.
FABIO  Tombol!
OTAVIO   Huzatot kapott!
FABIO  Rám gyanakszik, azt hiszem. (Fabio és Otavio el)

[X. JELENET]
DIANA     Nos, Dorotea, kíváncsi
Volnék…
DOROTEA     Igen, asszonyom!
DIANA  Azt áruld el, csillagom,
Hogy kik szoktak erre járni.
DOROTEA    Többnyire Ricardo márki,
Páris grófja hébe-hóba…
DIANA  Szorítkozz a színvalóra,
Legyen kérdésem akármi,
   Különben megjárhatod.
DOROTEA Igenis.
DIANA              A két lovag
Kivel társalgott sokat?
DOROTEA Szolgádat, ha hazudott,
   Máglyára is küldheted:
Mást akkor sem mondhatok:
A két úr nem társalog
Senki mással, csak veled.
DIANA     Nem bíztak rád küldeményt?
  Kémkedett valami szolga?
DOROTEA Senki.
DIANA             Akkor várj sorodra.
MARCELA (félre, Anardának) Szép kis vallatás!
ANARDA              Nagy ég…
DIANA     Hé, Anarda!
ANARDA             Asszonyom?
DIANA  Milyen úr járt idebenn?
ANARDA Férfi?
DIANA            Csak ne játszd nekem
Az ártatlant, angyalom.
   Engedted, hogy leskelődjön?
Ki próbált kedvében járni?
ANARDA Úrnőm, hogy tehetne bárki
Ilyesmit ezen a földön?
   Egy lány sem venné a merszet:
Nincs a házban senki szolga,
Aki aljas árulója
Volna csillogó nevednek!
   Hogy jut ilyesmi eszedbe?
DIANA  Állj csak félre. Iszonyú
Képet rajzol a gyanú:
Más csapott be, hogyha nem te…
   Valaki közületek
Férfivendéget fogad.
ANARDA Úrnőm, csupán a harag
Láttat veled rémeket…
   Szólnom kell, mert tartozom
Neked a becsületemmel;
Tájékoztatlak, de ezzel
Marcelát elárulom.
   Egy férfiba lett szerelmes,
Aki viszontszereti,
Egyikünk se tudja, ki.
DIANA  Kevés szó is sokat sejtet…
   A végét tudom, nyugodtan
Ismertesd az elejét!
ANARDA Botránynak az is elég,
Hogy – nő létemre – kiadtam
   Egy másik nő szívügyét,
Az úrnak, ki kincsre lelt itt,
Egyedül Marcela tetszik.
Ne féltsd a becsületét…
   Mást sem tesznek, csak: beszélnek,
Szomjazzák egymás szavát.
DIANA  Elképesztő léhaság!
Méghogy ilyen szégyen érje
   A házat, hol nagyra nőttem!
Apám emlékére mondom,
Most a bosszú lesz a dolgom!
ANARDA Légy irgalmas nagy dühödben.
   A tényekhez tartozik,
Hogy te ezt az illetőt
Ismered régóta, sőt,
Kastélyodban dolgozik…
DIANA     Tényleg az én emberem?
ANARDA Úgy van.
DIANA     Ki az?
ANARDA               Teodoro.
DIANA  Titkárom?
ANARDA       Bűne a sok szó;
Más vétkét nem ismerem…
DIANA     Állj csak a sarokba szépen.
ANARDA Légy megértő, légy szelíd.
DIANA  Megkönnyebbültem kicsit,
Hogy másért jött, és nem értem.
   Marcela!
MARCELA       Úrnőm?
DIANA                 Gyere.
MARCELA Jó. (Félre) (Mindjárt elájulok…)
DIANA  Terád bíztam volna régen
Annyi szép gondolatot?
MARCELA Cáfolhatja bárki is
Föltétlen hűségemet,
Mely hozzád fűz?
DIANA        Méghogy hűség?!
MARCELA Mit vétettem ellened?
