Ezek a ványadt, furcsa Krisztusok,
kik félrebillent fejjel és meredten
függnek a durva, részvétlen kereszten,
e réveteg, aszkéta Krisztusok,

s ezek a fancsali, keserü szentek,
örök imák között, kővé fagyott
tekintettel s gesztussal állnak ott
ezek az ásatag és suta szentek,

nevetni kell, oly báva-primitívek –
de őszinték és tiszták, mint a gyermek,
s a magasból angyalkák énekelnek,

kopott dicsfényük láthatatlanul
villogni kezd, ezer kis lángra gyúl,
és meleg fénnyel tölti meg a szíved.