---

Hálám, mint szentjánosbogár,
parányi jelzőlámpa stopja,
reményromok füstölgő hamván
felizzó szikrák száza lopva

tán nyelvet öltögetve villan
világhuzatos kapurésre,
köszönöm mégis, hogy beláttam
a mámorító mindenségbe

akácfákkal szegélyes utcán
időtlennek hitt reggelen,
hol zümmögő lét halhatatlan
illúzióját kergetem,

majd ingoványon, nádas réten,
hol lódarázs fullánkja szúr,
kavargó rovarraj viharzik
a bőröm alá pimaszul,

s már kódolt programmal vonszolva
a hétfőt péntek-, szombatig,
gyanítom, jó Uram, öröklét
lábad csiklandó fodrait

az antianyag tengerpartján,
a Nagy Hadronütköztető
vákuumfolyosón rezgő redős
protonköpenyed is sejthető,

amint reflexszerűen elhúz
eget roppantó sorscsapásra,

honnan csak kihunyt csillagaid
néznek szellemsugáron hátra,

hálám kövesse mégis véges
tündéri percek végtelenjét,
hol hulló hártyaszárnyak ívén
szivárványt vonni vér nem elég,

míg mennyed fohásszal bélelve
melengetünk nagy álmok végett,
ne dideregj, ha már mibennünk
a lét s nemlét helyet cseréltek.