DIANA  Hogyan minősítenéd ezt?
Egy férfivel hemperegsz
Házamban, sőt, a szobámban…
MARCELA Teodoro gyerekes,
Nincs egy hely, hol két tucat
Bókkal ne halmozna el.
DIANA  Két tucattal? Nem kevés!…
Te meg áldod az eget,
Hogy ilyen fürge a nyelve!
MARCELA Hát az csak természetes;
Képzeld el, hogy bókokat mond,
S annyit, hogy elképedek. 
DIANA  Bókokat mond? Ez igen.
Na és mit mond?
MARCELA      Hirtelen
Egy sem jut eszembe…
DIANA                 Majd fog!
MARCELA Mondja, mondja: „Két szemed
A lelkem kárhozata…”
„Te kormányzod életem…
Szemem le sem húnytam éjjel,
Angyalforma alakodról
Ábrándozva szüntelen.”
Arra kér, hajszálat adjak,
Hogy megkösse vágyait:
Tombolásuk féktelen! −
Asszonyom miért tekint
Kislánynak?
DIANA           Mert úgy tűnik,
Hogy fogócskáznak veled.
MARCELA Már megfogtak… Teodoro
Mélyen, őszintén szeret,
És szilárdan eltökélte,
Hogy az oltárhoz vezet.
DIANA  Házasság a vége? Jól van.
Óhajtod, hogy fölkaroljam
Ezt a bimbózó ügyet?
MARCELA Többet álmomban se kérnék…
Úrnőm, örömömre szolgál,
Hogy borúd felhője eltűnt,
S minden szó, amit kimondtál,
Tiszta, nemes szívre vall!
Hidd el, ez a remek férfi
A becsület mintaképe,
S Nápolyban nyomába lépni
Nem tud egyetlen legény se.
DIANA  Bizony, pont így tudom én is:
Titkárként alkalmazom…
MARCELA Hogyne, úrnőm… Persze, tény,
Hogy aligha mérhető
Egy lúdtollal írt levél
A vágykeltő szép szavakhoz,
Miket tőle hallok én,
Mikor a fülembe súgdos.
DIANA  Marcela, a napra várok,
Mikor tető alatt látom
Ezt a méltó házasságot,
Hát segítek… Csak tudod,
Bőrömből nem bújhatok ki:
Az maradok, aki voltam.
Nem adhatok szállást holmi
Vérforraló randevúknak….
Ezzel tartozom nevemnek:
Szigorom szava a régi.
Fogadd titokban szerelmed,
És rosszhírünket ne keltsed.
Segítek, ahol lehet:
Teodoro tiszta férfi,
Házamban nevelkedett,
Téged pedig, Marcela,
Kezdettől becsültelek,
S mindig az elismerés
Hangján emlegettelek.
MARCELA Lábad elé borulok…
DIANA  Menj már.
MARCELA       …És áldom a lépted.
DIANA  Elég!
ANARDA (félre, Marcelának) Mi volt, elmeséled?
MARCELA (félre, Anardának) Elpárolgott a dühe.
DOROTEA Tudja már a titkodat?
MARCELA Tudja már, és nincs harag.
(Dorotea, Marcela és Anarda meghajolnak, aztán el)

[XI. JELENET]
DIANA (egyedül) Tény és való, hogy nem kisebb a kellem
Teodoróban, mint az értelem;
Vitába grófi rangom száll velem,
De meghat ennyi szépség, ennyi szellem.
   A szerelemnek szív nem állhat ellen,
De én szívemben hordom címerem,
S a jogcímet rá el nem ismerem,
Hogy azt tegyem, mint tenni tilt a jellem.
   Nekem csupán az irigység a részem,
S ha mások boldogságán jár eszem,
Úgy sajnálom kámforrá vált esélyem.
   Titkos vágy lett úrrá a szívemen:
Bár én volnék alacsony származású,
Vagy ő főrangú és csekély tudású. (El)

[XII. JELENET]
(Jön Teodoro és Tristán)
TEODORO    Most is izgatott vagyok…
TRISTÁN Okkal háborog a lelked;
Vége a karrierednek,
Ha kiderül a dolog.
