[AnyaLátó, 2016. augusztus-szeptember]
A 2010-ben megjelent (Theatre Communications Group, New York) teljes szöveg fordítása. A fordító köszönetet mond az alkotócsapat tagjainak (Bogár Barbara, Bokor Andrea, Kovács Károly, Kovács Nikolett, Köllő Nándor, Ozvald Enikő, Sándor Anna, II. éves mesteri színészhallgatók, valamint Orbán Enikő, teatrológus-hallgató), akikkel a darab színpadra állítása során az előadás szövegét közösen véglegesítették. Külön köszönet a Szerzőnek, valamint az őt képviselő Bret Adams Limited ügynökségnek, név szerint Aislinn Frantznak a lapunkban való megjelentetést lehetővé tevő engedélyért.
A SZÍNEN:
Zongora. Behúzott sötétítők. Apróságok. Kanapé. Madárkalitka. Babakocsi/mózeskosár. Hintaszék. Pompás szőnyegek és tapéták. Villanyvilágítás, ezen belül egy különlegesen szép, zöld üveges lámpa.
A nappali mellett van a doktor külön szobája, más néven a rendelő. Mivel a színen sokszor egy időben történnek az események, a két szomszédos szobában, nagyon fontos a nappali és a rendelő elhelyezése a színpadon. A rendelőben lepedővel letakart ágy. Kézmosólavór. Vibrátor-gépek. Konnektor, amibe az elektromos gépeket csatlakoztatják.
A rendelőből bejárat vezet az orvos irodájába, egy másik pedig a nappaliba. A nappaliból újabb kijárat a gyerekszoba felé, valamint az utcára.
Tanácsos lenne hangfelvétel helyett valódi zongorahangot használni, amennyiben valamelyik színész jól zongorázik. Tanácsos lenne a megszokott világítás helyett valami korabelit használni.
Azaz egy színdarabban, amely az elektromosság hajnalán játszódik, hogyan érzékeltessük magát a színházat?
Roppant technikásnak vagy nagyon primitívnek kell lennie? Vagy egyik sem –
Mindenesetre, a technika használata legyen döntés kérdése.
SZEREPLŐK:
DR. GIVINGS, 40 körüli, nőgyógyászati és hisztérikus betegségek szakorvosa
CATHERINE GIVINGS, a felesége, közel 30
SABRINA DALDRY, a páciense, alig múlt 30
MR. DALDRY, Sabrina Daldry férje, 40 vagy 50 körüli
ANNIE, közel 40, bába, Dr. Givings asszisztense
ELIZABETH, színes bőrű, alig múlt 20, véletlen folytán szoptatódajka
LEO IRVING, Dr. Givings másik páciense, 20–30 körüli angol úriember
HELYSZÍN:
Virágzó fürdőváros New York City közelében, talán Saratoga Springs.
IDŐ:
A villanyáram megjelenésének hajnalán, a polgárháború után, az 1880-as években.
A SZERZŐ MEGJEGYZÉSEI:
A színészek az előadásban használandó (vagy azzal megegyező) jelmezekben próbáljanak (megfelelő gombolással és fűzőkkel), mivel az öltözések idejét a párbeszédekkel kell szinkronba hozni. Párhuzamos cselekvések alatt a színésznek ne kelljen „várnia” a másik szobában történtekre.
Köszönettel tartozom Rachel P. Maines: The Technology of Orgasm című könyvének az ihletért. Köszönet Luke Waldennek, hogy megmutatta a könyvet. Ugyanígy Tom McHichol AC/DC: The Savage Tale of the First Standards War című könyve a villanyáramról adott gondolatokat. Köszönet férjemnek, hogy ráakadt a könyvre.
A nagyon valószínűtlennek tűnő dolgok a darabban mind igazak – mint pl. a Chattanooga vibrátor és a szoptatódajkálás. A megszokott dolgok pedig saját kitalációim.
ELSŐ FELVONÁS
ELSŐ JELENET
Mrs. Givings felkapcsolja a villanyárammal működő lámpáját. Megmutatja kisbabájának.
MRS. GIVINGS: Nézd, kincsem, fény! Nincs gyertya, nincs rozsdás koppantó, csak fény, tiszta fény, az ember képzeletéből egyenesen a mi nappalinkba. Fel-le, fel-le, fel…
Lekapcsolja, majd felkapcsolja. Belép Dr. Givings. Átmegy a nappalin, anélkül, hogy köszönne a feleségének. A nő nézi. Miután kiment:
MRS. GIVINGS: Helló.
Dr. Givings visszajön a rendelőből a nappaliba.
DR. GIVINGS: Bocsáss meg. Helló, drágám.
Újra kimegy az irodájába. A rendelőben Annie lecseréli a lepedőket az ágyon.
MRS. GIVINGS (Dr. Givingsnek): Helló! (A kisbabának) Találunk neked egy jó dajkát, nem igaz? Egy jó szoptatós dajkát sok egészséges tejjel. Édesapád feladott egy hirdetést az újságba, és ma rengeteg érdeklődő fog jelentkezni. Az én tejem nem táplál téged, ugye? Soványabb vagy ma, kincsem? Az arcod soványabb?
Szinte elsírja magát. De türtőzteti magát.
MRS. GIVINGS: Találok neked dajkát, akinek nincs saját gyermeke. Nem mintha azt remélném, hogy találok valakit, akinek meghalt a gyermeke, az tragikus, semmi sem tragikusabb ennél, oh, rossz rágondolni is, hogy nem mozogsz a babakocsidban – de feltételezem, ha gyerek nélküli dajkát keresek, a gyerekének halottnak kell lennie, nemrég vesztette el... Te jó ég, nem akarok erre gondolni.
Dr. Givings újra bejön.
DR. GIVINGS: Van egy új páciensem, bármelyik pillanatban csengethet. Ha megérkezik, kérlek, hagyd, hogy Annie nyisson ajtót.
Csengetnek.
Nagyon labilis idegállapotban van, és az egész klinikai egyensúlyt felboríthatja, ha találkozik veled és a gyerekkel.
Csengetnek.
DR. GIVINGS: Kérlek, bújj el! (Szólítja a szülésznőt) Annie!
Mrs. Givings a zongora mögé bújik. Dr. Givings kiszalad a babakocsival. Annie ajtót nyit.
