A mészárszékek és a gonosz
fertőzte vizek partjaitól
fordulok és égetem el a legsötétebb mérték negyedeit
feketébe rámoltam a harácsolt kincset
a marcona poronty zátonyra futott mozsarában
és követtem és kerestem mindenkor
átgázoltam rajta akár anya akár leány volt
a fehér levél pusztulásakor
Fulladásomkor
elloptam a reggel haját
hálót szőttem, hogy avval fogjam el
hogy az ő szintjére emeljem magam
Újabb hajnal hasad
és azt veszem észre, hogy ott állok
az átjáró tetőperemén
a lelket kettészakító villámot
csáklyázva
puhán esik az eső
mint egy kristály riasztó fal
miközben átrohanok a vászonernyőn
a hold utolsó szárnyalásában
Mindez egy új végtelen történet
dicsőségéért történt
A szél halhatatlan parancsa volt
hogy átvágjak ezen a véres határon
ezért szólítottam egyetlen lányomat
jeges fennköltségében
hogy ő hajítsa az első követ az
       Alvás
megkínzott üvegébe
Mostanra a szél jóllakott
és a búza álom megverten hever
Bizonyos, hogy az ég most sírni fog:
Várőr! Várőr!