   Olyan könnyen lángra gyúlsz:
Megmondtam, hogy légy türelmes.
TEODORO Vagy türelmes, vagy szerelmes.
TRISTÁN Okos vagy, de nem tanulsz.
TEODORO    Bátran jöttem és merészen.
TRISTÁN Aki bátor, azt is érzi,
Hogy örök veszély kíséri.
TEODORO Mondd, fölismert?
TRISTÁN        Igen és nem;
   Bár nem látta képedet,
Már gyanakszik, és ha rájön…
TEODORO Fabiót, mikor a lépcsőn
A nyomomban csörtetett,
   Kis híján keresztbe szeltem!
TRISTÁN Én pedig a lángra dobtam
Egy rossz kalapot!
TEODORO        Na jól van,
Elkápráztattuk mi ketten,
   Mert ha még tovább követ,
Csöndes ember volna régen.
TRISTÁN A lámpához így beszéltem:
„Lámpa, hunyd be a szemed!”
   Ő meg így felelt: „Csalók!”
Megkínáltam a kalappal.
TEODORO Ma halok meg, ez a nagy baj.
TRISTÁN  Szerelmes vagy, csak nyafogsz
   Tajtékozva és remegve,
Pedig még veszély se les rád.
TEODORO Tristán, hogy lelek megoldást
Boldogtalan életemre?
TRISTÁN    Ha Marcelát elfelejted.
A grófnő is nőnemű,
És nem lesz túl bőkezű,
Hogyha kiderül szerelmed:
   Páros lábbal rúg ki, érted?
TEODORO Nincs más út, csak a felejtés?
TRISTÁN Megtanítalak kesernyés
És hasznos művészetére.
TEODORO    Ne kérj tőlem lehetetlent!
TRISTÁN Mindent meg lehet tanulni!
Szépen élne minden úrfi
A te fényes helyzetedben.
   Mindenekelőtt tanulj meg
Nem is gondolni a nőre:
Ne hátra nézz, csak előre,
Fátyollal takard szerelmed.
   Ameddig él a remény,
Hogy valaha visszatérhetsz,
Addig állandó a képlet:
Van remény, s nincs fejlemény.
   Miért hiszed, hogy a férfi
Nem képes a nőt feledni?
Hát így tudja tönkretenni
Új életedet a régi…
   Meg kell találnod a módját,
Hogy rábírd értelmedet:
Fékezze a képzelet
Tébolyító szárnyalását.
   Mint egy kis gép: hirtelen
Pattan el makacs rugója,
És nem jár többé az óra!
Az erős férfi ilyen,
   Érzi izmait, de tudja:
Amíg áll, bajt nem csinál.
TEODORO És az emlék nem talál
Csábító ösvényt a múltba?
   Vágy a lélek étele,
S vágy híján éhen veszünk.
TRISTÁN Legszörnyűbb ellenfelünk,
Ki eszünk taglózza le,
   Ahogyan a nagy spanyol
Költő is megénekelte;
Lakatot a képzeletre,
Fuss a múlt karmaiból!
TEODORO    Hogyan?
TRISTÁN     Úgy, hogy a hiányra
Gondolj, és ne a tökélyre;
A bolondok menedéke
Álmodozni mindhiába.
   Ne emeld föl túl magasra:
Ne hidd, hogy balkonon áll,
S égig ér és szinte fáj
Darázsderekú alakja.
   A nő díszlet, puszta túlzás!
Zeng a bölcs ajkán a szólam,
Hogy a szépség elsősorban
A szabók fortélya, nem más.
   Ha eszedbe jutna egyszer,
Legjobb, hogyha arra gondolsz,
Hogy beteg vagy: majd kigyógyulsz,
Mert gyógykúra vár ma reggel.