ANNIE: Helló, önök biztosan Mr. és Mrs. Daldry, kérem, fáradjanak be.
Mr. és Mrs. Daldry belép. Mrs. Daldry törékeny és légies. Arcát eltakarja a kalapjára tűzött fátyol. Erősen férje karjaira támaszkodik.
ANNIE: Erre, hadd mutassam meg a rendelőt –
Mrs. Daldry megrémül.
ANNIE: Nos, most nevezzük csak a másik szobának, nem igaz, nem kell aggódnia, Mrs. Daldry. Elkérhetem a kalapját?
Mrs. Daldry a fejét rázza.
MR. DALDRY: Roppant érzékeny a fényre.
ANNIE: Természetesen. Erre tessék.
Dr. Givings belép a gyerekszobából, és meghallja az utolsó mondatokat. Annie lekapcsolja a lámpát. Bevezeti őket a rendelőbe.
DR. GIVINGS: Örülök, hogy megismerhetem, Mrs. Daldry, Mr. Daldry. Elvehetem a kabátját?
Mrs. Daldry a fejét rázza.
MR. DALDRY: Nagyon érzékeny a hidegre.
DR. GIVINGS: Értem. Nos, foglaljon helyet. Érzékeny a fényre, érzékeny a hidegre…
Gyereksírás hallatszik.
MRS. DALDRY: Ó, van itt egy kisgyerek? Nem tudtam, hogy van itt egy újszülött. Milyen csodás lehet maguknak.
DR. GIVINGS: Igen. Annie kérem, becsukná az ajtót?
Annie becsukja. Majd feltűnésmentesen a sarokba ül, onnan hallgatja a beszélgetést. Dr. Givings leül, majd előveszi a jegyzetfüzetét, és jegyzetel. Mrs. Givings eközben a másik szobában meghallotta a gyereksírást. Előbújik, és a gyerekszobába megy.
DR. GIVINGS: Milyen más tünetekben szenved a felesége?
MR. DALDRY: Gyakran találom őt sírva napközben a legfurcsább pillanatokban, zöld sötétítőkről és ehhez hasonló ostobaságokról mormog.
DR. GIVINGS: Ostobaság, Mrs. Daldry?
MRS. DALDRY: Bizonyára az. A zöld sötétítőktől szörnyű fejfájásom van. A szín. Régi szellemek a sötétben.
Mr. Daldry jelentőségteljesen Dr. Givingsre néz.
DR. GIVINGS: Mesélne még a sötétítőkről, kérem?
MRS. DALDRY: A házban, ahol felnőttem, anyám minden héten kimosta a függönyöket, sulyokkal verte őket, így kiűzte belőlük a szellemeket. Gyönyörű kilátás nyílt a szőlőlugasra, és a patyolattiszta függönyökön át látni lehetett a szőlőfürtöket, szinte látszott, ahogy nőnek, ősszel egészen kikerekedtek. Édesanyám rengeteg lekvárt készített – ő nem volt ideges vagy ingerlékeny természetű. Volt lekvár, nevetés, és hosszú séták a szabad levegőn. Itt nincs szőlőlugas – Dr. Givings, manapság tele vagyok kifogásokkal –, de valójában nincs erőm minden héten kimosni a függönyöket, és kiverni belőlük a szellemeket. Most biztosan eszelősnek tart, de ha látná a függönyöket, tudná, hogy nagyon is ésszerű, amit mondok. Szörnyűek.
Mr. Daldry felvont szemöldökkel néz Dr. Givingsre.
DR. GIVINGS: És próbálta már az ilyenkor szokásos gyógymódokat, a pihenést, az ellazulást?
MR. DALDRY: Igen.
MRS. DALDRY: Mást se csinálok, csak pihenek!
Folyton csak pihenek!
MR. DALDRY: Amikor megismertem Mrs. Daldryt, tizenhét éves volt. Nagyszerű teremtmény. Zongorán játszott. Szőlőlekvárt ettünk a lugasban, és ott mondtam neki, hogy örökre a gondját akarom viselni, és megóvni őt mindentől, nem így volt?
MRS. DALDRY: De.
MR. DALDRY: Most attól tartok, nincs túl sok szimpátia közöttünk.
MRS. DALDRY: Csalódást okozok neki… Mr. Daldry szeretné, ha olyan lennék, mint régen. Talán, ha újra tudnék zongorázni… de az ujjaim nem működnek.
MR. DALDRY: Nem, az ujjai nem működnek. A nappaliban. Vagy bármelyik másik szobában, ha érti, mire gondolok, Dr. Givings.
MRS. DALDRY: Mr. Daldry, kérem, ne hozzon szégyenbe ilyen közönséges módon. Meg vagyok döbbenve, undorodom, és el fogom hagyni ezt a szobát. Most.
Kimegy. A nappaliban áll, zavartan. Meglátja a villanyárammal működő lámpát, felkapcsolja, lekapcsolja.
DR. GIVINGS: Mr. Daldry, a felesége hisztériában szenved. Nyilvánvaló eset. Ajánlom a terápiás elektromos masszázs-kezelést – heti – esetleg napi rendszerességgel, majd meglátjuk. Fel kell szabadítanunk az idegekről a terhelést. Hamarosan visszakapja virágzó feleségét, visszanyeri a színét, a fény és a hideg nem lesz rá többé ilyen hatással. Nemsokára ismét szőlőlekvárt ehetnek, és azon gondolkodhat: hogyan lehetséges, hogy Mrs. Daldry még mindig tizenhét évesnek néz ki?
MR. DALDRY: Köszönöm, Dr. Givings. Fogalma sincs, mennyi gyötrődést okoz nekem a feleségem betegsége. És persze neki is, természetesen.
DR. GIVINGS: Természetesen. Egy óra múlva jöhet is a feleségéért.
MR. DALDRY: Köszönöm, doktor!
Eközben Mrs. Givings visszatért a nappaliba a kisbabával.
MRS. DALDRY (Mrs. Givingsnek): Bámulatos ez a lámpa. Sérti a szemem, ha fel- és lekapcsolódni látom, de élvezem a fájdalmat. Egyfajta vallásos elragadtatás félig vaknak érezni magunkat, nem gondolja?
MRS. GIVINGS: Igen, miért is ne? Nem lett volna szabad magával találkoznom, de örülök, hogy találkoztunk. Remélem, kellemesnek találja a férjem társaságát. Mert én annak találom.