   Alapszabály: ne a drága
Szoknyán járjon az eszed;
Ha a hibát keresed,
Rács kerül fantáziádra.
   Olyan ez, mint amikor
Kedvenc ételedtől undor
Fog el, nem harapsz a húsból,
Koplalsz és kedved komor.
   Számold rossz szokásait,
Tökéletlenségeket,
Amelyek friss kedvedet
Egy életre elveszik.
TEODORO    Micsoda kontár sebész ez!
Lódoktor, sőt, sarlatán!
Helyes módszer szaporán
Levágni, ami fekélyes?
   Tapasztalat szól belőled,
Csak még nem tudsz eleget!
Én, ki kaptam ép eszet,
Másként kezelem a nőket:
   A tökély megannyi szobra,
Tiszta kristály, tisztavíz…
TRISTÁN Arra gondolsz, kis naiv,
Könnyen törnek darabokra?
   Míg jártam a magam útját,
Elkerülte keserű
Alakomat a derű,
S mit kaptam, csakis hazugság.
   Mímeltem, hogy táguló
Bendőként mindent lenyelnék;
Olyan voltam, mint a szekrény,
Iratoktól roskadó;
   Olyan voltam, mint a csapda,
Mint a trójai faló,
Hatalmas befogadó:
Mennyi várvédőt befaltam!
   Ismered a nagy diófát?
Akkora volt – láss csodát! −,
Hogy egy tíztagú család
Lakta óriási odvát,
   S nem is voltak szűkösen…
Nos, az én bendőmben is
Elfért volna ez a kis
Háztartás bőségesen.
   Ám, sajnos, feledni kellett
− Bárhogy ágált ellenem
Szárnyaló képzeletem −:
Súlyosabbá vált a helyzet,
   S hiába diktált a hunyt vágy
Márványt, ezüstöt és jázmint,
Hófehér ágy éjszakáit −
Kezdtem feledni a szoknyát,
   S mint kit józan ész vezet,
Úgy futottam távolabbra,
Feszülten gondolva arra,
Amire csak lehetett:
   Útiláda bánatára,
Kopott bőrönd szégyenére,
Lópokrócra, rossz szekérre,
És egy foszlott szalmazsákra;
   Megvetettem régi sorsom,
Nem hívtam szép életemnek
A reményt meg a szerelmet,
És összeszűkült a gyomrom;
   Kín-keservesen elértem,
Hogy bendőm aprócska lett
Utam végén, és ma egy
Fonnyadt almával beérem.
TEODORO    Marcela tökéletes!…
Bájai hibátlanok,
S feledékeny sem vagyok!
TRISTÁN Akkor csak magadra vess,
   S bátran szaporítsd a bűnöd.
TEODORO Ha olyan szép: mit tegyek?
TRISTÁN Bámuld, ameddig lehet,
Míg ki nem teszik a szűröd!

[XIII. JELENET]
(Jön a grófnő)
DIANA  Teodoro…
TEODORO       Szolgálatodra.
DIANA  Hozzám.
TEODORO     Rendelkezz velem.
TRISTÁN (félre) Hármunkat küld sebesen
Az utcára a szenyóra.
DIANA     Egyik barátnőm, kinek
Nincsen önbizalma, kedve,
Tegnap arra kért: helyette
Írjak meg egy levelet.
   Ennyit megér egy barát.
A bökkenő, Teodoro:
Nem értek a vágy elomló
Nyelvén… Kijavítanád?
   Tessék, olvasd.
TEODORO     Asszonyom,
Beleírni épp olyan
Volna, mint kártékonyan
Eltakarni szép Napom…
   Jobb, ha el sem olvasom;
Bátran küldd el így a hölgynek.
DIANA  Olvasd!
TEODORO  Milyen furcsa: téged
Hagy el az önbizalom?
   Nekem arról sincs fogalmam,
Vajon mi a szerelem.
DIANA  És ez komoly?
TEODORO              Sohasem
Bíztam annyira magamban,
   Hogy bárkit szeretni merjek.