MRS. DALDRY: Karomba vehetem a gyerekét?
MRS. GIVINGS: Természetesen.
DR. GIVINGS: Arra kérném, hagyja itt Mrs. Daldry-t, maga meg sétáljon egyet addig a környéken. Talán, jobb, ha most nem zaklatja, Mr. Daldry.
MR. DALDRY: Persze. Amit csak jónak lát, doktor.
MRS. DALDRY (a gyereket tartva): Hogy hívják?
MRS. GIVINGS: Letitia. Lotty, röviden. Négy szótag túl soknak tűnt egy gyereknek.
MRS. DALDRY: Lotty.
Az előzők alatt Dr. Givings kezet fog Mr. Daldryval. Mr. Daldry felteszi a kalapját, gyors, kíváncsi tekintettel végigméri a vibrátort. Majd kimegy.
ANNIE (a nappaliban, Mrs. Daldrynak): A doktor úr várja.
MRS. DALDRY: Jaj, ne! Vissza kell oda mennem? Inkább tartanám még a gyermekét.
Mr. Daldry belép a nappaliba.
MR. DALDRY: Aztán légy jó kislány!
Mrs. Daldry visszaadja a gyereket Mrs. Givingsnek.
MRS. DALDRY: Ó, milyen szép kislány!
MRS. GIVINGS: Ugye? Csak egy kicsit sovány!
Mrs. Daldry a gyereket nézi, hezitál.
MR. DALDRY: Sabrina, a doktor vár.
MRS. GIVINGS: Ne aggódjon, minden rendben lesz. A férjem jó orvos, vagy legalábbis így tartják. Ha megbocsájtanak, ideje lefektetnem a gyereket.
Mrs. Givings a gyerekszobába megy. Annie bekíséri Mrs. Daldryt a rendelőbe. Mr. Daldry a nappalit inspektálja, és távozni készül. A rendelőben:
DR. GIVINGS: Nos, akkor, Mrs. Daldry, arra kérném, vesse le a ruháit. Az alsóneműt magán hagyhatja. Kérem, vegye le a fűzőt is. Annie majd elhelyez egy lepedőt az alsó részeire. Tiszteletben tartjuk a szemérmességét, hogy semmi ne legyen sértő.
Mrs. Daldry bólint.
DR. GIVINGS: Magukra hagyom.
Dr. Givings úriemberként hátat fordít, amíg Annie segítségével Mrs. Daldry levetkőzik.
Mrs. Givings belép a nappaliba a baba nélkül. Meglátja Mr. Daldryt.
MRS. GIVINGS: Helló, ismét.
MR. DALDRY: Üdvözlöm. Meg akarnak szabadulni tőlem. A környéken kellene sétálnom.
MRS. GIVINGS: De hát, nem esik az eső, Mr…?
MR. DALDRY: Nem tudom.
MRS. GIVINGS: Nem tudja a nevét?
MR. DALDRY: Nem. Azt nem tudom, hogy esik-e.
MRS. GIVINGS: Akkor meg kell kockáztatnia, hogy visz vagy nem visz magával esernyőt.
MR. DALDRY: Bizony.
Közben a rendelőben:
Mrs. Daldry Annie segítségével levetkőzik. Beletelik egy kis időbe, hiszen jó pár réteg ruha van rajta. A nappaliban Mr. Daldry és Mrs. Givings:
MRS. GIVINGS: Háromfajta ember létezik. Akik használnak esernyőt, akkor is, ha nem esik; akik nem használnak esernyőt, akkor sem, ha esik; és akik akkor és csakis akkor használnak esernyőt, amikor esik. Ön melyik fajta ember, Mr. Daldry?
MR. DALDRY: Akkor használok esernyőt, ha esik.
MRS. GIVINGS: Nagy kár. Szörnyen romantikusnak találom azokat az embereket, akik nem használnak esőben esernyőt. Sétálni, és nem loholni az esőben, nedves hajjal, nézni egy vízcseppet a faágon.
MR. DALDRY: A feleségem ilyen.
MRS. GIVINGS: Ó, igen! Láttam.
MR. DALDRY: Átkozottul idegesítő. Mindig aggódom, hogy megfázik.
MRS. GIVINGS: De szörnyen romantikus. A férjem egy csipetnyi eső láttán is kinyitja az esernyőjét. Ha nem esik, akkor is nyitva hagyja, makacs, mint egy öszvér, és tovább sétál. A férjem tudós.
MR. DALDRY: És maga, Mrs. Givings, maga milyen fajta ember?
MRS. GIVINGS: Hát, nem is tudom. Mindig a férjem tartja az esernyőt. Hát nem furcsa? Egyáltalán nem tudom, milyen ember vagyok.
A másik szobában Mrs. Daldry alsóneműre vetkőzött. Annie egy lepedővel betakarja.
MRS. GIVINGS: Megmutatom magának a környéket, használhatjuk ezt a nagyon nagy esernyőt, és talán én fogom majd tartani, és akkor megláthatjuk, milyen ember vagyok. Csak remélni tudom, hogy nem ázik majd meg.
MR. DALDRY: Féktelen kalandnak ígérkezik.
Mrs. Givings és Mr. Daldry kimennek. A rendelőben:
DR. GIVINGS: Készen állnak?
ANNIE: Igen, Dr. Givings.
DR. GIVINGS: Elég meleg van?(Mrs. Daldry bólint) Mrs. Daldry, elő fogunk idézni magán egy úgynevezett rohamot. A hisztériás tüneteket a méhében levő összehúzódás okozza, felszabadítjuk az összehúzódás egy részét, hogy visszanyerje az egészségét. Az elektromosságnak köszönhetően – igen, köszönjük, Mr. Edison, mindig emelem kalapom Mr. Edison előtt – egy nagyszerű amerikai – van egy új eszközöm, amit most használni fogok. Régen nekem vagy Annie-nek – ó! – órákba telt volna, hogy előidézzünk a betegnél egy rohamot, türelmet és különböző adottságokat követelt meg a folyamat. Inkább tűnt valamiféle gyermekjátéknak – egyszerre ütögetni a fejet és dörzsölni a hasat –, de ennek az új eszköznek köszönhetően pár perc alatt végzünk.