DIANA  Joggal illet hát a vád:
Csak most hordasz álruhát,
Másnak játszod a szerelmest.
TEODORO    Ezt hogy érted, asszonyom?…
DIANA  Úgy hallottam, tegnap este
Intézőm a köpenyedbe
Botlott: sötét volt nagyon.
TEODORO     Ez mindennapos dolog:
Fabióval új szokásunk,
Hogy folyton komédiázunk…
DIANA  Halljam!
TEODORO    Arra gondolok,
   Hogy irigy rám valaki.
DIANA  Féltékenység, nem akármi.
Halljam, olvasd már!
TEODORO             Kíváncsi
Vagyok, hogy ír egy zseni.
Olvasni kezd. Amíg saját boldogságomra várok,
Nap mint nap látok más szerelmeket,
És megkívánom mindet: rettegek,
Hogy irigységem zárja rám a rácsot.
   A féltékenység belzebúbi átok!
Rossz előérzet gyötri lelkemet:
A testem akkor lesz halott-hideg,
Mikor forró viszonzásra találok.
   Sértett vagyok, bár nem csapott be senki,
Nem szeretek, de féltékeny vagyok,
S a jóért cserébe, muszáj: szeretni.
   Nem védekezem, nem is támadok,
Bizalmat kérek, és egy szót se szólva
Várom, hogy megért, ki hallgat a szóra.
DIANA     Mit szólsz?
TEODORO           Ami a szonettet
Illeti, szebb nem lehetne.
Ám bevallom, hogy nem értem,
Miképpen szülhet szerelmet
Az irigység, hisz a féltés
Gyermeke a szerelemnek −
Megfordítva nem igaz.
DIANA  A következő a helyzet:
Elgyönyörködött a hölgy
Az úrban, bár nem szerette,
Majd amikor látva látta,
Hogy az úr boldog szerelmes,
Fölébredt a szunnyadó vágy,
S megkívánta.
TEODORO              Meglehet;
Ámbár tudjuk, hogy a féltés
Mindig a vágyból ered:
Nem okozat szül okot,
Előbb van az eredet,
S az ő fia az eredmény.
DIANA  Ez a hölgy mindenesetre
Azt állítja, Teodoro,
Hogy korábban is kedvelte,
Szörnyű vonzónak találta
Szerelme későbbi tárgyát,
És csak akkor eresztette
Szabadjára forró vágyát,
Mikor látta, hogy a férfi
Párjának lenni kiváltság −
Ekkor vallott színt az asszony.
TEODORO Úrnőm, nem merek nyomodba
Szegődni: pompás a versed.
DIANA  Próbáld meg.
TEODORO            Rossz tréfa volna.
DIANA  Tedd meg… Na, a kedvemért!
TEODORO Nem. Lerántanám a leplet
Szerény képességeimről.
DIANA  Várok; kapsz tizenöt percet.
TEODORO Rendben van. (El)

[XIV. JELENET]
DIANA             Hallod-e, Tristán…
TRISTÁN Lesem a parancsodat,
Aztán visszavonulok, mert
Szégyellem lyukas harisnyám…
Titkárod, aki a gazdám,
Nem ad az öltözetemre,
Pedig tudhatná, a szolga
Öltönye a gazda tükre,
Ablak, melynek üvegéről
Olvas a világ nevetve.
Mondják, mi vagyunk a létra,
Melynek csúcsán ott a gazda,
Hisz csak testünkön keresztül
Jut a vendég a magasba. −
Tudod, kimerült a kassza…
DIANA  Játszik?
TRISTÁN  Bárcsak játszana!
Merthogy annak, aki játszik,
Mindig van egy garasa.
Jobb időkben a királyok
Mesterséget is tanultak,
Hogyha odavész az ország
Tengeren vagy háborúban:
Legyen miből élniük.
Kik játszanak, szerencsések;
Jobb korán elkezdeni,
Mert a legnagyobb művészet
Kártyát pörgetve keresni
Asztalunkra italt, ételt.
A festő hiába festi
Élethűen a világot,
Szeme fényére, a képre
Nem lel vásárlót az áldott,
S jövedelme elapad;
A játékos, hogyha bankot
Robbant, annyit mond: „Kiszállok.”
S leveti a pókerarcot.
DIANA  Szóval nem játszik?
TRISTÁN          Nem. Annál
Óvatosabb.
DIANA          Szerelemre
Költi, amit másra sajnál.
TRISTÁN Ugyan! Szíve, mint a jégcsap.
DIANA  Egy férfi, ki ifjú, művelt,
Jómodorú… Nem is csélcsap,
Nem boldog, ha kedvét töltve
Asszonyok közt néha szétcsap?
TRISTÁN Nos, az én feladatom:
Legyen abrak és alom!
Nem értek a széptevéshez;
S gazdám elfoglalt nagyon.
DIANA  Este sem jár sehová?
TRISTÁN Én ugyan el nem kísérem,
Úgy sajog a jobb felem.
DIANA  Miért?
TRISTÁN             Azt felelhetem,
Mit a vérmes feleségek
− Arcuk csupa zöld és kék folt
A nagy pofonok után −:
S annyit mondanak: „Az úgy volt,
Hogy a lépcsőn legurultam.”
DIANA  Tényleg?
TRISTÁN    Ahány emelet,
Éppen annyi borda bánta:
Három.
DIANA   Úgy történhetett,
Hogy kalappal oltogattad
A lépcsőn a fényeket!
TRISTÁN (félre) Én barom! Nyilvánvaló,
Mindent tud az asszonyom!
DIANA  Nem felelsz?
TRISTÁN           Csak tanakodtam,
Mikor volt ez… Már tudom!
Tegnap ellepték a lépcsőt
A fekete denevérek:
Úgy döntöttem, hogy az egyik
Bőregérre ütést mérek;
Csakhogy én pofára estem,
Ő meg elrepült, a drágám,
S elhajított kalapom
Sajnos fönnakadt a lámpán.
DIANA  Ekkora adag bolondság
Hidd el, árt az egészségnek;
Hajánál fogtad meg, és
Előcibáltad mesédet.
Azt olvastam egy vajákos
Könyvben, hogy a denevér
Vére jó a hajhullásra:
Használd, s meglátjuk, mit ér.
TRISTÁN (félre) Légy irgalmas, Istenem,
Mert a végén még megérem,
Hogy denevér szívja vérem!
DIANA (félre) Elment a józan eszem?

[XIV. JELENET]
(Jön Fabio)
FABIO  Ricardo márki keres.
DIANA  Hozd a székeket, siess!
(Jön Ricardo márki és Celio)
RICARDO    Amilyen erős a vágyam, Diana,
Éppolyan forró a szerelmi fészek:
Győzöm, ütközzem bármi akadályba!
Sóvárgok, csak hogy láthassam személyed;
Szólok, kérésem útjára bocsátva,
S te adj esélyt az éltető reménynek!
Remélem, míg életben tart a vágy,
Hogy megérted lelkem állapotát.
   Szépséged, hölgyem, oly káprázatos,
Hogy már a puszta látványod is éltet;
Igazság (méghozzá mindennapos),
Hogy a gyönyörűség maga az ép test;
És hogyha egy asszony kívánatos,
És örömére van a hangos élet:
Firtatni, hogy van, esztelen badarság,
Elég, ha jobban megnézzük az arcát.
   Szépségedből s jókedvedből ítélek:
Pompásan vagy. Kívánhatok nagyot
− Ha ez nem mond ellent a józan észnek −:
Megmondanád, én vajon hogy vagyok? 
DIANA  Dicséri ízlésed, főúri véred,
Hogy becsben tartod és magasztalod
A jókedvet és a gyönyörűséget,
Mint ínyencek, kik Firenzében élnek.