MRS. DALDRY: Én – attól tartok, én nem…
DR. GIVINGS: Három perc, legfeljebb öt. Készen áll, Mrs. Daldry?
A nő bólint. A doktor elővesz egy hatalmas vibrátort. Konnektorhoz csatlakoztatja. Bekapcsolja.
MRS. DALDRY: Meg vagyok rémülve.
DR. GIVINGS: Nem kell megrémülnie.
MRS. DALDRY: De ugye, nem áll fenn az áramütés veszélye?
DR. GIVINGS: Egyáltalán nem.
Benyúl a lepedő alá a vibrátorral, a nő alsó részeinél tartja.
DR. GIVINGS: Elmesélek egy mulatságos történetet. Dr. Benjamin Franklin elhatározta, hogy áramot vezet egy pulykába a karácsony esti vacsorához. De véletlenül hozzáért egy fémlánchoz, amit – rövidre zárva így az áramkört – képtelen volt elengedni. Mesélte, hogy hevesen rázta az áram, amíg sikerült puszta erőből elszakítania magát a lánctól. És semmi baja nem történt! Most már nyugodtabb?
MRS. DALDRY: Egy kicsit.
DR. GIVINGS: Csak pár percig fog tartani.
Mrs. Daldry halkan nyöszörög.
DR. GIVINGS: Rendben van, Mrs. Daldry. Minden rendben.
Mrs. Daldry halkan nyöszörög.
DR. GIVINGS: Annie majd megfogja a kezét.
Annie megfogja a kezét.
MRS. DALDRY: Ó, te jóságos Atyaúristen!
Halk rohama van.
Jusson eszünkbe, hogy ezek a digitális pornográfia előtti idők. Nem léteznek még közhelyek arra, hogyan élvez el egy nő. Fogalmuk sincs, hogyan kéne hangzania. Mrs. Daldry első orgazmusa lehet nagyon halk, szerves, furcsa, ösztönszerű, ősi. Vagy nagyon klinikai. Vagy zavarba ejtően természetes. Bármilyen is, nem szabad közhelyesnek lennie, amilyennek a tömegek elvárják…
Egyértelmű, hogy Mrs. Daldry valamilyen szinten felszabadult.
DR. GIVINGS: Nagyon jó, Mrs. Daldry. Hát nem pompás ez az új eszköz? Éljen Benjamin Franklin és az ő elektromossága! (Az ég felé lóbálja a vibrátort) Hallotta, hogy múlt héten áramot vezettek egy elefántba Coney Islanden? Bámulatos. Annie segít majd felöltözni, és odakint találkozhat Mr. Daldryval.
MRS. DALDRY: Rendben. És talán a gyermekét is tarthatom még kicsit a karomban, mielőtt elmegyek.
DR. GIVINGS: Ó, nem tudtam, hogy találkozott a babával. Remélem, ez nem zaklatta fel kezelés közben.
MRS. DALDRY: Dehogy – szerettem tartani őt. Nekünk még nem sikerült…
Elsírja magát.
ANNIE: Ó, ugyan, ugyan.
MRS. DALDRY: …hogy gyerekünk legyen. Nem tudom, mi a baj velem.
DR. GIVINGS: Kedves Mrs. Daldry. Szedje össze magát! Látja, Annie, a méhbe visszafojtott érzelem okozza a tüneteket, tisztán látható. Újabb terápiás kezelést hajtok végre a páciensen. Dőljön csak hátra, Mrs. Daldry.
Újra bekapcsolja a vibrátort.
MRS. DALDRY: Ne, kérem, ne, ne érintsen meg ott újra, nagyon fájdalmas – ne, kérem ne – (Alsó részeihez helyezi az eszközt) ó! –
DR. GIVINGS: Mit érez, Mrs. Daldry?
MRS. DALDRY: A lábam nagyon forró – mintha parázson táncolnék – és lent – ott lent – hideg és forró az érintéstől – kalapál a szívem…
Halk rohama van.
DR. GIVINGS: Rendben van, Mrs. Daldry, úgy, úgy. Most csak feküdjön, és maradjon csendben. Megyek, megmosom a kezem.
A mosdótálhoz megy. A nő felül.
MRS. DALDRY (Anniehez) Ideadná a kalapomat, kérem?
ANNIE: Természetesen. Nincs miért szégyenkeznie. Ez az eszköz szinte minden páciensnél ugyanazt a hatást váltja ki. Néha egyszerre sírnak és kacagnak. Gyakran Istent is emlegetik.
Mrs. Daldry kalappal a kezében, a lepedőt maga köré csavarva áll. Ahogy felteszi a kalapját, a lepedő leesik róla, és ott marad alsóneműben, fátyolos kalapban.
MRS. DALDRY: Ó, istenem!
ANNIE: Semmi baj, Mrs. Daldry.
Annie visszateszi rá a lepedőt.
MRS. DALDRY: Álmos vagyok.
ANNIE: Igen, a legtöbb páciensünk elálmosodik a kezelés után.
MRS. DALDRY: Ledőlhetek kicsit?
ANNIE: Kérem.
MRS. DALDRY: Maga szülésznő?
ANNIE: Igen.
MRS. DALDRY: És maga asszisztál Dr. Givings mellett a szüléseknél és egyebeknél?
ANNIE: Igen.
MRS. DALDRY: Hogyan lett magából szülésznő?
ANNIE: Harminchárom éves voltam, hajadon, és nem volt türelmem gyerekeket tanítani.
MRS. DALDRY: Segített a nőknek a vajúdásban is?
ANNIE: Igen.
MRS. DALDRY: Akkor látott már mindenféle szörnyűséget.
ANNIE: Láttam már nőket nagy fájdalommal küszködni, igen.
MRS. DALDRY: Kérem, megfogná a kezem?, és már alszom is.
ANNIE: Természetesen.
Annie megfogja Mrs. Daldry kezét, és a haját simogatja. Mrs. Daldry elalszik. A következő rész alatt hangosan szuszog, aztán felébred, és Annie segítségével felöltözik. A másik szobában:
Mr. Daldry és Mrs. Givings visszatértek a sétából. Csuromvizesek és kacagnak. Mrs. Givings lerázza az esernyőjét.
MRS. GIVINGS: Nagyon ellentmondásos személy lehetek! Szeretek elázni, majd szeretek megszáradni, aztán újra elázni!
MR. DALDRY: Maga egészséges és robosztus! Alig tudtam tartani magával a tempót.
MRS. GIVINGS: Imádok sétálni – gyermekként nem sportoltam eleget, így most sétálok, sétálok, sétálok, senki sem tudja tartani velem a lépést, még Dr. Givings sem – ezért szeretett belém. Azt mondta: eltökélte, hogy tartja velem a lépést, de mielőtt elvett volna feleségül, csak a tarkómat látta, mert mindig egy lépéssel előtte jártam. Azt mondta, el kellett vennie, hogy láthassa az arcomat.
Dr. Givings belép.
MRS. GIVINGS: Nem igaz, kedvesem?
DR. GIVINGS: Micsoda?
MRS. GIVINGS: Hogy azért vettél el, hogy láthasd az arcom?
DR. GIVINGS: Látom, megismerkedett a feleségemmel.
MR. DALDRY: Bizony.
DR. GIVINGS: Nagyon sikeres kezelés volt. Mrs. Daldryt sokkal nyugodtabbnak fogja találni.
MR. DALDRY: Kitűnő.
MRS. GIVINGS: Körbevezettem Mr. Daldryt a környéken. Megáztunk.
DR. GIVINGS: Nem szeretném, hogy megfázz. A gyerek nem betegedhet meg, ilyen kicsin.
MRS. GIVINGS: Tudod, hogy olyan egészséges vagyok, mint egy bivaly. Bár a tejem is az volna. Ó, bocsásson meg, Mr. Daldry, udvariatlanság ilyesmiről beszélni társaságban.
MR. DALDRY: Maguk adták fel azt a hirdetést? Maguk keresnek dajkát?
MRS. GIVINGS: Igen.
MR. DALDRY: A házvezetőnőnk nemrég elvesztette a gyermekét, és rengeteg teje van. Talán ő segíthetne, bár, nem akarunk lemondani róla, nagyon megfelelő, és minden egyéb, nehéz volna még egy ilyent találni, igazi drágakő. Autodidakta, semmi kivetnivaló nincs a viselkedésében. Nem tudom, akar-e szoptatós dajka lenni, tudják, mit mondanak a szoptatós dajkákról – kilenc rész ördög, egy rész tehén – de végül is ez az, amit keresnek, nem igaz? Egy kedves fiatal nő, aki sosem akart szoptatós dajka lenni, de akinek van teje, fölösleges teje.
MRS. GIVINGS: Ó, tökéletesnek tűnik, kétségbeesetten keresünk valaki nagyon erkölcsöst, akinek a gyereke nemrég halt meg.
DR. GIVINGS: Úgy érti, hogy…
MRS. GIVINGS: Jaj, ne – Úgy értem, hogy… Tudja, azt mondják, az erkölcs átfolyik a tejen keresztül. Mrs. Evans mondta épp a minap, ó, én nem használnék egy feketét, átadja az erkölcsöt a tejen keresztül. És délen, én nem tudom, mit csinálhatnak délen –
MR. DALDRY: Elizabeth, a házvezetőnőnk fekete, de nagyon erkölcsös, nagyon keresztény. Minden héten elmegy templomba Mrs. Daldryval, aki nagyon hitbuzgó.
MRS. GIVINGS: Értem.
DR. GIVINGS: Túltette már magát a gyerek halálán?
MR. DALDRY: Mint mondtam, nagyon vallásos asszony, és beletörődött az Úr akaratába. És még mindig rengeteg teje van.
MRS. GIVINGS: Kedvesem, nem vagyok biztos, hogy…
DR. GIVINGS: Apám jól ismert rabszolga-felszabadító volt, Mr. Daldry.
MR. DALDRY: Azt hiszem, hallottam róla. William Givings.
DR. GIVINGS: Igen. (Mrs. Givingshez) Inkább akarnál egy protestáns feketét, mint egy ír katolikust, nem igaz?
Mrs. Givings elgondolkodik ezen.
DR. GIVINGS: Férjezett?
MR. DALDRY: Igen.
MRS. GIVINGS: Az jó.
MR. DALDRY: Bizonyára nem akar hajadont a házban tartani, hogy felforgassa a háztartást – főként a szép lányok...
Nevet és oldalba böki Dr. Givingst. Mrs. Givings bámulja őket. Dr. Givings a torkát köszörüli.
MR. DALDRY: Azaz – hozzáment egy biztos állású, rendes emberhez.
DR. GIVINGS: Örömmel alkalmaznánk a házvezetőnőjét szoptatós dajkának. Szépen megfizetnénk, persze, nem annyira szépen, hogy elhagyja a mostani munkahelyét. Igazán szorult helyzetben vagyunk, mert attól tartok, a feleségem teje nem megfelelő. A mesterségesen táplált csecsemők pedig nehezen vészelik át a kolera-szezont meg a gyermekkort. Nincs időnk előítéletekre, Catherine.
MRS. GIVINGS: A férjem nem törődik az elvárásokkal, ő tudós ember. El sem tudom képzelni, mit szólnak majd a szomszédok.
DR. GIVINGS: Hadd lássák, hogy a kisbabád szépen növekszik és gyarapszik.
Mrs. Daldry lép be, láthatóan kipihent.
MRS. GIVINGS: Milyen kipihentnek tűnik!
MRS. DALDRY: Csodásan érzem magam. A férje jó orvos.
MRS. GIVINGS: Igen, az.
MR. DALDRY: Rózsás az arcod.
DR. GIVINGS: Zavarja a fény, Mrs. Daldry?
MRS. DALDRY: Nem, alig vettem észre. Amikor az elektromos lámpát felfedezték, meg voltam rémülve. Én a gyertyafényt szeretem, és azt gondoltam, hogy az emberek arca este szörnyekre fog hasonlítani a gyertyák fénye nélkül. Semmi lobbanás, semmi izzás. De most egyikőjük sem hasonlít holmi szörnyre, mindannyian nagyon bájosan festenek. Maga elázott, Mr. Daldry.
MR. DALDRY: Esik, Mrs. Daldry. Mehetünk?
Mrs. Daldry bólint.
MR. DALDRY: Kölcsönkérhetnénk egy esernyőt? Nem számítottam rá, hogy esni fog.