   Ám félek, uram: úrnőd nem vagyok,
S nem mondhatom meg, hogy érzed magad.
RICARDO Neked, ki titkom szájról olvasod,
És ismered tisztes szándékomat,
Tudnod kell, hogy vagyok, nem gondolod?…
Én ismerem becses családodat.
Magamról kérem most a véleményed,
S ha nem szólsz, búcsút intek a reménynek.
   Tudsz kincseimről; azt is sejtheted,
Hogy tekintélyes vagyont örököltem.
A trópusokról hozatnék neked
Gyümölcsöt; egyek volnánk a gyönyörben,
Ha hoznék kikeleti fényeket,
Bárkányi aranyat és téli csöndben
Jégcsappá változott könnycseppeket,
S pazar gyémántot, mit kínál Kelet.
   Ezer alakban halmoznám a szépet,
Indulnék, ahová parancsolod:
Elég, ha rámsüt egy sugárnyi fényed.
Nem érdekelne, csak szolgálatod;
Sóbánya barlangját bújnám teérted,
Szelnék vadvizet, suttogó vadont,
S a tűhegyes sziklák déltengerét:
Mennék, hová csak ember lába lép.
DIANA     Kegyelmes márki úr, kétségtelen:
Amilyen nemes, oly adakozó vagy;
Megfontolom szavad, de fáj nekem,
Hogy rosszkedvet szerzünk Federicónak…
RICARDO A gróf természetét jól ismerem,
Ő életem legfőbb hátráltatója;
Én benned bízom, s ő belátja sorsát,
Ha szeme elé tárul a valóság.

[XVI. JELENET]
(Jön Teodoro)
TEODORO Hozom, mit parancsoltál.
RICARDO       Asszonyom,
Nem illő, hogy időd tovább raboljam,
Ha sok a dolgod.
DIANA       Nem zavarsz nagyon,
Rómába írok…
RICARDO               Nem jó, ha betoppan 
A nem várt vendég egy zsúfolt napon.
DIANA  Tapintatos vagy.
RICARDO     Az vagyok valóban.
(félre, Celiónak) Celio, mit szólsz?
CELIO           Örömömre lenne,
Ha hősszerelmed viszonzásra lelne.
(Ricardo és Celio el)

[XVII. JELENET]
DIANA     Nos, megírtad?
TEODORO      Meg bizony;
Nem épp önszántamból tettem:
A költő elégedetlen.
DIANA  Lássam!
TEODORO   Olvasd.
DIANA     Olvasom. (Olvasni kezd)
   Nem lobbanunk föl, látva más szerelmét,
Csak, hogyha régen tetszik már a tárgya;
Az irigység átnéz más birtokára,
Amit, míg senkié, észre se vennénk.
   A vágy nem a titokban lelte kedvét,
És önmagát óvatlanul kitárta,
Első szavával világgá kiáltva,
Amit pirulva őrzött: meg ne sejtsék.
   De nem szólok többet, hogy meg ne sértsem,
Aki parányi rangomnál nagyobb;
De szabad-e magam ellen beszélnem?
   A sorok közt magamról olvasok,
De attól tartok, ezt is félreértem,
S a legszerencsésebb nem én vagyok.
DIANA     Adóztál a tiszteletnek.
TEODORO Gúnyolódsz velem?
DIANA           Dehogy.
TEODORO Mit szólsz?
DIANA         A tiéd a jobb,
Teodoro, ez a helyzet.
TEODORO    Úrnőm, nem könnyű a dolgom,
S végzetemnek bizonyul,
Hogyha – akaratlanul –
Túlteszek kenyéradómon.
   Réges-régen egy király
Annyit mondott kegyencének:
„Nekifogtam egy levélnek;
Stílusa nem imponál…
   Aki írta, arra kér,
Hogy szerkessz egy másikat.”
Éppen így tett a lovag,
S övé lett a szebb levél,
   Vagyis lefőzte királyát,
Napnál is