DR. GIVINGS: Természetesen. Nálunk mindig van fölösleges esernyő szükség esetére.
MRS. DALDRY: Köszönöm, Dr. Givings. Bizonyára hamarosan találkozunk?
DR. GIVINGS: Azt hiszem, legjobb, ha már holnap. Napi kezelésekre lesz szükség.
MR. DALDRY: Fantasztikus. (Halk hangon, távolabb a hölgyektől) Ó, mennyivel tartozom, doktor?
DR. GIVINGS: Ne aggódjon! Majd hetente rendezzük.
MR. DALDRY: Rendben, rendben. Akkor holnap látjuk egymást. És magunkkal hozzuk Elizabeth-et is.
DR. GIVINGS (amint kimennek): Viszlát.
MR. DALDRY és MRS. DALDRY: Viszlát.
MRS. GIVINGS: Viszlát.
Az ajtó becsukódik.
MRS. GIVINGS: Aggódom, hogy egy idegent kell a házunkba hoznunk. Komolyan aggódom.
DR. GIVINGS: Lotty vesztett a súlyából, drágám.
MRS. GIVINGS: Persze, és ez mind az én hibám.
DR. GIVINGS: Én nem hibáztatlak, drágám.
MRS. GIVINGS: Akkor kinek a hibája?
DR. GIVINGS: Senkié, a testet nem lehet hibáztatni. A tejed nem tehet róla.
MRS. GIVINGS: Egy jó anyának kövér gyereke van. Ezt mindenki tudja.
DR. GIVINGS: Akkor megnyugtató lesz egy jó szoptatós dajkát találni.
MRS. GIVINGS: Persze, alig várom, hogy megismerjem.
DR. GIVINGS: Fel a fejjel, drágám. Egészségesek és boldogok vagyunk, nem?
MRS. GIVINGS (automatikusan): De. (Majd mosolyogva, őszintén) De igen.
Dr. Givings megcsókolja az arcát, és kimegy. Mrs. Givings egyedül.
MÁSODIK JELENET
Dr. Givings Elizabethet vizsgálja a rendelőben.
DR. GIVINGS: Fontos, hogy megvizsgáljam, hogy meggyőződhessünk, a teje egészséges.
ELIZABETH: Igen, uram.
DR. GIVINGS: Ugyanakkor meg kell bizonyosodnom arról, hogy nincs semmilyen nemi úton terjedő betegsége, amit a tejen keresztül átadhatna a gyermeknek. Kérem, dőljön hátra…
ELIZABETH: Uram, inkább nem.
DR. GIVINGS: A tudomány embere vagyok, Elizabeth. Higgye el, nem fogok meglepődni.
ELIZABETH: Igen, uram. Uram, nem fog megérinteni ott, ugye?
DR. GIVINGS: Mi, északiak nem vagyunk vadállatok.
Mrs. Givings belép a nappaliba.
DR. GIVINGS: Orvosi vizsgálatot hajtok végre magán, ez minden.
Elizabeth hátradől. A doktor letakarja egy lepedővel. Csengetnek. Mrs. Givings ajtót nyit. Belép Mrs. Daldry.
MRS. DALDRY: Helló!
MRS. GIVINGS: Helló!
MRS. DALDRY: Sétáltam a környéken, valóban elbűvölő.
MRS. GIVINGS: Mrs. Daldry, ön ragyogóan egészséges.
MRS. DALDRY: Megint zongoráztam!
MRS. GIVINGS: Mit játszott?
MRS. DALDRY: Szeretek dallamokat kitalálni.
MRS. GIVINGS: Játszana egyet nekem, kérem, ó, kérem?
MRS. DALDRY: Nagyon szégyenlős vagyok.
MRS. GIVINGS: Mellettem senki sem szégyenlős, Mrs. Daldry, nekem csodás hatásom van a szégyenlős emberekre, meghallgatnak, aztán azt gondolják: ó, miért is legyünk szégyenlősek?
MRS. DALDRY: Maga mellett nem vagyok szégyenlős, Mrs. Givings.
MRS. GIVINGS: Tudtam! Tudja, én szörnyen zongorázom, egy-két ujjal piszkálgatom a billentyűket, muszáj játszania! Szegény pára, alig használták, szinte epekedik az emberi érintés után. Egy darab halott fa, ha nem játszanak rajta.
MRS. DALDRY: Hogy is utasíthatnám vissza?
Mrs. Daldry a zongorához megy. Egy szép és komor kis dalt játszik. A másik szobában:
DR. GIVINGS: Köszönöm, Elizabeth, nagyon bátran viselkedett, és nagyon egészségesnek bizonyult. Most már felöltözhet.
Dr. Givings kimegy, Elizabeth felöltözik.
MRS. GIVINGS: Ó, de hiszen ez gyönyörű! Egy kicsit szomorú, nem gondolja? Mit gondol, azért öntjük a bánatunkat dalokba, hogy megőrizzük, vagy hogy száműzzük a szomorúságunkat? Szerintem azért, hogy száműzzük. Vagyis, ha vidám dalt játszik, az valójában szomorúbb a szomorúnál, mert a boldogságát száműzte a dalba. Nem igaz?
MRS. DALDRY: Nem tudom.
MRS. GIVINGS: Szövege van?
MRS. DALDRY: Nincs.
MRS. GIVINGS: Ó, de muszáj lennie, Mrs. Daldry, ó, muszáj! Én majd segítek, játssza még egyszer, és én énekelek hozzá pár szót, mit szól hozzá?
MRS. DALDRY: Rendben.
Mrs. Daldry játszik, és Mrs. Givings énekel.
MRS. GIVINGS:
Te reggel elhúzod a sötétítőket,
Én szeretem behúzni őket éjszakára.
Együtt alszunk a madárház mellett,
Eloltjuk az elektromos fényt.
Dr. Givings újra bejön a rendelőbe, és kikíséri az immár felöltözött Elizabethet a nappaliba.
MRS. DALDRY: Hát, ez nagyon jó volt.
MRS. GIVINGS: Tetszett? Talált a dallamhoz? Ó, remélem, tetszett. Remélem, a dallam szerette a szöveget, mert a szöveg szerette a dallamot!
MRS. DALDRY: A dallam szerette a szöveget.
Dr. Givings lép be Elizabethtel.
DR. GIVINGS: Mrs. Givings.
MRS. GIVINGS: Szervusz, kedvesem.
DR. GIVINGS: Megvizsgáltam Elizabethet, és jó erőben van, igazán egészséges, és remek dajkája lesz Letitiának.
MRS. GIVINGS: Ó, ez bámulatos! Részvétem a gyermeke miatt, Elizabeth, ez rettenetes.
ELIZABETH: Köszönöm.
MRS. GIVINGS: Hogy hívták? Vagy volt neki neve egyáltalán? Ez szörnyű, őszintén nem tudom, melyik a rosszabb, hogy van neve, vagy hogy még nincs neki, ó, abba kéne hagynom végre a locsogást, amikor szóba jön a halál, én folyton csak beszélek és beszélek, na most már abbahagyom.
ELIZABETH: Henry Douglas volt a neve.
MRS. GIVINGS: Fiú.
ELIZABETH: Igen.
MRS. GIVINGS: Eltemették?
ELIZABETH: A templomkertben van eltemetve, All Soulsban. Megkeresztelték, mielőtt meghalt, ezért hálás vagyok.
MRS. GIVINGS: Ó, igen. A keresztelés legalább vigaszt nyújt… a mennyekben van most.
ELIZABETH: Nem szeretek Henry Douglasről beszélni, asszonyom.
MRS. GIVINGS: Persze hogy nem. Bocsásson meg.
MRS. DALDRY: Elizabethnek még van két fia. Nagyon jól nevelt, bájos kisfiúk.
MRS. GIVINGS: Ó, micsoda megkönnyebbülés. Mi is reménykedünk még gyermekekben, arra az esetre, ha, vagyis hogy, úgy értem, sok gyermekben. Szeretnék egy nagy rakás gyermeket, hogy mászkáljanak a bútorokon, a bútorok olyan halottak, vagyis annyira élettelenek, úgy értem, annyira szomorúak gyermekek nélkül.
MRS. DALDRY: Nekem nincs gyermekem.
MRS. GIVINGS: Ó! Milyen kár!
Mrs. Daldry láthatóan zaklatott.
DR. GIVINGS: Elizabeth, szeretne találkozni a babával?
ELIZABETH: Igen, uram.
DR. GIVINGS: Catherine, kérem, hozza be a gyermeket Elizabethnek. Mrs. Daldry, jöjjön velem!
MRS. DALDRY: Igenis, doktor.
Mrs. Givings kimegy a gyerekszobába. Elizabeth idegesen várakozik. Leveszi a kalapját. Mrs. Daldry és Dr. Givings a rendelőbe megy.
DR. GIVINGS: Felzaklatta, hogy a gyermekekről beszéltünk?
MRS. DALDRY: Kissé.
DR. GIVINGS: Ideges?
MRS. DALDRY: Kalapál a szívem, és elég gyengének érzem magam.
DR. GIVINGS: Nos, dőljön csak hátra, feküdjön nyugodtan és én majd elvégzem a kezelést.
MRS. DALDRY: Merre van ma Annie?
DR. GIVINGS: Bármelyik pillanatban itt lehet.
MRS. DALDRY: Nem óhajtok ön előtt levetkőzni.
DR. GIVINGS: Persze, ez természetes. Feljegyzek még valamiket. Szóljon, ha készen áll.
Dr. Givings az íróasztalához ül. Mrs. Daldry vetkőzni kezd. A nappaliban:
Mrs. Givings belép a nappaliba a babával, és odaadja Elizabethnek.
MRS. GIVINGS: Nos, tessék!
ELIZABETH: Szeretné, hogy most etessem meg?
MRS. GIVINGS: Gondolom. Bizonyára éhes.
Elizabeth ül, kigombolja a blúzát, megszoptatja a gyermeket.
Elizabeth hangtalanul sír. Mrs. Givings nézi, sírással küszködik. Elizabeth észreveszi.
ELIZABETH: Talán jobb lenne, ha a gyerekszobában folytatnám.
MRS. GIVINGS: Igen, jobb lenne.
ELIZABETH: Elnézést.
MRS. GIVINGS: Semmi gond, erre.
Elizabeth a gyerekszobába megy a kisbabával. Mrs. Givings a kezébe temeti az arcát. Dr. Givings kijön a nappaliba.
DR. GIVINGS: Ne haragudj, drágám… Mi történt?
MRS. GIVINGS: Hát... Lotty rögtön elfogadta Elizabethet. Mindjárt rá is tapadt a mellére, és ettől nagyon furcsán éreztem magam… látni, ahogy egy másik nő mellére tapad… Most az egyszer nem a gyerek volt az, aki sírt. És nagyon furcsán érzem magam, tényleg.
DR. GIVINGS: Most a gyerekre kell gondolnod, és arra, hogy mi a legjobb neki. Tej nélkül éhen halna, szóval gondolj erre, és légy előrelátó!
MRS. GIVINGS: Nem érzem jól magam.
MRS. DALDRY (a rendelőből): Készen vagyok, dr. Givings.
DR. GIVINGS: Mrs. Daldryhoz kell mennem. Miért nem dőlsz le egy kicsit? Ide, lekapcsolom a lámpát.
Leoltja a villanyt.
MRS. GIVINGS: Nem akarok lefeküdni. A gyermekemet akarom megetetni.
DR. GIVINGS: De nem tudod, drágám. A tejed nem megfelelő. Szeretlek,
Kimegy. Mrs. Givings körbejárja a nappalit. Megpróbálja eljátszani a dalt, amit Mrs. Daldry játszott a zongorán. Két ujjal „piszkálgatja” a zongora billentyűit.
A rendelőben, dr. Givings előkészíti a vibrátort.
DR. GIVINGS: Elnézést, hogy megvárakoztattam.
MRS. DALDRY: Semmi gond.
Dr. Givings beindítja a vibrátort, nagyon hangos. Mrs. Givings meghallja a hangot, észleli szokatlanságát, és tovább játszik a zongorán.
DR. GIVINGS: Igazán szép időnk van ma.
MRS. DALDRY: Mm.
DR. GIVINGS: Kissé hűvös, de ragyogó.
MRS. DALDRY: Valóban.
DR. GIVINGS: Nos, hát akkor....
Dr. Givings behelyezi a vibrátort Mrs. Daldry alsó részeihez.
DR. GIVINGS: Csak pár percig fog tartani, Mrs. Daldry.
MRS. DALDRY: Ó…
DR. GIVINGS: Úgy-úgy. Mit érez, Mrs. Daldry?
MRS. DALDRY: Nem működik, ma nem működik.
Dr. Givings állít a gépezeten, ettől valamivel hangosabb lesz.
DR. GIVINGS: Most?
MRS. DALDRY: Nem tudom.
Megigazítja a gépet a lepedő alatt.
MRS. DALDRY: Semmi. Nem érzek semmit.
Újra beindítja. A vibrátor-zaj teljesen leáll. A fények kialszanak.
DR. GIVINGS: Ó, te jó ég!
MRS. DALDRY: Én rontottam el?
DR. GIVINGS: Nem a maga hibája. Áramszünet.
A másik szobában is kialszik a fény. Mrs. Givings felnéz. Meggyújt néhány gyertyát. Annie lép be a rendelőbe.
DR. GIVINGS: Örülök, hogy itt van, Annie, áramszünet van.
MRS. DALDRY: A fejem…
ANNIE: Óh, drága Mrs. Daldry, csak nem beteg?
DR. GIVINGS (Annie-nek, halkan): Az utóbbi három percben folyamatosan próbáltam… Ezzel a géppel még sosem tartott tovább, mint három perc.
ANNIE: Megpróbáljam a manuális kezelést, Dr. Givings?
DR. GIVINGS: Persze, miért ne, én utánanézek az áramszünetnek. Minden jót, Mrs. Daldry, Annie.
MRS. DALDRY: Mi az a manuális kezelés?
ANNIE: Csak dőljön hátra.
A félhomályban Annie benyúl a lepedő alá, és izgatni kezdi Mrs. Daldryt. Természetesen ezt nem látjuk, és a színésznőnek ezt nem kell szimulálnia, de a lepedő alatt Mrs. Daldrynak orgazmusa lesz.
MRS. DALDRY: Minden teljesen nedves! Nem tudom, mi történt, sajnálom. – Én… Milyen kínos…
ANNIE: Ez előfordul néha, Mrs. Daldry. Kicserélem a lepedőket. Arisztotelész is említette már.
MRS. DALDRY: Arisztotelész?
ANNIE: Igen.
MRS. DALDRY: Maga olvas görögül?
ANNIE: Igen.
MRS. DALDRY: Jóságos Isten!
ANNIE: Megyek, megmosom a kezem.
MRS. DALDRY: Természetesen.
Eközben a másik szobába belép Elizabeth. A nappalit a gyertyák világítják meg.
ELIZABETH: Szüksége van rám ma este, Mrs. Givings?
MRS. GIVINGS: Talán vacsora után?
ELIZABETH: Rendben.
Elizabeth indulni készül.
MRS. GIVINGS: Várjon, Elizabeth. Amikor tejed ad, akkor érez szeretetet a gyermek iránt?
ELIZABETH: Próbálok nem gondolni a szeretetre. Próbálok nem gondolni Henry Douglasre.
MRS. GIVINGS: Természetesen. Akar még gyermeket, Elizabeth? Tapintatlan kérdés, nem kell rá válaszolnia, bocsásson meg, néha csak kiszaladnak a szavak a számon. Én szeretnék még gyermeket, és a férjem is kétségbeesetten akar, de én félek még egy szüléstől, maga nem fél? Amikor szültem, tisztán emlékszem a pillanatra, amikor a kis feje kijött a testemből, és arra gondoltam: bárki értelmes lény, ha tudja, amit most már én is tudok, miért menne át még egyszer ilyesmin? És aztán kijött teljesen, és rákapaszkodott a mellemre, és meg akart enni, annyira éhes volt, annyira éhes, hogy megrémített az éhsége. És arra gondoltam: ez az első érzelem? Az éhség? És nem a tejre való éhség, hanem a vágy, hogy megegyen egy másik embert? Különösen az anyját? Aztán arra gondoltam – nem furcsa, hát nem furcsa? – Jézusra gondoltam. Mármint arra, hogy Jézus férfi volt. Mert a nők azok, akiket megesznek – akik testüket táplálékká változtatják – én a véremet adtam – és olyan sok vér volt – és a testemet adtam – de nem tudtam megetetni, nem tudtam a testemet táplálékká változtatni, és ő annyira éhes volt. Azt hiszem, ez alsóbbrendű nővé tesz engem, és egy nagyon alsóbbrendű Jézussá.
ELIZABETH: Hmm.
MRS. GIVINGS: Ó, bocsásson meg, azt mondták, maga nagyon vallásos, ez most biztos úgy hangzott…
ELIZABETH: Csak voltam.
MRS. GIVINGS: Ó, bocsánat, én…
ELIZABETH: Én is gondoltam Jézusra szülés közben, akárcsak maga. De én nem azon gondolkodtam, hogy miért volt Ő férfi. Arra gondoltam: kérlek, ments meg, Jézus. És megmentett. Hogy miért nem mentette meg Henryt, nem tudom… Már nem hiszek benne.
MRS. GIVINGS: Ó!
A fény visszatér. Mindketten meglepődnek.
MRS. GIVINGS: Ah, visszatért a világítás.
Mrs. Daldry jön be a nappaliba, felöltözve.
MRS. DALDRY: Helló.
MRS. GIVINGS: Helló!
ELIZABETH: Helló!
MRS. GIVINGS: Milyen üde.
MRS. DALDRY: Igazán?
MRS. GIVINGS: Ó, igen. Játszana nekünk valamit a zongorán? Biztos vagyok benne, hogy Elizabeth szívesen hallaná magát játszani.
ELIZABETH: Vissza kell mennem a fiaimhoz vacsorára.
MRS. GIVINGS: Ó, maradjon! Csak egy dal erejéig.
MRS. DALDRY: Rendben.
Mrs. Daldry egy kis dallamot játszik. Szomorú dallamot. Mindannyian hallgatják. Elizabeth sír, de senki nem látja. Annie bejön.
ANNIE: Milyen szép dal, Mrs. Daldry.
MRS. DALDRY: Köszönöm, Annie.
ELIZABETH: Mennem kell.
MRS. DALDRY: Nekem is.
ANNIE: Én is abba az irányba megyek.
MRS. GIVINGS: Akkor viszlát, mindenki tesz egy jó ki
